Hír- és távirányítás

Ardamica Zorán | 2013. április 4. - 12:18 | Vélemény

Egyáltalán nem újság (nem hír), hogy a kereskedelmi tévék híradóiban sem Szlovákiában, sem Magyarországon nem találunk híreket. Csak elvétve. Szar a világ, nincs semmi jó, amiről tudósítani lehetne, vélik, a rossz híreket meg csak akkor szeretik a nézők, ha kárörvendhetnek, vagy ha némi rettegést csempészhetnek a gatyájukba, lásd a horror faktor eladási erejét... Így aztán nem is tudósítanak arról az adók, vagy csak minimális mértékben – véletlen alkalmakkor, – ha egy-egy író új könyvet ad ki, egy színház bemutatója sikeres, új tárlat nyílik egy galériában, netán pár világsztár koncertezik, táncol itt vagy ott.

Nincs infó arról, ha egy-egy tudós felfedezi a felfedeznivalót. Kulturális és tudományos téren még úgy-ahogy működget e két ország, amíg minden művészt és tudóst el nem üldöznek temérdek adminisztrációval, adóval, éhhalálos fenyegetéssel, és/vagy a dolgukba való belepofázással. Pedig ezek lennének a mi tőkénk és ezen a téren jócskán akadna pozitív hír, ha már az életünket alakító politika és a közügyek riasztanak. (Írtam is már ilyesmiről.)

Ehelyett jön a horror faktor és megtudhatjuk, hány főt gázoltak el, vertek meg, raboltak ki, hány húsvéti nyuszit tojtak a tojások és milyen hamis sonkát ne vegyünk vezetés közben, mert az árt a magyar-szlovák viszony történelmi alkoholszintjének. Van-e új melltartója akárkinek, akinek melle sincs, és miért gondoljuk, hogy havazik, amikor azt látjuk, hogy éppen havazik. És persze nem ítélték el, akit elítéltek, mert akkor miért van árvíz, amikor még homokzsák a minisztérium. Ha a hétvégi politikai szalmacséplések nem lennének a szlovák adókon, és esti, elemzőnek (jaj) mutatkozó beszélgetések a magyar hírtévéken (nem csak a nagy H-betűsön) azt gondolnánk, lapos a földkerekség.

A nagyérdemű pedig lassan elhiszi, ezek a hírek. Hol ész nélkül, hol jobban. De fordulni látszik a kocka, mert bizony akadnak tévék, pölö nyugaton, amelyek még a gyerekhíradókban is híreket közölnek. Erre fel aztán e keleti (félázsiai?) végeken is hírt gyárt a hírről elnevezett tévé (nagy H-val), amelyben úgy csúsztatnak, mint friss kacsafos az olvadó jégen táncoló szólásszabadságot kései rügyfakadáskor.

Ezt azonban egy fél fordulattal még tetézni képes a magyar közmédia, amely állítólag letiltatta a neki kellemetlen YT-videót. Mert itt már nem szolgáltatják a hírt, hanem kifejezetten nemszolgáltatják, elvonják, akkor is, ha másé. Nem hagyta a NER jóvá. Sőt.

Hát igen, a szelekció ilyen összehasonlításban már nem egyszerűen amatőrnek tűnik, mintha a főszerkesztő nem lenne tisztában a dolgok hírértékével, hanem kifejezetten manipulatívnak. Gyakorlatilag máshol bárki számára hozzáférhető tények helyett (de akkor meg miért, könyörgöm? azé’, mer’ a Bodolai Böbe bácsiék sose láttak még internetet, tévében se, oszt nem is fognak, mer’ nem telik nekije reája) hírként kifejezetten nemhíreket kapunk.

Aki naponta mégnézi az említett (nem)műsorokat, tudja, úgy kell vadászni egy normális tudósításra. Lehet, hogy e programok nemsokára átkerülnek a fisingendhantingra? Á, nem hiszem.

A lényeg az, hogy mivel a belőtt (mégis hantingolnak?) célcsoport már nem a fiatal és középkorosztály, amely más médiumokból és más időpontokban tájékozódik (vagy ignorálja a történéseket), maradnak azok a nézők, akik olykor nem ismerik fel, hogy a reklámblokk után már nem a szappanyos dalszínház folyik tovább, hanem valami más, amitől ők azt várnák el, hogy a szappanyos dalszínház folytatása legyen. És meghallgattattak. Na, ők a jelenlegi szlovák és magyar uralkodó pártok választói. Aki nem hiszi – a néhány markízás alibi(?)kellemetlenkedés ellenére – járjon utána. Fel kell hozzá kelni a berogyasztott fotelból és kétbites gondolkodásból, majd kimenni az utcára. Ott véget ér a telenovella és szembeköp a valóság. Szar ügy. De ügy. Olykor hírértéke is van. Az ilyen hírecskék összelegózásában, a viszonyok és összefüggések feltárásában segíthetne a média (ha lenne erre vevő célcsoport), éppenséggel kommentárokkal is. (Csakhogy az már véleményműfaj, következésképpen több felelősséggel járna, szóval drágább a működésképtelen jogrendszerek és igazságszolgáltatások közepette.) De ugyan ki nézné azt? És ki csinálná? Hiszen a szlovák és a magyar köztévé is fokozatosan megszabadult az oknyomozással és igazmondással is „vádolható” riporterektől. Bezzeg plasztikázott, babaarcú műsorvezetők akadnak bőven, csak épp műsorok nincsenek már. Műsor helyett maximum beszélgetnek valakik a zenélő palacsintáról és a vitaminos mosóporról. De kik? Kikkel?

Nem, nem egészen a média felelőssége, hogy erőteljesen mossa (aszonygya: pihenteti... így leszünk pihentagyúak) a szürkeállományunkat. A nézők felelőssége is, ha nem állítanak fel maguknak értelmes kritériumokat a csatornák és műsorok kiválasztásakor, összevetésekor, netán kikapcsolásakor. Mert ha olykor nem találjuk a távirányítót, akkor esetleg mi vagyunk/leszünk a vevői (pénzért!!!) és kiszolgáltatottjai a mások általi távirányításnak.