Az új osztály

Ungváry Krisztián idézi a német háborús bűnöst a Horthy-rendszer mérlege c., új és igen fontos könyvében, amelynek utolsó részei rémregénybe illőek, mert a II. világháborúban a magyarok is vérszívó vámpírokká váltak, kevés kivétellel.

Össznépi rohanás indult meg a gázba küldött magyar zsidók vagyonáért, legyen az vállalat, üzlet, lakás, más ingatlan, két pohár, egy ágyhuzat vagy épp két kiló zsizsikes bab meg egy tyúk fele. Az állam ugyan magának akart mindent, ezt eddig is jól tudtuk, ahogyan azt is, hogy nemzettársaink milyen lelkesen kísérték ki a vasútállomásra a magyar zsidókat. De a java utána kezdődött, mert az elkobzott zsidó vagyonnal nem pusztán az állam pótolta ki a hadigazdaság miatt támadt költségvetési réseket, de a lakosság is örömmel vett részt az eredeti tőkefelhalmozás e sajátos formájában, magyarán a lopásban, zabrálásban, kisajátításban. Probléma legfeljebb akkor támadt, ha a megrendezett licitálásokon többen megjelentek és felverték az árakat, és összevesztek a legutolsó kabátgombon is. Döbbenet olvasni, hogy 1944-ben Magyarországon még a dollár feketepiaci árfolyama is csökkent mindezek következményeként. Vagy hogy emiatt egyik napról a másikra városok gazdasága, ellátása omlott össze, például Kassán vagy Munkácson. Az emberek elzavarták, kirabolták a péket, a kocsmárost aztán másnapos fejjel azon csodálkoztak, „jé, bazd meg, nincs kenyér, se bor, hát nem deportáltuk azt a k.. zsidót?!”

De még döbbenetesebb, hogy a magyar csend- és rendőrség bábákat és szülésznőket alkalmazott, akik a zsidó nőket motozták meg a deportálás előtt. Igen, ott is. Azaz a nemi szervüket is átnézték, sokszor kegyetlenül, súlyos sérüléseket, fertőzéseket okozva, majd a hivatalnokok büszkén összegezték, hogy kiló aranyat, ezüstöt, illetve mennyi pengőt találtak. És igen, mindezt a mi őseink, nagy- és dédszüleink csinálták, önként is a zsákmány reményében.

A magyar politikai „elit”, főleg a most kormányzó, azonban mintha nem sokat változott volna, ha arról van szó, hogyan kell a magánemberek vagyonát elvenni állami célokra, majd újra felosztani egymás és a haverok közt, picit a népnek is juttatva, vagy elmagyarázva, hogy mér’ jó az nekik, ha elvesznek mástól. A nép meg örül, hogy ha jól érti, neki is jut mindebből – a bankok, a gazdagok, a nyerészkedők pénzéből. És hát ez utóbbiak a magyar köztudatban mindig is a zsidók szinonimái voltak.

A nép most ugye azt hiszi, jól jár a rezsicsökkentéssel, pedig hosszú távon aligha. A kormány szerint micsoda dolog az, hogy a közvállalatok, közművek haszonnal akarnak dolgozni! Lópikulát, nem kapitalizmus van itt, az is olyan zsidós dolog, hanem szép magyar tervgazdaság, ahol külföldi pláne, és egyáltalán, senki se termeljen nyereséget, vagy ha igen, úgyis elveszi a kormány. A hülye nép meg nem érti, hogy végül ő fog megfizetni mindenért: telefonadóval, csekkadóval és isten tudja követni, mivel nem. És már megfizettünk, lásd a magánnyugdíj-pénztárak kifosztását, az sem volt más, mint magánpénzek szimpla lenyúlása, hogy betömködjék a saját maguk által okozott költségvetési hiányt. És a hülye nép azt sem érti, hogy lehet, most valamennyivel kisebb lesz a rezsi (miközben az áfa magasabb, mint a jóléti államokban, pl. Svédországban stb., szóval Európában a legelső vonalban vagyunk), a közművek végül tönkre mennek, illetve időben elhúznak a magyar piacról, mert ez nem is piac. A nyereség egy részét eddig is fejlesztésekre költötték, de ezen túl olyasmi sem lesz. Hanem az lesz, hogy a közműveket átveszi az állam, a kormány meg szépen kiszervezi a haveri magáncégeknek, azaz tulajdonosváltással ráteszik a kezüket mindenre, és íme, az új osztály már meg is alapozta tőkéjét, nem mintha eddig nem. Aztán meg annyi lesz a fűtés, a gáz, a víz, a szemétszállítás, amennyi csak nekik majd jól esik. És majd megmagyarázzák, hogy a világpiac ilyen, meg ingyér ők sem dolgozhatnak, a nép meg újra pislog, húha, nem megint át lettünk verve?

Persze nem azt állítjuk, hogy az úgynevezett kommunisták ne államosítottak volna 1948 után gőzerővel, hogy ne lett volna padlássöprés, vagyonelkobzás stb. Hanem épp azt állítjuk, a mindenkori magyar politikai elitnek mintegy a vérében van az, hogy amire lehet, végül rátegye a kezét. Csak hát minden ilyen akció után jön egy látványos összeomlás – 1944-ben fél évet sem kellett várni, és romokban volt szó szerint az ország, és 1989-ben is csak a kudarc fényes nyomai voltak láthatóak. Nem nagyon lesz ez most sem másképp, és persze ennek mi sem örülünk, mert mi is megisszuk a levét. Az egész magyar nemzet, a határokon belül.

Egy megoldás van persze, csak ehhez minimum gyomor kell: beállni nyalni az új elit köreibe, kiszolgálni őket, együtt hazudni velük, hogy itt van a Tündérország, és íme, a magyarság megmaradt (március 15-e szent ünnepe stb.) Aztán talán, ha már pártszinten is bizonyítottunk, talán csurran-cseppen valami. Bár ellopni lassan már nem lesz mit.

És persze van egy másik megoldás is: távozni Magyarországról. Mert épkézláb magyar közösségek nem itt fognak élni, alkotni, dolgozni (haszonnal, értelmesen), hanem külföldön – remélhetőleg a határon túl, de a Nyugaton is, és például a londoni magyar közösség fogja megmenteni ennek az átkozott nemzetnek a becsületét.

Mert itt már ez nem megy – hisz mit lehet elmondani azokról az állami vezetőkről, azaz magáról az államfőről, a parlament elnökéről, a kormányfőről, akik lehülyézik a nyugati politikusokat, mondván, nem értenek azok semmit, de mi majd jól megmagyarázzuk,és megyünk tovább a saját alaptörvény kikövezte utunkon. Ki nem szarja le, hogy már látjuk is, hová vezet az: szakadékba. De hát mi repülni is tudunk, szárnyalunk 2010 óta.