Bekaphatjátok! – üzeni a dölyfös direktor…
Mielőtt néhány prűd polgár beszólna itt, hogy kapja be e keresetlen sorok szerzője, jó tudni, hogy a harsány cím a legkevésbé sem holmi szenzációhajhászat, hanem a véres valóság.
A címben megkezdett üzenet pedig teljes terjedelmében a következőképpen szól: Bekaphatjátok! – üzeni a dölyfös direktor a szlovákiai magyar színészeknek. Mégpedig első körben Szvrcsek Szabó Anitának és Molnár Xéniának, akiknek a komáromi Jókai Színház dölyfös direktora, Tóth Tibor, nem hosszabbította meg a következő színházi évadra vonatkozó szerződését. Állítólag azért, amint azt „jogilag“ kifejti (ITT), velük nem véli „ideálisnak“, hogy az általa dirigált társulatnak „lehetőségei legyenek ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalú előadásokat hozza létre“... „Ez mindenütt így van“ – teszi hozzá némi pilátusi fílinggel.
A fellengzős rizsálás közben aztán azt is ki bírja mondani, hogy különben sem kellettek a rendezőknek. Szvrcsek Szabó Anita és Molnár Xénia nevezetesen. „Márpedig elsősorban a rendezők játszanak döntő szerepet a kérdésben“ – szaval tovább a dölyfös direktor, hogy aztán – mintegy végső megalázásként – arra is félreérthetetlen célzást tegyen, hogy Molnár Xénia kövér, khm túlsúlyos… Szvrcsek Anita pedig nyilván, pardon, öreg. Szegény... Ezért előbbi, mármint Xénia mehet súgónak – amíg a súgólyukba belefér? -, Anita meg háztartásbelinek. Illetve főállású feleségnek. Vagyis, bekaphatják, ugye...
De föl a fejjel, mert nem csak rájuk vonatkozik a kényes verdikt. Így folytatja ugyanis a dölyfös diri, mintegy a társulatépítés, társulatbővítés privát mottójaként? Íme: „A tehetség élvez elsőbbséget. Nem szeretek különbséget tenni szlovákiai és magyarországi színész között. Természetesen külön odafigyelünk a szlovákiai magyar színészekre, a Pozsonyban tanuló színművészeti főiskolásokra. Alanyi jogon viszont senki nem szerződtethető egy társulatba. A társulat legfiatalabb színésznője jelen pillanatban is 35 év felett van már, alulról kell építenünk a társulatot.“
Hát nem azt jelenti-e röviden és velősen mindez, hogy bekaphatjátok, szlovákiai magyar színészek?! De bizony ezt jelenti. Ráadásul azt, hogy ti is…! Tisztelt publikum...!
Mármost, azt vajon tudjátok-e, tisztelt publikum, hogy kicsoda üzeni ezt nektek Kossuth városából? Nem más, mint az a Tóth Tibor, aki több mint egy évtizeddel ezelőtt kizárólag azért kapaszkodhatott föl az uborkafára, értsd, a direktori szereposztó díványra, mert szlovákiai magyar színészként pályázhatott rá és lobbizott ezerrel az ügyeletes szlovákiai magyar tótumfaktumoknál. Ha ugyanis a Zanyaországból pályázik, szóba sem állnak vele. Nem is állhatnak, hiszen a vonatkozó pályázat egyik fundamentális feltétele az volt, szlovákiai állampolgársággal kell rendelkeznie a pályázónak! És hát Tóth vélhetően ugyanilyen (területi) alapon kapta – már a Jókai Színház direktoraként - a Jászai Mari díjat is. (Vagy tán nem úgy megy az ilyesmi, hogy a Zanyaországi díjosztogatók dobnak némi plecsnit a hatumáknak (határon túli magyaroknak) is? Dehogynem! Akkor pedig tényleg bölcsebb maradt volna a dölyfös direktor, ha kussban marad, ahogy azt első nekifutásból ITT megtette…)
Ennyit arról, hogy miként válik egy ártatlan karrieristából olyan úrhatnám, nyegle vezető, amilyennek most a szerepét alakítja Tóth. No és arról, hogy ki és miért mutyizik a zanyaországi vélt vagy valós sztárrendezőkkel, esetleg színészekkel, akik egyébként hülyék lennének, ha nem élnének a fölkínált haknilehetőséggel. Hogy aztán alkalomadtán meg is hálálják azt…
De van más is: Ki a felelős vajon a társulatépítésért, a társulat megtartásáért, főként, ha jobbnál jobb színészekből áll az és jobbnál jobb színészek dekkolnak a színházon kívül? Vajon kicsoda felel azért, hogy a színházi repertoárt az adott társulat tagjaihoz alakítsa, ha nem a mindenkori színidirektor? Vagy netán, ahogy azt Tóth Tibor képzeli, a direktor egy ügyeskedő forgalmista, aki fogadja a menetrendszerűen nyomuló Zanyorországi rendezőket? Meg azon a kérdésen is el lehet ám gondolkodni, hogy egészséges helyzet-e az, hogy míg a közkatonákat (színészkollégák) évadonként rostálhatja Tóth, ő maga több mint egy évtizede basáskodik háborítatlanul a szereposztó díványon? De hagyjuk is a további tolakodó kérdéseket, mielőtt végleg bedurvulnánk…
Épp ezért, mármint a szubjektív durvaságokat elkerülendő, nem zárul ez az írás azzal, hogy e sorok írója szerint Tóth Tibor például szintén nem egy nagyreményű huszonéves ficsúr. Van neki továbbá legalább tizenöt kilós súlyfeleslege. És hogy egy olyan tucatszínész, méghozzá a modorosabb fajtából, akikkel Dunát lehetne rekeszteni. Akár Komáromnál … Különben meg, miért ne lehetne koros egy színidirektor? Miért ne lehetne elhízott, modoros tucatszínész? Vagy akár jachttulajdonos… Ha neki egyáltalán nem a színpadon kell bizonyítania, hanem azon a poszton, amelyre csak azért kerülhetett, mert nyilván megígérte, a rábízott társulat tagjainak a lehető legoptimálisabb munkafeltételeket biztosítja. Meg emberhez méltó megélhetést. És mivel a szlovákiai adófizetők pénzén regnálhat, amint ezt egyik elődje, Kiss Péntek József írja: „...kötelessége a társulatépítés, nem a társulatrombolás (főleg nem "hirtelen jött" érdekek mentén), átlátszó és felszínes indokokkal. Az a feladatunk, hogy a saját közegünkből kikerült, szakmailag képzett művészeinkkel alkossunk olyan színházat, amellyel azt jelezzük a világ felé, hogy él itt egy tehetségekkel és alkotókedvvel felvértezett nemzetrész...“
