2013 Orbánjai

Széky János | 2013. június 24. - 12:25 | Vélemény

A magyar miniszterelnök Kőszegen járt, a helyi Európa Házban, az Institute for Social and European Studies (ISES) Alapítvány és a Corvinus Egyetem 18. Nyári Egyetemén. Az eseményen jelen volt az is, akit tréfálkozva „a mi új Siemens-főnökünk”-nek neveztek, a Siemens cég ugyanis együttműködik a Pannon Egyetemmel, amit csak helyeselni tudunk a felsőoktatás mai állapotában és anélkül is.

Orbán Viktor a következőt mondta világos angolsággal 1989-es önmagáról: „A mi szándékunk az volt, hogy nem adjuk fel magyarságunkat, és nem hagyjuk el az országot Természetesen jó dolog egy évig vagy pár hónapig, esetleg ösztöndíjjal Magyarországon kívül élni. De természetesen az a végleges döntés, hogy az ember hazája… életének egy huszonhat…. életének hároméves szakasza lezárult, és vége, és valami másba kell kezdenünk, nem volt opció a számunkra. És az sem állt szándékunkban, hogy alkalmazkodjunk a realitásokhoz. Úgyhogy megpróbáltuk valahogyan kibírni, reménykedve a változásokban.”

A kibírni szóval a survive igét fordítottam, de ez jelentheti azt is, hogy „megmaradni”, „túlélni” (tárgyas igeként).

Orbán tehát 1989-ről beszélt. Ekkor – két és fél évvel a magyar jogi diploma megszerzése után – töltött egy szemesztert Oxfordban, hogy az angol liberális politikai filozófiát tanulmányozza. Amit mélységesen helyeslünk, biztosan hasznára vált politikai gondolkodásának és az országnak. Csak mi nem vettük észre.

Hanem az a reménykedés... Hogy hátha „változások jönnek”. Ez egyszerűen nem igaz. 1989-ben, amikor a Fidesz ígéretes, szupertehetséges, népszerű vezetője fölszállt a londoni gépre, már elmondta nevezetes beszédét a Hősök terén. Többek közt arról a bizonyos hatodik koporsóról, amiben az ő és nemzedéke következő húsz éve fekszik. Akkor mégse ott feküdt?

Már nagyjából lezajlottak a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai, melyeknek során döntöttek az eljövendő Magyar Köztársaság jogi és intézményrendszeréről. Az, hogy Magyarországon demokrácia lesz, a repülőgépre ülés pillanatában több volt lehetőségnél, amiben reménykedni lehet. Eldöntött tény volt, és a döntést többek között Orbán Viktor részvételével hozták. Ő is dolgozott Antall, Tölgyessy és mások mellett a Kerekasztal legfontosabb, alkotmányügyi albizottságában. Ha azt mondja, hogy ezek után csak reménykedett a változásban, a saját akkori demokratikus teljesítményét veszi semmibe.

Nem mintha meglepetés volna.

Most itt vagyunk 2013-ban. Letelt az a bizonyos húsz év, aztán még négy. Hősök téri tömeges eufória sehol, felszabadulás-érzés sehol. Nemzeti kerekasztal sehol. Pontosabban mégis van valamilyen egyetértés. Nem a szabad választások feltételeiről folynak tárgyalások, hanem Orbán és csapata intézkedik arról, minden kerekasztal nélkül, hogy a választások minél kevésbé legyenek szabadok. A magát demokratikusnak mondó ellenzék pedig úgy tesz, mintha nem venné észre.

Mondanám, hogy a kör bezárult, de rosszabb történt: úgy látszik, azok a változások, amikben állítása szerint ő reménykedett, oda vezettek, hogy ma már tényleg csak reménykedni lehet a helyzet kibírhatóra fordulásában. És igen, az akkori Orbán Viktorhoz hasonló fiatalok 45 százalékának ma már opció, hogy végleg elhagyja Magyarországot. Lezárja életének itthoni szakaszát.

Akkor több volt, mint remény. Ma ennyi a remény.

Úgyhogy alkalmazkodjunk a realitásokhoz, próbáljuk valahogy túlélni.

Címkék: Orbán-kormány