Szerencsétlen nyomorultnak látszók…

Barak László | 2013. július 18. - 00:44 | Vélemény

Az az igazság, illetve konkrétan a gyanú, hogy szlovákiai magyar (fidesznyikek szerint: felvidéki) pártelnöknek legalább olyan bonyolult feladat lenni, mint amilyen Orbán Viktor lányainak a sorsa. De ugyanilyen snassz, sőt, ha kritikátlan birkává válnak valakik. Kivált, ha értelmiséginek hiszik magukat…

Mert mecsoda különbség, ha átszellemült kokárdafabrikálás közben „kapja rajta” az embert a lakájmédia, avagy szendvicsben (értsd: pettingben) táncolókként csap le reájuk a zellenség.Vagyis a mocskos liberális, néger, zsidó, buzi, komcsi firkászok…

Utóbbiakat, konkrétan az Orbán-lányokat meg a nemzetbomlasztásban sáros izéket elég talán ennyire bekategorizálni.

Nézzük azonban a felvidéki pártelnöksorsokat. No és az ún. pártatlan civileket, és az általuk „ínyencfalatként” konzumált napi penészes sajtot… Vagyis sajtót: A Zújszó és a diákháló/zat tábori násza című jelenet tükrében, például. Még konkrétabban: Bugár Béla, a Híd, és Berényi József, az MKP elnöke a Gombaszögi Nyári Táborban című vásári komédia görbe tükrében.

Izé, szóval, kurva gáz volt, amit látott a jobb sorsra érdemes nagyérdemű… Mármint azok a genetikailag sérültek, na jó, esetleg bigott hívők, akik rákattantak a pártelnöki vitának csúfolt nemtommire. Jellemzően: az öncélú szarlapátolásra. Merthogy, ami lejött a színpadról, leginkább ekként volt jellemezhető: Berényi Józsi közmunkás szart lapátol kollégájára, Bugár Bélu (szinténzenész) közmunkásra, utóbbi meg (mindent) vissza – igenyes adásban. Díszlet: a diákháló, illetve -hálozat. Moderátor: Tompa Mózes, alias TTE (tehetetlen, tanácstalan, emkápés) Szabi…

Komolyra fordítva a szószt: Karinthy után szabadon, nem volt a szóban forgó pártelnöki vitában semmi, de az legalább érthető volt: menjenek a picsába az összes felvidéki (szlovmagy) pártelnökök. De mindenekfölött azok a lúzerek, akik a rendszeres fűnyírás és ebszar szedés helyett még mindig csökötten arról álmodoznak illatos teraszokon – akár magyarszaporító dugás helyett is! –, hogy nem a colos magyar szerszámban, hanem az „egységben” az erő… A kedvenc esti meséik pedig: Magyar a magyarnak nem lehet farkasa, Piroska és a farkam stb.

Így állunk hát és nem tehetünk másként, mondhatnók... Nyilván bele kell törődnünk hát abba is, hogy a szlovmagy (felvidéki) ifjú „értelmiség” jobbára a lektűr császára, Paulo Coelho könnyen emészthető, egyszersmind üríthető, ám jellemzően az égvilágon semmit sem jelentő, ezért a biztos pusztulásba vezető gagyi közhelyein szocializálódott. Mint pld.: „Sokszor gondoltam rá, hogy feladom, amikor úgy éreztem, Isten már nem figyel rám, sokszor kellett irányt váltanom, máskor pedig le is tértem az utamról. De mindennek ellenére visszatértem és továbbmentem, mert meg voltam győződve arról, hogy nem élhetem másképp az életem. Megtanultam, hogy mely hidakon kell átkelnem és mely hidakat kell fölégetnem.“

Ellenkező esetben a tanuló vagy éppen tanulni elvből rest, viszont nemzetmentési elhivatottságú szlovmagy (felvidéki) ifjúság egy bazinagy sörözés, vagy akár egy illegális joint, sőt, koitusz helyett a Vak vezet világtalant című vitának álcázott köldöknéző mutatványra pazarolja az idejét. Holmi szerencsétlen nyomorultak szerepére kárhoztatva...!

Ilyen szempontból Orbán Viktor lányai sokkal szimpatikusabban igyekeztek túltenni magukat a származásuk okozta problémán, mint a szlovákiai magyar (fidesznyikek szerint: felvidéki) pártelnökök és a szerencsétlen nyomorultnak látszó közönségük. Úgy tettek, perpillanat, mintha táncolnának…