Megjegyzések Duray tényszerűségéhez
„A rendszerváltozás korahajnalán, 1989. november 28-án, néhány perccel Amerikából hazatértem után megkérdeztem a Ferihegyi (mostani nagykorúsított nevén Liszt Ferenc) repülőtér fogadó csarnokában az akkor egyetemista Reiter Évát, keresztfiam lánytestvérét, hogyan szervezik a rendszerváltoztatás forgatagában a magyar egyetemistákat Szlovákiában. „Egyetemenként és karonként” – válaszolta. „Ez jó, mert így szorosabb párbeszéd alakulhat ki a szlovák kortársakkal” – mondtam és véltem. Az 1989 novemberének végén létrejött Diákhálózat neoliberális irányzatot vett és a hasonlóvá vált Független Magyar Kezdeményezés befolyása alá került, sikeresen verte szét az addig összetartó felvidéki magyar fiatalokat. Sőt, 1990 tavaszán, együttesen elérték azt is, hogy a komáromi Jókai Egyetem alakításának kezdeményezése ellen sorakoztatták fel a szlovákiai magyar egyetemistákat, főleg Nyitrán, mert ott voltak a legtöbben. Az ilyen irányba politikailag kódolt Diákhálózat vette át az ifjúsági nyári rendezvények szervezését is, ahová a kilencvenes években engem is kétszer meghívtak előadónak. De minek?” – írja Duray Miklós az egyre inkább a politikai spektrum jobb szélére tolódó ismert portálon a már vállalhatatlanul jobb szélre tolódott Via Nova által szervezett Martfesztet védelmezve.
Sem a gombaszögi, sem pedig a martosi rendezvényen nem vettem részt, ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozom. Duray Miklós írásáról van személyes véleményem, az jelen pillanatban irreleváns.
Itt csupán az idézet valóságtartalmával kapcsolatban helyeznék el néhány kérdőjelet. Kizárólag jóhiszeműen, hiszen ahogyan Duray Miklós memóriája csalhat, az enyém sem a régi már. Szerencsére sokan élnek köztünk, akik DM vagy az én adataimat még pontosítani tudják, ha erre szükség lenne.
Előzményként – ha már a politikus szintén a bársonyos forradalommal indít – annyit: Duray Miklóst a cikkben (levélben?) említett 1989-es hazatérte után vagy a két ünnep, vagy pedig azok környékén kerestem fel fiatalos naivsággal másodmagammal a család losonci otthonában. Nyitrai diákként, a Juhász Gyula Ifjúsági Klub aktivistájaként, majdani alelnökeként, a Nyitrai Pedagógiai Kar akkoriban alakuló Diákparlamentjének és Magyar Diákparlamentjének tagjaként (funkciómra nem emlékszem, mert egy időben több is volt...) a bársonyos forradalom hevületében szerettem volna minél több információt szerezni attól az embertől, aki korábban a Magyar Ifjúsági Szövetség tudtommal meghatározó alakja volt. A valóban szíves vendéglátás ellenére azonban túl sok gyakorlati tapasztalat átadására nem került sor. Sőt, mintha végül inkább Duray tájékozódott volna vehemensebben a diákok elképzeléseiről. Hazaérve a három ajándékba kapott kötet sem oldotta szomorúságomat. Jól éreztem, noha akkortájt még a csehszlovákiai magyar ellenzék nem differenciálódott a mai értelemben, sem pedig a maihoz hasonló mértékben, mintha politikusunk passzívan kivárt volna. Beigazolódott: kivárt. Az FMK környékén szintén relatíve hosszasan gyűjtött információkat, ám aktívan tudtommal semmi lényegesbe nem kapcsolódott be. Majd pedig – és itt most fölösleges lenne egy már akkor sem létező totális magyar egységről vagy annak szétveréséről beszélni, egyébként teljesen legitim módon, ám néhány fő meglepetésére – megalapította az Együttélést.
