Egy magyar karrier

Az előzményekhez: az Élet és Irodalom hetilapban, Rajnai Attila Tokaji borcsaták II., III. és IV. című riportjaiban részletek jelentek meg három, 2000-es, illetve 2001-es keltezésű dokumentumból, amelyekről a cikkben az szerepelt, hogy a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. taggyűléseinek jegyzőkönyvei. A korlátolt felelősségű társaság egyik tulajdonostársa dr. Lévai Anikó volt, dr. Orbán Viktor akkori miniszterelnök felesége, a beszélgetések a miniszterelnöki rezidencián zajlottak, részt vett rajtuk maga a miniszterelnök is.

Illusztris műkedvelő borászok cégmegbeszélései természetesen nem érdekesek a nyilvánosság számára. A Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.üzletmenete önmagában senkit sem érdekel a szakmán kívül, még a helyszín és az egyik tag férjének jelenléte sem lett volna fontos, de fontossá és érdekessé tették a hivatalban lévő miniszterelnök megszólalásai. Egész pontosan e mondatok nyelvtani szerkezete, az alany kettőssége.

Amikor például a tagtársak fölvetik, hogy a cég működéséhez ingatlanokat kellene „bevonni”, melyek abban a pillanatban az állami Tokaj Kereskedőház tulajdonában voltak, dr. Orbán ezt feleli: „Mi közvetlenül nem vehetünk meg semmit a kereskedőháztól, forgácsokat le lehet választani az ésszerű vagyongazdálkodás keretében a kereskedőháztól.” Ki a mondat alanya? Vagy itt: „Mikor csináljuk a borászatot, mennyibe kerül, ki építi? Ezt a választások előtt nem lehet megcsinálni. A borkutatót nem lehet külön kihozni, óriási botrány lenne belőle. Ha szétszedjük az egészet, akkor ki lehet hozni a kutatót. 2002 után lesz aktuális.” Vagy kicsoda, milyen döntéshelyzetben tudja megoldani az, hogy: „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”?

Amennyiben a nyelvtani és logikai alanyba nemcsak a kft., hanem Orbán Viktor kormánya is beleértendő, a dolog még Magyarországon is több mint kínos. A hírlapi közlés éppúgy meglepte a Fidesz propagandagépezetét, mint az akkor éppen kormányon lévő szocialistákat. A bejáratott módszerek nem voltak alkalmasak a helyzet kezelésére, sem – a másik oldalon – pártpolitikai kihasználására.

Ha igaz, ami megjelent, akkor Orbán politikai pályafutásának még a 2005-ös, módfelett korrupciótűrő viszonyok között is vége. Nem tehetett hát semmilyen engedményt az állítások igazságtartalmának, kapásból közölte, hogy semmilyen taggyűlésen nem vett részt. A következőkben a feladat ennek a bizonyítása volt.

Így hát nem Orbán Viktor perelt, akiről az egész szólt, hanem a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (jogi képviselője dr. Karas Mónika), és a per tárgya nem az volt, hogy az ÉS hazugul olyan szavakat adott Orbán szájába, melyek a lejáratására alkalmasak, hanem hogy „a cikk valótlanul állította azt, hogy az írásban jelzett három időpontban a felperes taggyűlést tartott volna”. Ha nem volt taggyűlés, akkor jegyzőkönyvek sem készülhettek, nem biztos, hogy az ÉS által mellékelt másolatok valódiak, az viszont biztos, hogy nem feleltek meg a társasági törvény előírásainak (hogy a kft. nem tartotta be a társasági törvényt, az mindegy), minden ellenkező állítás nem Orbán Viktor, hanem az addig mérsékelten közismert Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. hírnevét csorbítja.

