Kettős mérce

Szerbhorváth György | 2013. február 11. - 11:10 | Vélemény

Néha abszolúte megértem a határon túliakat, amikor kiakadnak a gyurcsányistákra.

Nem követem különösebben a Demokratikus Koalíció útját – már azt sem értem, mitől koalíció, hacsak azt nem vesszük, hogy egy padban ül Gyurcsány, a kiugrott konzervatív Debreczeni József és az egykori SZDSZ-es Bauer Tamás –, de amit a külhoniak állampolgársága ellen agitálnak még újabban is, azt már kommentálni sem lehet. (Oké, értjük mi: ha a külhoniaknak lesz szavazati joguk, ők abból csak akkor kapnak, ha valaki félrekarikázik). S csak utalok arra, hogy Bauer pont ugyanolyan hisztérikus állapotba kerül, ha a HTM állampolgárságáról van szó, miképpen épp a külhoniak esnek gyűlölettranszba Gyurcsány vagy a már nem is létező SZDSZ nevét hallván. Még jó, hogy nem kapnak kollektív agyvérzést. De az érvek egyik oldalon sem erősek, pusztán érzelmi kirohanásokról van szó.

A probléma azonban áttevődik más szintre, amikor pártkötődéssel talán nem is bíró szakemberek kezdenek el molyolni a témán, úgy, hogy utána sem néznek se a (nemzetközi) szakirodalomnak, se a jogi környezetnek, sem a téma politikai (ámok)futásának Magyarországon. Aztán rittyentenek egy olvasói levelet, csak úgy – mondjuk épp Bauer Tamás cikke nyomán (és tényleg csak utalnék rá, mert arra, aki Németországgal példálódzik e témakörben, és Trianont az Odera-Neisse vonalhoz hasonlítgatja, azzal nem lehet már mit kezdeni).

Szóval, íme, Ladányi Andor történész olvasói levelében épp Bauer nyomán indul ki az Élet és Irodalomban (Kik szavazzanak?, 2013. február 8.), s a világ tán egyik legszigorúbb választói cenzusának bevezetését javasolja azon ún. külhoniak esetében, akik már magyar állampolgárok (Szándékosan nem írtam határon túli magyarokat: mint talán már írtam itt is volt, láttam eskütételt, ahol magyarul kukkot sem tudó ukrán, szerb állampolgárok vették át a papírokat – de tőlük ne tartson a DK, ők szavazni sem fognak. Újabban a szabadkai konzul is beismerte: tudnak a visszaélésekről, szigorítani fogják a szabályokat, falusi anyakönyvvezetők ezentúl nem fognak ügyletelni.).

Ladányi Andor javaslata szerint „a kettős állampolgárság mint szerzett jog megmaradna, szavazati joggal azonban csak azok rendelkeznének, akik…”

1) „Magyarországon élnek.” Kérdésünk: e feltétel (miért nem) vonatkozna ama több százezer polgárra is, akik innen távoznak nap mint nap? (Sőt, Matolcsy már félmilliós számot emlegettek, akik – hogy dögölnének meg – nem átallnak nem Tündérországban melózni.)

2) „…itt van állandó lakásuk”. Az emigrálók mellett pl. már a hajléktalanoknak sem járna szavazati jog? Sőt, a pongyola megfogalmazás miatt az albérletben élőknek sem? Állandó lakás az, ami inkább van a bank kezében, mint a hitelezőében?

3) „…itt adóznak.” Akik külföldön élve ott adóznak, miért választhatnak? Mert ott még nem állampolgárok? És ha már azok, ők másfajta kettős állampolgárok? S mi lesz a nagykorú diákokkal? Vagy a milliókkal, akik a munkaerőpiacról teljesen kiestek? (A nyugdíjasok, ugye, már adóztak – vagy mégsem?) És az sem szavazhat, aki itthon maradt családját tartja el a kint leadózott pénzből? Nehogy már a társadalom taníttassa ki a kölköt? (A példa létező, felmerült a hetvenes évek Jugoszláviájában.) És mi lenne azokkal, akik itt élnek, de külföldi cégen át adóznak? És a börtönben ülők? Sorolhatnánk.

4) „…és saját tapasztalataik alapján ismerik a hazai viszonyokat.” Ez tájékozottsági-műveltségi cenzus lenne? Vagy lesz bizottság? Miközben „a hazai viszonyokat” javarészt nem saját tapasztalatainkon át ismerjük, hanem a médián át. Már ha ez ismeret. S ha nem lesz kemény a vizsga, átmennek azon a „kettősök” is: tömegek nézik a magyar kertévéket külhonban is, a „tapasztalat” ugyanaz. És végül mit jelent az „ismer” szó? Maga Orbán vallotta be, hogy nem tud eligazodni a gázszámláján (bár kétlem, hogy volt a kezében), és a legtöbb matematika-professzort ki kéne zárni a választási rendszerből, mert szakterületén zseni, de azt már nem tudja, hányas évet írunk, és felemás zoknit hord.

2011-ig a magyar az egyik legszigorúbb állampolgársági törvény volt (ez ún. saját tapasztalat, a fenti feltételekből pedig hármat talán teljesítek, az adózást biztosan), s hozzáteszem: nem tartom jónak az újat sem. Ahogyan szerencsésnek sem tartanám, ha a külhoni szavazatok lennének a mérleg nyelve, több okból sem. Ám a fenti ötletek közül legalább nem csak diszkriminatívak, antidemokratikusak, már a fölvetésük is megalázó, hanem jogilag részben nonszenszek (kivéve a lakóhely kérdését, pontosabb megfogalmazásban). Arra jók, hogy tovább hergeljék a közhangulatot, és ha „ez” az oldal marad hatalmon, „amaz” rögtön megtalálhassa a bűnbakot. De ismételjük el újra és újra: az első Fidesz-kormányzat nem támogatta a kettős állampolgárság intézményét. Az utána következőeknek megvolt az idejük, hogy a kérdést másképp, megnyugtatóbban rendezzék. Nem tették. Akkor most mit nyikorog a DK és az olvasó-levélíró?

Emlékszem, úgy tíz éve a téma kapcsán egy szűk körű megbeszélésen egy világhírű magyar, USA-ban élő közgazdász azzal érvelt a kettős állampolgárság ellen, hogy akkor mi majd mely hadseregben szolgálunk, főleg, ha háború lesz? Nem érdekelte, hogy már profi hadseregek vannak; NATO-tagság vagy –partnerség; nők, gyerekek, túlkorosak úgysem érdekeltek; aki volt amott, emitt már úgysem lesz stb. Nem értette. Egyszerűen nemzetünk legokosabb emberei közt is akad bőven, aki nem látja, hogy az egy ország, egy nemzet, egy állampolgárság és egy szavazat kora már a múlté. De errefelé még mindig ezt a büdös, lerágott, kiszívott csontot nyalogatják.

Ami meg engem illet: ha háború lesz, remélem, internálni fognak, volt erre elég példa az utóbbi száz évben. Szerintem elég jó társaságba kerülök.