Az önkritikus „jóhiszemű balekság”-gal nem értek egyet, a mai napig úgy látom, igenis szükséges volt az akkori Csehszlovákiában egyetemenként és karonként, azaz nem pusztán nemzetiségi alapon (ez párhuzamosan zajlott) szervezni a diákságot, hogy megmutassuk a kisebbségekről (is) akkoriban minimális tudással rendelkező szlovák és cseh diákságnak, hogy alapvető céljaink közösek: le kell váltani a kommunista diktatúrát. A nemzetiségi alapon működő egyetemi klubok és más szerveződések még így is sok szlovák egyetemi oktató és diákparlamentben vagy egyéb helyeken befolyásos diák szemét szúrták, ami pl. Nyitrán jelentősen megnehezítette a cselekvést a zsugorodó magyar tagozat vagy bármely más tervezett (lásd. a korábbról felmelegített komáromi Jókai Egyetem-ötlet) érdekében. Így valóban „szorosabb párbeszéd” alakult ki „szlovák kortársakkal”, minek következtében egy idő után komolyan vettek minket helyi és országos szinten. Ez feltétele volt bárminemű ésszerű és célravezető aktivitásnak, hiszen ha nem lettünk volna tárgyalópartnerek, akkor mindenben nélkülünk született volna döntés. Szerény véleményem szerint ez minimum a nyitrai – tudtommal akkoriban csak félhivatalosan megkülönböztetett, félig már elsorvasztott – magyar tagozat gyors megszűnését jelentette volna.
Konkrétan a Diákhálózat 1989 november végi megalapítása helyesbítést igényel. Akkoriban, cca. 1988-tól Felvidéki Diáktanács (FEDIT) néven nem hivatalosan létezett a városok szerinti, természetesen be nem jegyzett, helyenként a Csemadok égisze alatt könyvelt egyetemi magyar klubokat (AED, KAFEDIK, JUGYIK, JAIK) tömörítő ernyő. Ez egyfajta választmány volt. A leginkább kulturális (1989-ig egyben a diszkrét ellenzékiség eléggé átlátszó álcája volt) feladatköröket magukra vállaló klubok azon tevékenységét, amely a megnyíló lehetőségeket kihasználva diákélet-szervezési és érdekképviseleti munkát jelentett, szerette volna segíteni vagy részben átvenni, de leginkább koordinálni az újonnan (ha jól emlékszem, egy FEDIT-gyűlésen hangzott el az ötlet) alakult MDSZ, azaz a Magyar Diákszövetség. Ennek nagyjából jogutódja a csak később, adataim szerint 1991-ben bejegyzett Diákszövetség.
Azt szintén merném állítani, hogy amíg diákként tagja voltam (1993-ig), sem az MDSZ, sem pedig a DH nem állt semmilyen közvetlen politikai befolyás alatt, adott esetekben mindhárom magyar párttal, illetve azok felelős személyeivel, parlamenti képviselőivel megkülönböztetés nélkül bizonyos, főként az egyetemeket érintő ügyekben tárgyalt és együttműködött. Mivel akkoriban a szervezetnek olyan tagjai szintén voltak, akik akkor vagy azután sem mondhatók liberálisnak, ők a politikai pártok említett embereivel egyetemben fentieket tanúsíthatják. A Diákhálózat és az elődje tehát nem lehetett neoliberális. Nem volt ugyanis ilyen jellegű politikai profilja, s törekedett arra, hogy érdekérvényesítés közben a politikai, pontosabban átpolitizált ügyeken kívül ne keverje fölösleges politikai konfliktusokba a csehszlovákiai magyar diákságot. A Diákhálózat akkoriban komolyan vette az egyetemi terület apolitikusságát. Amennyiben mégis politikust hívott előadóként egy-egy helyszínre, az szakmai előadást tartott. Az aktuálpolitikával összefüggő kérdések az előadást követő informális programok részei lehettek.
