Fertőző, veszélyes vírushordozók vagytok! – állítja Berényi

Ardamica Zorán | 2013. július 28. - 11:16 | Vélemény

Lovász Attila nagyon finoman és diszkréten mutatott rá azon Berényi-kijelentés pár visszásságára, mely szerint a „szlovákiai magyar” identitás helytelen.

Én nem lennék ennyire visszafogott. Hiszen mit is jelent valójában az elnök úr szóhasználata?

Nagyon kevés olyan hiteles adattal rendelkezünk, amelyekből messzemenő, korrekt, ne adj isten tudományosan védhető következtetésekre juthatnánk a szlovákiai magyarok önazonosságainak (igen, párhuzamosan több is van, együtt alkotnak összetett egészet) kérdéskörében. Pedig mind általában a társadalom-, mind a művészettudományos, s konkrétabban a szociológiai, a politológiai, a néprajzi és kultúrantropológiai, a pszichológiai, a nyelvészeti, irodalomtudományi satöbbi, satöbbi, satöbbi vetületei érdekes és egymással interakciókban álló kutatási területek. Ennek ellenére a méltó képviseletet ígérő párt elnöke akkorát akart mondani azon a fórumon, amelyen a hazai pályán játszók is évente egyszer a „legnagyobb”, mindent elsöprő beköpéseiket produkálják, hogy őket ott überelni tudja. Nos, abban a kontextusban nem sikerült, a kijelentés szépen beleolvadt a környezetébe, itthon azonban csakis az uborkaszezon és a kánikula miatt nem verte még ki teljesen a biztosítékokat.

Nem tudom, milyen alapon jelöltette magát anno a parlamentbe az elnök úr, ha például ő nem rendelkezik – hiszen ezek szerint nem rendelkezik – például azzal a regionális tudattal (ugyebár a jelölt körzetére utalok), amely alapján saját régiója elvárná tőle az adott földrajzi és közigazgatási egység képviseletét, értsd: valamiféle pozitív megkülönböztetésnek felfogható, hangsúlyos figyelmet. E regionális tudat, a régióhoz, tágabban a szülőföldhöz, a történelmi Felvidékhez való viszony szintén az itteni emberek identitásának, ha nem is mindig része (és ne vitassuk, hogy miért nem, ha nem, s jó-e az, ha nem), de erőteljesen befolyásoló tényezője. Adott tény.

Azt sem tudom, érzékeli-e az elnök úr azt, hogy ha Magyarországon jár, perceken belül külföldiként azonosítják (külsőségek, nyelvhasználat, reáliákban való tájékozottság, megkockáztatom: habitus stb.), rosszabb esetben bunkóságból szlovákként, ostobaságból csehként (sőt románként), rosszindulatból pedig idegen ingyenélőként. Nekem például, aki alkalmanként Magyarországon is adózom és vagyok olyan magyar, mint ott bárki, munkám miatt szinte hetente a fejemhez vágják, hogy „onnan” (azaz ilyenkor Szlovákiából és nem a Felvidékről) ne pofázzak bele a magyarországi dolgokba. Bezzeg, amikor a létszámba kellek a nem létező 15 millához, akkor Trianon szegény áldozata vagyok, akit keblére kell a nemzetnek ölelni és akiért mindenáron harcolni kell. Akkor már nem idegen a szlovmagy, a hatuma. És nem lesz idegen a következő választások során sem, ha szavazni óhajt. Tudjuk, kire.

Azt szintén nem tudom, vajon az elnök úr családjában vagy baráti körében akad-e olyan, aki tartósan az ország szlovák többségű (vagy más ország más többségű) vidékein telepedett le (vagy már oda született), s ezért számukra nem lehet evidens a mindennapi élet magyar nyelven folyása. Akit, akárha külföldön, jelentős idegen hatás ér, s ennek ellenére marad meg magyarnak. Ám ez az idegen hatás, ha meg nem is kérdőjelezi identitását, jelentősen alakíthatja szemléletét, gondolkodását.

Azt ugyancsak nem tudom, vajon az elnök úr családjában vagy baráti körében akadnak-e vegyes házasságokban vagy kapcsolatokban élők. Gondolom, még ő sem tudja, vajon gyermekei magyar párt választanak-e. De érdemes lesz rájuk figyelnie. Mert saját logikája szerint ezzel az asszimiláció előszobájába zuhannak majd... Szerintem ez lehet így. De nem feltétlenül törvény.

