Szaporodjatok!

Minden tiszteletünk a nagycsaládosoké, ám amikor Rétvári Bencének és a többi önjelölt demográfus-politikusnak a farka helyett az agya sül el a szaporodás témakörében, jobb, ha menekülünk.

Az, hogy a nemzet megmentésén fáradoznak, hát üsse kő, legyen a hobbijuk, de amikor a demográfia területére tévednek, fogjuk be a fülünket, mert csak heveny idegrohamot kaphatunk, a felvilágosodás meg elmarad. Mert miféle idióta program az, miszerint az elsődleges cél, így Rétvári nemzeti hülyeségért felelős államtitkár, a népességszám növelése (a magyaré, de ezt nem teszi hozzá, mert a cigányoknak persze nem örülnek, sőt). Nem vagyunk ám kishitűek, nem érjük be annyival, hogy a nemzet legalább reprodukálódjék (uram bocsá, egészséges, iskolázott és gazdagabb legyen minden értelemben), a cél, hogy 15 millióból jövőre legyen vagy 20 milliónyi magyar (még ha betegek, analfabéták és szegények is). Ki nem szarja le, hogy a 15 akkor se volt igaz, amikor Antall József bedobta, ki nem szarja le – és most közhelyek következnek -, hogy Európában szinte az összes nemzet és nemzetiség száma csökken, nem, a magyarnak az sem lenne elég, ha úgy-ahogy szinten maradna, hanem egyenest növekedni akar. Szép is lenne, nem mondom, de talán maradjunk a realitások talaján.

Ez a politikusoknak ab start sosem könnyű, meg is lepődtem hát, hogy Korhecz Tamás, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke nem esett egyből transzba a témától, nem álmodozott, és azt mondta, a szakadék szélén állunk, s legalább a fogyás ütemét csökkenteni kéne, ha az sikerülne, már az is de jó lenne. Helyzetismeretből kitűnő – ám nem világos, miért veszi körül magát hülyékkel? Az egyik MNT-s ifjú ficsúr a tévékamerák előtt ugyanis rögtön belezavarodott: szerinte a cél a megmaradás, vagyis hogy annyi vajdasági magyar maradjon, ahány éppen van, vagy hogy növekedjen e szám, hát az is cél. (És ha nem fog, lemond? Ezt már eljátszották az újvidéki Magyar Szóval, a főszerkesztőt azért váltották le, mert nem tartotta be az ígéretét, hogy a napilap eladott példányszáma nőni fog. Nos, az ígéret is badarság volt, hát még a számonkérés.) Az MNT demográfiai stratégiája ugyanakkor jórészt szócséplés: szép az, ha azt javasolják, az önkormányzatok (melyek felett az MNT-nek nincs jogköre, legfeljebb közvetlenül a VMSZ-en át hathat) a nagycsaládosoknak adjanak színházbérletet meg kedvezményt a tömegközlekedésre, de mi értelme, ha Szabadkán kívül ilyesmi nincs is ott, ahol a magyarok élnek? Na meg hogy a többgyermekes anyáknak az önkormányzat adjon legalább részmunkaidős melót – mikor senkinek sem tudnak, kivéve a párttagoknak.

De fő témánk Rétvári „de okos vagyok” Bence ufó-demográfiája, mert itt nem állt meg. Hanem azt fejtegette, hogy át kell rendezni az értékeinket (Nietzsche után ez nagyon halovány gondolat) és a tévhiteket meg kell szüntetni (nem mondja). Ezzel szemben maga gyártott le pár tévhitet, azt pedzegetve, hogy a népességfogyást nem az elvándorlás és az asszimiláció okozza, hanem az, hogy nem születik elég gyerek. Figyelem: szóval az elvándorlás, az le van szarva, az nem számít! Azzal egyezünk, hogy úgymond nem születik elég gyerek, mert ez nyilvánvaló. Bár Cseh-Szombathy László, a magyar demográfia doyenje nekünk még úgy tanította: ne csak a számokat nézzük, hanem a számok mögött az embert is, azaz hogy miképpen él az a 8-10-12 millió ember, milyen az életminőségük. Akár még arra is bólinthatnánk, ha volnának számaink, hogy nem az asszimiláció a fogyás oka (naná, főleg nem Magyarországon), hisz azt eleve nehéz kiszámolni, csupán becsülni lehet, például a vegyesházasságok számának alakulásából. De azt mondani, és éppen a Vajdaságban, hogy az elvándorlás nem számít, egyszerűen óriási hazugság, ami miatt egyrészt Cseh-Szombathy László kivágta volna a vizsgáról a hallgatót (bár ő velejéig úriember volt, tehát a kivágás erős túlzás), másrészt elmagyarázta volna ennek a címeres hatökörnek, hogy a migrálók jó része akkor húzza el a csíkot, amikor még családja sincs, max kisgyerekei vannak. Azaz nem pusztán ők kerülnek a „veszteséglistára”, ha úgy vesszük, hanem potenciális utódaik is. Vagyis ha elmegy egy még gyerektelen házaspár, az 3, 4 vagy akár 5 embert is jelenhet majd „hiányként”, de emberekről így ne beszéljünk, másrészt meg ez ismét annyira nyilvánvaló, hogy csak Rétvári Bencének meg az MNT egy-két tagjának kéne megmagyarázni egy gyorstalpaló demográfia-kurzuson.

Rétvári persze nem olyan hülye, de ezzel a diszkurzív stratégiával utal arra is (finoman, leplezve), hogy a több százezer magyarországi állampolgár, aki az utóbbi időben nyugaton keresett munkát, megélhetést, jövőt magának, meg az a pár százezer, aki ezt tervezi – nem számít. Csak az számít, aki marad, és aki dug, gyereket csinál. Ez érvényes a határon túlra is, de ez a hurráoptimista hazugság azért oly szemfényvesztő épp a Vajdaságban, mert mióta a magyar útlevéllel bárhová távozhatnak munka reményében a magyarok (és a szabályokat kijátszó szerbek stb.), azóta látványossá vált az elköltözés. Nem csak magányos, húszas éveikben járó fiatalok, de komplett családok távoznak, és már nem Magyarországra, hanem a messzi távolba, redőny lehúzva, virágok és macskák a nagymamánál, ház eladó, de nincs kinek.

Konkrét adatok természetesen még nincsenek, két év után honnan is lennének. Ugyanakkor magam sem szeretem az olyasféle indoklásokat, hogy az én falum én kis utcájából hányan mennek el, meg hogy mit hallottam, mit beszélnek a fiatalok, de ha valakik annyira vakok, mint Rétvári és MNT-s felebarátai, akik a szaporodás feltétlen hívei, akkor mást nem üzenhetünk a messzi távolból, minthogy: b...ok meg a népesedéspolitikátok és demográfiai stratégiátok. De aztán majd ne csodálkozzatok, mert csodák csak a mesékben vannak.

Amúgy természetesen persze az is baromság, hogy az asszimiláció ne számítana, hisz a külföldön élő magyarok körében ez nagyon is létező jelenség, de Budapesten is. Ám épp az efféle idióta magyarkodók miatt van az, hogy a magyar szülő is úgy van vele, a gyerek inkább tartozzék a házastársa nemzetéhez, mert magyarként csak ezt kapja. És nem kell szégyenkezni nemzetvezetői miatt.