Tény azonban, hogy a klubok és a diákhálózat helyi szervezeteinek munkája, jellegében valamint perszonálisan nagymértékben össze-összemosódott, ezért emlékezhet Duray Miklós úgy, hogy a nyári táborokat a DH szervezte. Ez a rendszerváltás után közvetlenül még nem így volt, hiszen a kluboknak saját táboraik voltak, a Jugyik például a Gímesi tábort szervezte, s volt egy közös, FEDIT által létrehozott nyári művelődési tábor, mégpedig az őrsújfalusi. Arra már én sem emlékszem, ki, hová és mi okból („De minek?” – kérdi DM) hívta meg Duray Miklóst, ám a tény, hogy meghívták, arról árulkodik, hogy a meghívó DM állításával ellentétben nemigen lehetett neoliberális... Legalábbis nem abban az értelemben, amilyenben DM neoliberalizmusra gondol.
Negyedszerre azt a két összefüggőként beállított, tényként tálalt tévedést kell helyesbíteni, hogy az FMK szétverte volna az addig összetartó magyar diákságot és megtorpedózta volna a komáromi Jókai Egyetem létrehozását. Én ilyenről saját pozíciómból – ahonnan kivétel nélkül minden politikai információhoz ugyan nem fértem hozzá – nem értesültem, ilyet nem tapasztaltam. A nyitrai magyar diákság – és ez nagy szó – egyöntetűen (kivéve azokat, akiknek esetleg semmiféle véleménye nem alakult ki a dologról, mert ilyen diákok szintén akadtak) támogatta egy komáromi intézmény megalakulását.
Más kérdés, hogy az akkori nyitrai tanári gárda körében – megjegyzem, el nem ítélhető (bár általam szomorúnak tartott) módon – nem alakult ki egységes vélemény azzal kapcsolatban, hogy egyfelől a politika milyen mértékben segítse az egyetem megalakulását, másfelől pedig, hogy a lassan magára találó és fejlődésnek induló nyitrai magyar tagozatot kell-e Komáromba költöztetni, vagy pedig egy teljesen új intézményt érdemes alakítani. (Igen, már 1990 tavaszán, a sztrájk miatt „nyílt” szemeszter folyamán, többek között a Jugyikban, MDSZ-ben aktív diákoknak is köszönhetően alakultak új szakpárosítások.)
A fent helyesbített tények bizonyára továbbárnyalhatók, kontextusaik pontosabban kirajzolhatók. Ehhez nyújthatnának segítséget az adott Csemadok alapszervezetek, az 1990-től egymás után bejegyzett, azaz dokumentációval kötelezően rendelkező diákklubok, valamint az MDSZ és a DH korabeli jegyzőkönyvei, melyek reményeim szerint vagy a még létező, vagy az utódszervezetnél, vagy pedig az jogszabály szerint illetékes levéltárban találhatóak. (Például a kilencvenes évek elején a Jugyik és a nyitrai DH ASZ a napi, rutinszerű munkamegbeszéléseken kívül minden lényeges alapszervezeti gyűléséről vezetett informális vagy formális jegyzőkönyvet, ill. sokszor adott ki sajtónyilatkozatokat, hívta meg a sajtót nagyobb nyilvános gyűléseire épp azzal a céllal, hogy a kérvényezett ügyekben folytatott eljárások során legitim módon alá tudja kéréseit, követeléseit támasztani a tagság szavazati többségével.)
Talán éppen most, Duray Miklós szavai apropóján érkezett el a pillanat, hogy a szlovákiai magyarság saját kultúrtörténetének, kissé patetikusabban: történelmének részeként tekintsen az 1950-60-as évektől kirajzolódó ifjúsági és diákmozgalmaira, klubjaira, szervezeteire, hiszen azok kisebb-nagyobb, de érdemi hatással voltak életére.
Emiatt e témakör (problémakör?) megérdemelne néhány korrekt, politikamentes, adatolt és hivatkozott, módszeres tudományos kutatást.
Mert az akkor aktív személyek emlékezete (az enyém sem tökéletes) megkopni látszik, időnként a folklór kategóriájába utal történéseket, a publicisztika kényszerűen „felületes” lehetőségei pedig sajnos alkalmatlanok tanulságok teljes körű levonására. Az emlékező politikusok személyes közlései – nem óhajtok itt most részletesen minősíteni – pedig, khmm, finoman szólva nem mentesek rosszabb esetben a tendenciózus csúsztatásoktól, sem pedig – jobb esetben – a tárgyi tévedésektől.
