Közigazgatási reform: újratöltve?

Ravasz Ábel | 2013. május 22. - 07:23 | Vélemény

Az elmúlt héten ismét napirendre került Szlovákiában a közigazgatási rendezés kérdése. Jelenleg az országon belül egy háromszintes rendszer működik, de persze kis mellékvágányokkal.

Jelenleg nyolc kerület 79 járásába van beosztva az ország 3021 települése. Emellett azonban léteznek az ún. körzetek is, amelyek különböző közigazgatási funkciókat látnak el: belőlük jelenleg 50 van, azaz számos olyan járás van, amely egy másikkal kerül egy körzetbe. De akad olyan járás is, a – nem véletlenül – magyarlakta Érsekújvári, amely két körzetet működtet. És aztán ott van persze a két nagyváros, Pozsony és Kassa, amelyek városrészekre osztódnak, ezek járásokba tömörülnek, amelyek közösen alkotnak egy-egy körzetet. Vannak egyéb finomságok is (katonai körzetektől turisztikai régiókon át a földhivatali településrészekig), de összességében ez a rendszer alkotja a közigazgatás csontvázát.

A mai beosztás politikai döntés eredménye, és az akkori jogalkotó szándékait tükrözi. De nem volt ez másképpen korábban sem: (Cseh)szlovákia kevesebb, mint száz éves önálló története során több alkalommal is sikerült gyökeresen átszervezni azt. A trianoni döntés nyomán 19 korábbi magyar vármegye egésze vagy része került Csehszlovákiába; az új államnak nyilvánvaló érdeke volt az átszervezés saját politikai szempontjainak megfelelően. 1923-ban ennek megfelelően hosszas mérlegelés és késlekedés után hat megye jött létre a mai Szlovákia területén (Pozsony, Nyitra, Vágmente, Zólyom, Tátraalja, Kassa), de ez a rendszer végül nem bizonyult tartósnak, és 1927-ben ki is vezették azt. A kommunista hatalomátvétel után 1949-ben megint hat – ezúttal már kerület (kraj) néven futó – megye jött létre (Pozsony, Nyitra, Besztercebánya, Zsolna, Kassa, Eperjes), de csak 1960-ig, amikor egy de facto négykerületes rendszer (Nyugat-, Közép-, Kelet-Szlovákia plusz Pozsony) váltotta fel azt. A rendszerváltás újabb átszervezés követte: a kerületi/megyei rendszert teljesen eltörölték, és 38 új járás jött létre, a maiaknál értelemszerűen sokkal nagyobb területtel. A mai beosztás végül 1996-ban, Vladimír Mečiar idején született meg, ekkor jött létre a mai 8 kerület (Pozsony, Nagyszombat, Trencsén, Nyitra, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes, Kassa) és a járási beosztás.

A mečiari területbeosztás egy már létező átrendezési hagyományba illeszkedik bele, de gyakorlati kivitelezését illetően a kisstílű politikai motiváltság jellemzi. Miközben egyes újonnan létrejövő járások a szocialista beosztás által szándékosan a háttérbe szorított városokat rehabilitáltak – például az Igló árnyékába kerülő Lőcsét –, mások azonban mindenféle földrajzi, történelmi és gazdasági összefüggés nélkül jöttek létre. Ilyen volt például a mindenféle előzmény nélküli Poltári járás, amely – megintcsak nem véletlenül – a jelenleg köztársasági elnök, akkori HZDS-es házelnök, Ivan Gašparovič szülővárosa körül jött létre. A politikai motiváció egyik iránya tehát az ilyenfajta klientelizmus volt, a HZDS kiszolgálta támogatóit és erős embereit. Egy másikfajta politikai motivációt azonban a HZDS által helyesen az ellene történő bármely ellenzéki összefogás egyik potenciális motorjának tekintett magyarság közigazgatási marginalizálásának célja jelentett. Így történhetett meg az, hogy például a szocializmus idején még egy járáshoz tartozó Nagyborsa és Zsigárd ma még csak szomszédos kerületben(!) sem található. A megyék függőlegesen kerültek kijelölésre, azaz a déli magyarlakta területek minden esetben északi, szlováklakta járások jelentős tömegével kerültek kiegyensúlyozásra. Ez az elv a járások kialakításakor is érvényesült, például az irracionális L alakot leíró Tőketerebes esetében, ahol az Ungvidéktől közigazgatásilag elválasztott Bodrogköz a Terebest övező szlovák többségű településekkel került egy járásba. De a dolog nem csak az etnikai vonalak mentén nem működik: egyéb természetes regiók is szétszakításra kerültek. A Szepesség déli része például Kassához került, miközben az északi Eperjeshez, de a dolog a gyakorlatban még csak nem is működik: Iglóról a leggyorsabb út a kassai megyeszékhelyre egy másik megyeszékhelyen keresztül (Eperjes) vezet… Hasonlóképpen, a valamiért egy kerületbe tartozó Dunaszerdahely és Szakolca közötti is Pozsony a kapocs, és mégcsak véletlenül sem a valódi kerületi székhely, Nagyszombat.

