A galaci taxis összecsomagol

Szász Jenő volt székelyudvarhelyi polgármester, akinél bukottabb politikus kevés van a Kárpát-medencében, valamivel belopta magát a legbelső fideszes elit szívébe.

Szász Jenő (balra) Tőkés Lászlóval (Forrás: maszol.ro)

Így amikor a magyar kormányzatot súlyosan kompromittáló - és az erdélyi magyarságra még veszélyesebb - Nyírő-botrány miatt távoznia kellett a saját maga alapította kis párt éléről is,  abban a szent pillanatban pihepuhára esett. A miniszterelnök megbízta a Nemzetstratégiai Intézet vezetésével, és az alapítás céljára már a tavalyi költségvetési év végén kapott százmillió forintot.

Kutatásainak első jelentős eredményét – még munkaváltozatban – a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán tette közzé. Úgy beszélt, mint egy igazi stratéga: meg kell vizsgálni a „kontrollált visszavonulás” és az „önkéntes területfeladás” lehetőségét (a „rugalmas elszakadást” valamiért nem említette). Azaz szerinte meg kellene vizsgálni, hogy a biztos beolvadásra ítélt Kárpát-medencei magyar szórványközösségek helyben maradásának ösztönzése helyett nem volna a jobb, ha átköltöznének oda, ahol egy tömbben magyar többség él (nem volt világos, hogy ez Magyarországot vagy romániai viszonylatban a Székelyföldet jelenti).

Mindezt kiegészítené a „gyöngyhalász-módszerrel”, amit csak később magyarázott meg. Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője úgy értelmezte Szász Jenő szavait, hogy irányított kitelepítésen gondolkozik, a mélyből kihalászott gyöngyök pedig a Szász ízlése szerint „nemzetstratégiailag értékesebb” magyarok lennének.

Mivel (1) a politikai és kisebbségkutatási szaknyelvben a „szórvány” nemcsak általában a magyar diaszpórát jelenti, hanem a harminc százalék alatti kisebbségben vagy egy településen háromszáz főnél kisebb közösségben, a magyar intézményektől és népességtömböktől távol élő, etnikai-nyelvi azonosságukban veszélyeztetett kisebbségi csoportokat, valamint
(2) Szász Jenő bármikor képes botrányt kavarni,
mindenki úgy értelmezte, hogy Erdélyen és a Partiumon belüli kitelepítésekre gondol.

De a dühöngés, valamint a keserves röhögés olyan hangos volt, hogy Szásznak, már csak megbízója és pártfogói érdekében is, igazolnia kellett azt a mondást, miszerint akinek a Jóisten hivatalt (intézetet) adott, annak észt is adott hozzá; nem ment az el mindenestül.

Így, a legjobb fideszes kommunikációs taktikát követve, bejelentette, hogy Márton Árpád, aki vele ellentétben egy igazi vesztes, szándékosan félreérti: ő igenis a Kárpát-medencén kívüli magyarokra gondolt, olyan közösségekre, mint egy Zsil-völgyi bányász vagy egy galaci taxis. Őket kéne a Székelyföldre telepíteni, ellensúlyozván a kivándorlás miatti fogyást. A gyöngyhalászat pedig arra vonatkozik, hogy számba kell venni a világon minden magyart, és aztán „foglalkozni vele”.

Mármost ezt a rizsát nemcsak az RMDSZ nem vette be, hanem a vele érdes viszonyban lévő Erdélyi Magyar Néppárt se; maga Tőkés László a sajtósa útján tudatta, hogy „a szórványmagyar közösségek” kitelepítését még elméletben sem fogadja el. Hogy kikre gondolt, azt egyértelműen tisztázta, amikor felidézte, hogy püspökként egyik első dolga a királyhágómelléki szórványmisszió megalapítása volt.

Most elfilozofálhatnánk azon, hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya – mint oly sok más posztra – ezúttal is a lehető legalkalmatlanabb embert nevezte ki a meg nem felelő helyre. Meg hogy eddig az úgynevezett nemzeti oldal kormányai kiválóan elvoltak Nemzetstratégiai Intézet nélkül – miért is van szükség pont most arra, hogy a lehető legalkalmatlanabb ember vezetésével egy ilyet alapítsanak irdatlan pénzen?

Elképzelem továbbá, ahogy kanadai vagy hawaii rokonaimnál megjelennek Szász Jenő nemzetnevelői, és foglalkoznak velük. Megjegyezhetném, hogy Szász bizony semmibe veszi mindazt az erőfeszítést, amit mások – hibátlan nemzeti érzelmű emberek – gyakorlatilag Trianon óta tettek azért, hogy a szórványmagyarság megmaradhasson a szülőföldjén. Felhozhatnám, hogy lényegesen nagyobb volna a magyar közösségek létszáma, ha egy bizonyos időszakban egy részüket nem minősítik nemzetstratégiailag értéktelennek.

De megelégszem annyival, hogy nagy területek magyarmentesítése és a székelyföldi magyarság létszámának megnövelése mögött egyetlen ésszel követhető gyakorlati számítás lehet: a területi autonómia reményének fenntartása. A területi autonómiáról azonban már a Fidesz is rég lemondott a kettős állampolgársággal. Ezt az egyszerű összefüggést 2004-ben még Szász legfőbb mentora, Kövér László is megértette. Hogy mi az összefüggés, azt ajánlom témának a Nemzetstratégiai Intézet számára – pár száz millió forint, néhány leuveni, utrechti és strasbourgi tanulmányút, svédasztalos konferencia, Petrozsénytől Galántáig  visszhangzó műbalhé talán elég is lenne, hogy rájöjjenek.

 

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.