Magyar Antikapitalista Közgéptársaság
Magyarországon kapitalizmus van. Ez ugyan az új magyar Alaptörvényből nem derül ki, de hát uniós norma, sőt a szabad világ szabványa, nevezzék bár szociális piacgazdaságnak vagy akárhogy. A magyar gazdaság kilencven százaléka magántulajdonban van. És ezt a helyzetet a magyar felnőtt lakosság kilencvenhat százaléka utálja. Lehet ennek jó vége?
A Republikon Intézet kutatása szerint a magyar felnőtt lakosság 4, azaz négy százaléka híve a kapitalizmusnak. Tehát a létező gazdasági rendszernek. Ám ennek a maroknyi populációnak a döntő többsége is – már ha pártot kell választani – baloldali szavazó vagy bizonytalan. Azaz leginkább csak azért híve a piacgazdaságnak, mert Magyarországon – perverz módon – pont a baloldali kormányok tettek vagy próbáltak tenni egyet-mást ennek érdekében. A legnagyobb alcsoport a bizonytalanoké, vagyis akik nem érzik magukhoz közel egyik létező pártot sem – ők a 4 százalékon belül 31, azaz a felnőtt lakosságon belül 1,2 százalékot képviselnek. Nem akkora tétel, hogy érdemes legyen pártot alapozni rájuk.
Ez a 4 százalék még a magát liberálisnak valló 30 százaléknak is csak egy töredéke: a túlnyomó többség egyáltalán nem igényli, hogy az állam hagyja békén, viszont a kisebbségen belül is elsöprő többségben vannak azok, akik azt várják, hogy az állam gondoskodjék a jólétükről, de cserébe ne várjon el tőlük extra kunsztokat.
Magyarországon hatszázezer vállalkozás van bejegyezve, tehát ha csak vállalkozásonként egy fő bízik a szabad piacban, annak is a felnőtt lakosság 7,5 százalékának kellene lennie, családtagok nélkül. Magyarország olyan ország, ahol a vállalkozók és családtagjaik túlnyomó többsége nem hisz a piacban. A Republikon felmérése szerint a kapitalizmus maroknyi hívének túlnyomó többsége – nyugdíjas, azaz éppen hogy nem vállalkozó. És nem fiatal – a fiatal nemzedékek zöme már az 1989–90-es átmenete után nevelődött az antikapitalizmusra. Ez egy ilyen ország.
Volt egy magyar reklám valamikor 1987 táján, a bomlófélben lévő államszocializmusban: „Korunk hőse a vállalkozó.” Akinek személyhívóra van szüksége. Talán még emlékszik rá valaki, ez volt a mobiltelefon elődje, azt hirdették ama régi kor hőseinek. Onnan jutottunk idáig. Magyarországon megcsinálták a kapitalizmust, amit a lakosság több mint 90 százaléka utál vagy szenvedőn eltűr. Beleértve a vállalkozók döntő többségét.
Nem így kezdődött, valamikor régen, mondjuk huszonöt évvel ezelőtt a magyarok még büszkék voltak élelmességükre, talpraesettségükre, ügyességükre. Rendben, hogy a többség el nem tudta volna képzelni az életét szociális kipárnázás nélkül, de ha jól emlékszem, akkor még elég sokan bizalmatlanok voltak az állammal szemben, és nem tőle várták a jó életet, ellenkezőleg. Az élelmességére valamikor még büszke nép mára gyámoltalanná és államfüggővé lett.
A hanyatlástörténet nem a kommunisták bűne, hanem éppen hogy az átmenet utáni elité. Az 1989-es Alkotmányban, főleg annak az 1990-es évek elején letisztult változatában még egyértelműen kimondják, hogy a magyar gazdaság: piacgazdaság, és hogy a köztársaság védi a verseny szabadságát. A 2011-es magyarországi Alaptörvényben már nincs szó a verseny szabadságáról, az első helyen a munka van, mint 1989 előtt, de a kozmetika kedvéért hozzábiggyesztik, hogy „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit”. A feltételeit. Persze azokat sem, ez is nettó hazugság.
A következő mondat: „Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.” Vesd össze: a Közgép havi hatmilliárdja és a magánnyugdíj-megtakarítások elrablása, majd kiszórása az ablakon.
Magyarországon tehát nincs államszocializmus, ellenben kapitalizmus van, ezt viszont a kormány minden igyekezetével letagadja és roncsolja , az óriási többség pedig utálja vagy megveti, beleértve még azoknak a döntő többségét is, akik csinálják. Aki nem, az behúzott nyakkal tűr. Vagy fintorogva törleszkedik. Vagy elmenekül. Namost így nem lehetséges siker.
Kívülről nézve az Magyarország tragédiája, hogy nincs olyan jobboldali liberális párt, amelyik szembe tudna szállni az antikapitalista néphülyítéssel. Belülről nézve ilyen pártra pillanatnyilag nincs is igény. Az ország 96 százaléka olyan, hogy jól érzi magát az antikapitalista néphülyítés alanyaként.
Az alvajáró vígan ballag kémény és szélkakas között.
Kérdés, hogy milyen erős inger kell az ébredéshez.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.
