Kisebbségi politika? Az nincs.

Egyesek szerint A. Nagy László visszahívása, ami egyenlő a poszt és a Fico-politika részbeni, bizalmon és kompromisszumon alapuló legitimációjának feladásával, a határok és lehetőségek belátása. Magyarán, hogy a továbbiakban - az adott helyzetben, amely éppenséggel nem fog változni még pár évig - már nem csupán az MKP eszköztára, hanem a Híd eszköztára is kevés a látható, érzékelhető eredmények eléréséhez.

A nyilvános B+B-vita csak megerősíti Fico Pilátushoz méltó kézmosását: ez a magyarok belharca. Igen, azzá vált. A másik csődjét kölcsönösen kimondják, a sajátjukat nem jelentik be. Elnézést, némi kommentátori forrófejűség tán belefér: Uraim, elnökök és mezei pártfunkcionáriusok, ha jól kivitatkoztátok magatokat, akkor most már ideje lesz belátni, gyökeresen ellentétes (de tán nem antagonisztikus) világlátásotok (már akinél van és olvasható) és módszertanotok ellenére most már ki kell aludni a sérelmeket. És akár másnaposságra emlékeztető fejfájással, akár anélkül, teljesen tiszta fejjel, de meg kellene beszélni, mi legyen akkor most már itt a szlovákiai magyarsággal. És nem csupán egymás között, hanem a szlovákiai magyarsággal. Is.

Hiszen baj, hogy Robert Fico kisebbségi politikája (ahogyan a szlovák Sme látja, csak mintha eddig a szlovmagyar politika nem látta volna): gyakorlatilag nincs. Annyira nincs, hogy azt a bizonyos vasúti kétnyelvűségi tábla-törvényjavaslatot, amely a pohárba utolsó cseppként pottyanva a kormánybiztos lemondásához vezetett - lásd a parlamenti szavazás eredményeit - egy szál, egy szem, egy csepp, de még egy akkorka kis smeres képviselő, mint körmöm alatt a kutyakakis piszok a kerti gyomlálás után sem szavazta meg. Még csak tévedésből sem. Még csak hülyéskedésből sem. Annyira arrogáns a magyarok Smer általi semmibe vétele, hogy alibiből, magyarázkodási (magyar rázkódási) alapnak sem nyomott senki egy-két igent. „Azé', bazmeg, hogy örüljé'!” - illene ide Móricka beszólása. Hát ezért sem. Annyira mindegy Ficonak, mi lesz a magyarokkal, hogy nem izgatja a gondolat, foglalkozni kéne velük. Legalább az asszimiláció, a nyomás, a megszüntetés, a kinyírás, vagy csak a szórakoztató csesztetés szintjén. Nem. Sokadrangú kérdés neki ez. Ha épp úgy alakul, nem hagy ki egy potya ziccert, de nem fog csak azért cselezgetve elfáradni a pályán, hogy felrúghasson egy magyar hátvédet. Jobb dolga van.

És megteheti. Három okból teheti meg:

1. Amiként a sajtó megpedzette, a szlovák ellenzéknek, mely egyébként már/még nem létezik, a Smerhez hasonlóan nincs érvényes, alkalmazható, hasznosítható kisebbségi politikája. Lustaságból vagy hülyeségből ugyanis a pártok még nem számoltak utána a potenciális magyar szavazatoknak.

2. Európának sincs érvényes, alkalmazható, hasznosítható kisebbségi politikája. Ezt nem fejteném ki itt bővebben, elég, ha a bevándorlási, a munkavállalási és az emberjogi ügyek összefüggéseire utalunk. Ékes példája a változtatás időszerűségének a strasbourgi kettős állampolgársági panasz elutasítása, amely bár jogilag logikusan indokolt, erkölcsileg, emberileg egészen nevetséges és groteszk. Értsd: Európa olyan fokon nem tud mit kezdeni a gyakorlatban az éppen duzzadni és eddigiekhez képest átalakulni látszó kisebbségi kérdésekkel, hogy Ficónak nincs semmiféle félni- vagy csak aggódni valója. (Megjegyzem, Európa felől várni a megoldást az állampolgárságuktól megfosztottaknak ezután vak remény. Nem halott remény, ám nem késztet optimizmusra. Elnézve a nyugatra érkező keleti bevándorlók gerjesztette gondokat, azok mértékét, főleg nem...)

3. Most már a fenti szavazás által szintén alátámasztott tény, hogy az MKP-nek és a Hídnak sincs érvényes, alkalmazható, hasznosítható kisebbségi politikája. Mert amilyen volt nekik, (tán egyszer majd még jól jön, tán reciklálható lesz a jövőben) az ebben a helyzetben, s „nyugodtan” gondolkodhatunk években, gyakorlatilag működésképtelen. Hiába puha bőr az ülés, fényes a kaszni, ha nem forog a motor, az olyan, mintha nem lenne autónk. Hiszen sehová sem visz el.

Sokféleképpen interpretálható Rokkó aktuális, dunai humán vízállásmérő performansza. A vízben derékon felül merülő, s közben nem csupán a hullámok, hanem az őt megvédeni akaró rendőrök zaklatásának (vö. az 1991. aug. 11-i körtvélyesi „Dunaszaurusz” public art megmozdulással, amely esetében a vízlépcső területére a rendőr megtiltotta a legilletékesebb személy, azaz a hal belépését) kitett ember esernyővel védekezésének abszurd módja most éppen azért jut eszembe, mert rávilágít, eddigi védekezési eszköztárunk, melyhez ragaszkodtunk, bevethető ugyan, viszont nevetséges. Nevetségesen és egyben szomorúan működésképtelen. (Elég, ha a víz másik irányból érkezik...)

Pedig Fico csak a politikai konfliktusokat látja. Azt nem, hogy eközben a szlovákiai magyarság sikeresen importálta magyarországi magyar-magyar megosztottságot is - legutóbbi mementója a Jókai Színház elmäsokombinátosodása (ott a pont, tisztelt Benkő Géza). A megosztottság pedig tetézve a túlélés vagy a (jobban) megélés érdekharcaival és szakmai felkészületlenségével elég méreg nekünk ahhoz, hogy Ficonak egyáltalán ne kelljen velünk törődnie. Ha mégis akad egy-két önszorgalomból belénk rúgó szolgája, nem bánja.

Figyelem, patetikus prófétálás következik: eljutottunk oda, amikor már csupán minimális rásegítéssel el lehet véreztetni a magyarok infrastruktúráját, először tán a kulturális szervezeteket és az oktatásügyet. Legföljebb, amikor már a lét határára jut, alibiből európai (?) nyomásra megkapjuk a kulturális és oktatásügyi autonómiát. Csak éppen költségvetés, működő (értsd jogkörökkel és adókból származó bevételekkel rendelkező) önkormányzatok, szóval defibrillátor nélkül. És mi leszünk a hibásak, ha életképtelennek bizonyulunk, mert hiszen mire mentünk az autonómiánkkal... Vesztett helyzetből, komoly szakmai tudás nélkül. (Mert hol lesz akkorra az a kevéske szakemberünk? Elpucol - jogos! - nem éhen dögleni.)

És igazság szerint mi IS hibásak leszünk, ha életképtelennek bizonyulunk. Mert amink van, azt - ha más tönkre nem teszi - tönkretesszük mi magunk. Tagadhatjuk ugyan. Abból, a tagadásból lesz leginkább látható a baj.