Most, hogy a Fico kormány elővette a területi reform lehetőségét, máris látszik, hogy ismét a fenti történelmi áttekintésből már ismerős három modell van terítéken. Egyrészt ott van a maihoz hasonló, 6-8 megye típusú leosztás. Ma nem látszik a politikai akarat arra, hogy a megyeszékhelyek megtartása mellett újraosztásra kerüljenek a járások, bár arra nagy szükség lenne. Aztán ott van a szocializmus idejéből ismert 3+1, ami ugyan magyar szempontból részben előnytelen – hiszen ismét észak-déli leosztásról beszélhetünk, ráadásul nagyobb tömegekkel összeszervezve, más részből azonban előnyös is, hiszen a jelenlegi nyolcas modell által szétszaggatott természetes régiók így ismét egyesülhetnének. És végül ott van a megyerendszer teljes eltörlésének lehetősége, amelyre már szintén több példa volt az elmúlt évszázad során.

A három lehetőség kiértékelésekor egyértelműen elmondható, hogy az ördög a részletekben van. Ha eltörlésre kerülnek a megyehatárok, milyen jogosítványokat kapnak az egyes járások? Annyi önkormányzatisággal mint a jelenlegi megyék, például közvetlenül választott tisztségviselőkkel, biztosan nem rendelkeznének, de milyen megyei hatáskörök delegálódnának át rájuk? Vagy a teljes centralizáció jegyében zajlana egy ilyen átalakítás? Ha három plusz egy megye, miféle lehetőség nyílna a járásoknak a megyéken belüli együttműködésre? Mi gátolná meg azt, hogy az a fajta regionális diszparitás, ami ma is jelentkezik a megyéken belüli forrásbeosztással kapcsolatban, ismét kialakuljon? Ha a maihoz hasonló számú megye megtartásával történik meg a reform, vajon van-e lehetőség a logikátlan járáshatárok felülvizsgálatára, és a megyék összetételének racionalizálására?

Azt gondolom, hogy a szlovákiai magyarság politikai képviselete – és elsősorban a parlamentben lévő Híd – kell, hogy tudja, mik azok az ideális válaszok, amelyek a fenti kérdésekre adhatóak. Véleményem szerint a Híd és az MKP nyilván nincsenek olyan helyzetben, hogy ritmust diktáljanak azzal kapcsolatban, melyik variáns lesz a három közül a befutó. Ehelyett arra van szükség, hogy addigra, mire a Smer elhatározásra jut azzal kapcsolatban hogy melyik irányba indul el, a magyarságot képviselő politikai pártok egyértelmű válaszokat tudjanak adni arra, hogyan lehetne ezen új kereteken belül – legyen az bármely a fentiek közül – a magyarság szempontjából a lehető legkedvezőbb, de még a politikai realitások talaján mozgó megoldáshoz jutni. (Egészen más lenne a helyzet, ha lenne magyar párt a kormányban: akkor a befolyásolás korábban és közvetlenebbül történhetne meg. De nincs.)

Végezetül van egy jó hírem azok számára, akik szerint a szlovák politikai rendszer fő mozgatóelve a magyarellenesség. Valóban van egy ilyen vonulat a közigazgatási beosztást illetően, de nem az a domináns. A domináns a zsákmányelv. Erre a már fent említett Poltári járás a legjobb példa: a Losonci járásról egy szín szlovák tömböt választottak le annak érdekében, hogy a helyi hatalmasságok saját játszóteret kapjanak. Akkor a nacionalista érdeket („minél kisebb arányú magyarság”) felülírta, sőt azzal de facto teljesen szembement a gazdasági érdek. A Smer is elsősorban ilyen vonalon befolyásolható – de ilyen típusú gazdasági érvekkel ma még a magyarság semmilyen érdekképviseleti szervezete, politikai vagy civil, nem állt elő. Márpedig most tényleg itt lenne rá az idő.