A Terepasztal Lovagjai, a "tökös" mennyasszony meg az ehetetlen puding…
Ha akadtak is eddig kellőképpen naivak, akik kételkedtek abban, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala egy Patyomkin-falu, vagyis egy kisebbségi egyeztető és érdekképviseleti stb. fórumnak álcázott Terepasztal (értsd: gyermekjáték), illetve merő szélhámoskodás, akkor ezeknek a naivaknak nyomban be kellene magolniuk a következő mondatot:
„A Kerekasztalnak nincsenek meg a megfelelő eszközei ahhoz, hogy saját tagszervezetei nevében politikai vállalásokat tegyen, nem is akar a nevükben megnyilvánulni politikai témákban.“
Az idézett „vallomás“ annak a nyilatkozatnak esszenciája, lényege, amellyel nyílt színen kikosarazták a Híd pártot, miután egy minapi kétoldalú tárgyaláson Bugár Béla, a párt elnöke felajánlotta az együttműködést a megyei választásokon a Tokár Géza nevű amatőr színjátszó által „megjelenített” Kerekasztalnak, vagyis az általa „képviselt“ „civileknek”.
Mármost, ha ők maguk (a Terepasztal) mondják magukat politikai vállalások tekintetében eszköztelennek, akkor természetesen semmi okunk kételkedni ennek az állításnak igazságtartalmát illetően. Joggal gondolhatjuk viszont, hogy akkor eddig miért, milyen alapon játszották fapofával az érdekképviseleti, társadalompolitikai fontosjózsik szerepét? Miért nyilvánultak meg eddig úton-útszélen politikai „tagszervezeteik“ véleményére hivatkozva? Miért tolták a kemény politikai marketinget bizonyos politikusok rovására? Miért igyekeztek nekik tollba mondani holmi kisebbségi minimumokat…? Miért mentek el egyáltalán tárgyalni a Híddal? Mennyivel van nekik több jogosultságuk kisebbségi nyelvőrködni, közpénzek elköltéséről értekezni, kormányközi tárgyalásokat követelni és azokba ugyanúgy belepofázni, mint az aktuális választási kampányokba, sőt, a parlamenti munkába, mint bárkinek, bárhol egy kocsma közepén…? Ahol egyébként ugyanúgy nincsenek meg a „megfelelő eszközök a politikai vállalásokhoz”, mint amennyire a Terepasztal Lovagjainál. Miközben persze az ügyeletes hordószónok vérében legalább van mindig valamennyi promile. Eszközpótlási célból is, például...
Ez van, amit viszont egyáltalán nem kötelező szeretni. Akkor sem, ha emiatt azzal jönnek majd a némely vakhitű fijjug, hogy összeférhetetlen provokatőr, a nemzet frigyládájának fosztogatója, vérnősző áruló a kételkedő ember. A Terepasztal Lovagjainak eszköztelensége ugyanis önmagában elég arra, hogy elkobozza tőlük az általuk bitorolt forgalmistauniformist a megvezetett „felvidéki magyar“ utazóközönség és hazazavarja őket a gyerekszobai terepasztalokhoz vasutasdit játszani…
Van még valami:
Első nekifutásra nem volt igazán érthető, vajon miért nem vették észre már régen - történetesen a Híd párt politikusai -, hogy töke van a bájolgó menyasszonynak? Bár igaz, ha nem kóstolnak bele próbaként egy jó nagy kanállal az ominózus pudingba, talán ennyire evidensen ki sem derül, hogy tulajdonképpen ehetetlen…