Bár – ismétlem – kevés még az érdemben komplex módon kutatható adatsor a nagyon összetett és ezért nem mindenki számára egyértelműen azonos fogalmakat jelölő szlovákiai magyar identitásról, Berényi József máris levonja a tanulságot. Sőt minősít. Egyértelműen negatívan. Megtörténhet, igaza lesz. Csakhogy ma ezt senki sem tudhatja biztosan.

Azzal, hogy vírusnak nevezi szlovákiai magyar emberek önazonosságát, vagy önazonosságának egyes lényegi elemeit, populista módon egyszerűsít és sarkít: ítél. Mintha lehetne az identitásképző elemeket rangsorolni, hogy valaki elsősorban legyen magyar, aztán ember, aztán férfi vagy nő, csak azután csallóközi, netán heteroszexuális... Minő butaság és méltatlanság. Mintha egy nő önazonosságából ki lehetne zárni a női szempontot, amikor éppen elsősorban magyar, vagy egy gömöriéből a regionális élményt például a férfiassága vagy a magyarsága javára. Ezek az elemek egyszerre, egymás melletti tényezőként jelennek meg azonosságtudatunkban, csupán adott helyzetekben lehetnek mások a hangsúlyok. Ám egy-egy helyzetet társadalmi-nemzetiségi problémaként általánosítani nem feltétlenül racionális...

A vírus kifejezés viszont egyértelműen pejoratív. Aki vírusos, az beteg, nyavalyás, sőt fertőz. Az elnök úr pedig kirekeszt, támad, elítél és meghurcol ezzel a szóhasználattal magyar embereket, konkrétan saját szlovákiai magyar választóit, akik – megtippelem: többségének – életéből lehetetlen kizárni azon tényezőket (ennek ő lenne a felkent papja?), amelyek hatására a Szlovákiában lét összetettsége hatással lehet identitásukra. Beleértve a szélsőjobb szimpatizánsait. Aki tehát nem sterilen (árja?) magyar, akiben tudatosan megfogalmazódik vagy ösztönösen felmerül, hiszen megéli, hogy önazonossága valamilyen módon nem független a szlovákiai léttől, az már vírushordozó??!!! Az egyetemes magyarság megbetegítője?! Romlásba döntője? A tiszta magyarság megfertőzője? Gennyes pörsenés a szabadságharcoló nemzet hófehér testén?

Tudjuk, számos itteni magyar nem foglalkozik tudatosan naponta ezekkel a dolgokkal. Magyarnak érzik magukat és kész. Nem agyalnak azon, mennyire szlovákiai vagy hányadsorban szlovákiai magyarok. A csallóközi vagy gömöri földet ugyanúgy meg kell kapálni, mint a hajdúságit. Lényegtelen, monterkában és kanadiban ülünk-e föl a naftával megtankolt vlecskás traktorra, vagy szerelőruhában és bakancsban töltjük a gázolajat a csettegőbe. Csak valahogy mégsem. Ahogyan az sem, szlovák iskolába adjuk-e a gyereket vagy magyarba. Mert bizony egy ilyen döntés automatikus vagy kevésbé automatikus meghozatala szintén a szlovákiai magyarság mindennapjainak identitásképző része. Akkor is, ha a magyar iskola, tehát nem az asszimiláció mellett döntöttünk.

Mindenki beteg, aki nem úgy magyar, ahogyan Berényi képzeli és akarja?

Elnök úr! Gondolkodtál azon az utóbbi időben, kiket akarsz képviselni?

Elnök úr! Gondolkodtál azon az utóbbi időben, vajon az általad „vírushordozók”-ként jelöltek nem szorulnak-e sértegetés helyett fokozott képviseletre? Segítségre magyarnak való megmaradásukban vagy simán „csak” mindennapi életükben? Identitásukról való szabad és nem általad előírt, javasolt, politikai receptre felírt döntéshozatalukban?

Elnök úr! Gondolkodtál azon az utóbbi időben, hogy ha netán majd egyszer kettős identitással rendelkező (például félig szlovák, osztrák, fekete bőrszínű angol vagy török anyanyelvű németországi szülőtől származó) unokád születik, akkor nemzethalált vizionálva vírushordozóként, veszélyes fertőzésforrásként tekintesz-e majd rá, vagy szeretni való ártatlan gyermekként?