Fel, támadás!

Szerbhorváth György | 2013. március 30. - 12:07 | Vélemény

Orbánnak nem marad más hátra, mint megtámadnia egy országot.

Egyre többen hasonlítják az Orbán-féle NER-t a Horthy-rendszerhez, jogosan, bár speciel numerus clausus még nincs, bár annak bevezetésére is lenne széles társadalmi igény. És rögtön eszünkbe jut az anekdota, amikor is Magyarország Hitlert támogatandó hadat üzent az Amerikai Egyesült Államoknak. Washingtonban igencsak elcsodálkoztak, nem értvén, hogy egy királyságnak miért nincs királya, csak örökös kormányzója, aki admirális, bár az országnak tengere sincsen. A kérdésre, hogy mégis, mi lenne a konfliktus forrása, van-e területi igényük az USA-val szemben, nemleges válasz érkezett, amin még inkább elcsodálkoztak, hogy akkor miért akarnak háborúzni? Hát épp azért, a területért, de ebbéli igényük Romániával áll szemben, mely per pillanat az ország szövetségese, úgyhogy ilyetén formán az ügy nem aktuális… Az amcsik ettől persze már hanyatt vágódtak.

A háború arra persze jó volt, hogy a Horthy-rendszer maradék demokratikus intézményeit is megszüntessék, bár abból már éppen alig volt, mondjuk, focizni még lehetett. És a zsidóktól sem volt szabad csak úgy rabolni, mivel vagyonukra maga az állam tartott igényt. Ahogyan az Orbán-kormány is sajátos módon próbálja megtömni a kasszát – államosítással. De minden ilyen rezsim óhatatlanul a vesztébe rohan, csak idő kérdése ez, bár mi már így is megszívtuk, és én mondjuk ennek a végét még nem látom pontosan az időben.

De azon sem csodálkoznék már, ha Orbán háborút indítana valaki ellen. Persze a szóba jöhető országok köre kicsi, egész Európát mégsem rohanhatja le, sem a nem NATO-tagországokat, például a szerbeket vagy ukránokat. Az USA bajszát sem volna jó épp újra meghuzigálni, mert iraki és afganisztáni tökölődés ide vagy oda, a Kárpát-medencében elég kevés a talibán vagy a dzsihádban hívő. Szóval, ha már háború, akkor izé, legyen ez is magyarosan megoldva, tehát olyan országot kell megtámadni, amely távoli, hadereje sem jelentős, és úgysem találnák meg a térképen Magyarországot, az egészre tojnának. Például kiválóan megfelelne egy-két Csendes-óceáni sziget, amelyet ugyanakkor mi magunk sem találnánk meg a térképen, és a Magyar Gárda fanatikusai sem, akik csak feleslegesen kiéleznék a konfliktust.

Van is egy korallsziget, Kiribati, amely annyira süllyed, hogy nemsokára teljesen víz alá kerül, az egész nemzet már cuccol át Ausztráliába. Kiribati ideális célpont, két csónakkal elfoglalható a korallzátony, a lényeg, hogy a háborús állapotot kihirdessék, amikor a nemzet egységes, egy a vezér, a parlament meg csak bokréta a kalapján, a sajtót teljes cenzúrának vethetik alá, és persze a magánvagyonok is lefoglalhatóak, mint anno a lovak, szekerek, teherautók. Most ez annyiban módosulna, hogy az ellenzéki gondolkodók, potenciális szavazók (választások amúgy sem lennének) vagyona, fizetése kerülne a kormányzat kezébe, Matolcsy gazdálkodhatna vele, neki ez már családi vonalon sem lenne új, mert nagybácsikája épp a Horthy-korszak hírhedt közgazdásza volt, akit a II. világháború után ebbéli ténykedése miatt ítéltek el háborús bűnösként. Persze ezért speciel a mi Matolcsynk semmiképp sem hibás.

De még ennél is lehetne kifinomultabb és speciálisabb háborút vívni, mégpedig azon értelmiségiek, művészek, politikusok ellen, akik most Magyarországon számon kérik a demokráciát. Le lehetne rohanni azt a német épületet is, ahol a KiKA gyerekhíradója készül, melyben Orbánt diktátorozták le, de ez mégis macerás lenne, célszerűbb marad hát a személyi alapú háború: hadüzenetet kapna Daniel Cohn-Bendit, Elfriede Jelinek, maga Angela Merkel (ha már nyugdíjba ment, kormányfőként mégis félig-meddig a hadsereg irányítója), de akár Konrád György is, ha lenne szíves elhagyni az országot. Ez persze virtuális háború lenne, melyet Kumin Ferenc csapatai vívnak meg már most is, mondhatni, csapataink harcban állnak. Fő fegyverük az elcsodálkozás, hogy a nyugati vezetők, írók, értelmiségiek milyen buták, mindent félreértenek, félremagyaráznak, rosszhiszeműek, a harcmodor taktikai alapja pedig az, hogy „mindenki hülye, csak én nem”, Weöres Sándort szabadon idézve, „nekem még a seggemben is fejem van”. De ez mind részletkérdés, a fő maga a hadüzenet, hogy háború van, amikor nincs mese, egységbe forr a nép, és a külföldi útjára induló Kumint az igaz magyar anyák szövetsége búcsúztatná a Keletiben, forró könnyek közepette, zászlólengetéssel, fellépnek a x Ákos és Pataky Attila nótákkal, kísér a Magyar Gárda trombitászenekara furkósbottal.

Mármost ez viccnek tűnik, de kinézem az Orbán-kormányból, hogy végszükségre hivatkozva abszolút uralmat vezetnek be, amikor rendeletileg bármit megtehetnek velünk. És tényleg le fogjuk szarni, hogy már nincs választás, parlament, képviseleti demokrácia megosztott hatalmi ágakkal, mert már a rendőröktől fogunk félni, hogy elvisznek bennünket. De minimum attól rettegünk, hogy államosítják a bankszámlánkat is, kényszermunkára visznek, lakhelyünket sosem hagyhatjuk el stb. Vagy megnyomják az inflációt Matolcsy révén, és úgy járunk, mint a 90-es évek elején Szerbiában, amikor Slobodan Milosevic mesterségesen felpörgette az inflációt, így húzva ki az emberek devizáját a szalmazsákból. Mindenki kurvára elszegényedett, üresek voltak a boltok, de a nép sosem szerette annyira hőn uralkodóját, mint akkor, a balkáni mészárosnak csalnia sem kellett a választásokon, az éhezők mindent elhittek neki, és a Nyugatra haragudtak, minden baj okát bennük találva meg.

Akárcsak Orbán. Úgyhogy én inkább Milosevic rendszeréhez hasonlítanám az orbánit, s azt se felejtsük, Szerbia úgy állt a szó valódi értelmében háborúban a fél világgal, hogy Milosevic kijelentette: Szerbia nem áll háborúban.

De jó Viktorunk talán elgondolkodhatna azon is, hogy a szerb önkényúr hágai cellájában végezte be, nem is idősen. Azaz nem békés öregúrként, Portugáliában, mint Horthy.

Címkék: Orbán-kormány