Mint látható, ez egy precíziós jogászi művelet, amelynek célja nem a tényszerű igazság tisztázása. Hogy miért éppen dr. Karas Mónika képviselte a kereskedelmi és szolgáltató kft.-t? Tény, hogy a korábbi, hasonló jellegű, de közvetlenül Orbánt, illetve a Fidesz elnökségét érintő ügyekben a roppantul rutinos dr. Futó Barnabás, a jobboldali politikai elit Winston Wolfe-ja, valamint a nagyon felkészült dr. Szalay Péter védte az ÉS-sel szemben. Dr. Karas, aki 1985-ben a Lapkiadó Vállalatnál kezdte sajtójogászi pályáját, ekkor már harmadik éve a Magyar Nemzetet képviselte, és ügyfele a szó szoros értelmében százával veszítette a pereket.

Piacgazdaságban többnyire azt szeretik, ha az ügyvéd nem bukja el sorozatosan a cég pereit, ilyen esetben tehát hajlamosak megválni tőle; dr. Karas azonban egészen mostanáig, amikor is dr. Orbán Viktor őt jelölte kilenc évre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új elnökének, több száz vesztett per után is a Magyar Nemzet és a Hír TV jogásza maradt. Ez arra utal, hogy a megbízó cégeknél nem(csak) a sikeresség volt feltétel.

A szorosan, olykor perszonálunióban együttműködő Magyar Nemzet és Hír TV rendszeresen közöl leleplezéseket az általa „balliberális elit”-nek nevezett sokaság tagjairól (ebbe szerintük éppúgy beletartoznak hétpróbás kommunisták, mint a kommunista rendszerrel szemben álló Demokratikus Ellenzék hajdani tagjai), amire azt mondanám, hogy ám tegyék, töltsék be őrkutya-feladatukat. Csakhogy ezek a leleplezések százával nem felelnek meg a tényfeltáró újságírás ismérveinek – ilyen sűrűségben nem is lehet. Homályos forrású – és ezért bizonyíthatatlan – információkra alapozott karaktergyilkossági akciókat kiviteleznek, kétségtelenül szórakoztatóan és a célközönség számára meggyőzően, de az adatolás, a bizonyítás és a logika hézagait színtiszta politikai publicisztika tölti ki. Azazhogy tisztának nem tiszta.

Ha a célba vett személy perel, jó eséllyel nyer, de mire közlik a helyreigazítást, a célközönségből nem érdekel senkit, és úgyse hiszik el, éppen a mérnöki módszerességgel kivitelezett karaktergyilkolászás miatt. (Lásd Bajnai Gordon sorozatos pernyeréseit és azok nulla hatását a kormánypárti buzgoncokra.)

Azt, hogy az ügyet a hosszú nevű kft. – nem ám Orbán és jogi, valamint kommunikációs tanácsadóinak köre – a Magyar Nemzet ügyvédjére bízta, esetleg az magyarázza, hogy feltételezték: az ÉS is egy propagandagépezet része, amelynek a pervesztés üzemi kockázat. Ha így volt, tévedtek, ugyanis a lap – a Magyar Nemzet gyakorlatával szemben – megnevezte és tanúnak kérte fel forrását, akinek révén „a szerkesztőség birtokába kerültek a dokumentum-másolatok”: Mayer Arankát, az egyik kft.-tag elvált feleségét. (Mayer később beperelte a Magyar Nemzetet, mert azt a hamis látszatot keltette, hogy pénzt kapott a tanúként való meghallgatásért, azaz így vette meg a nevén levő ingatlant. A pert megnyerte. A Magyar Nemzet ügyvédje ekkor is dr. Karas volt.)

A pert a kft. első fokon elvesztette. Az ítélet indokolásában dr. Pataki Árpád bíró kimondta: „a felperesi társaság tagjai alkalmanként – és a perbeli időpontokban is – összejöttek, és érdemben a társaság ügyeit tárgyalták. Az alperesi lapban a megbeszélések tartalmáról közöltek valóságtartalmát érdemben a bíróság tudomása szerint még nem vonták kétségbe. Ilyen körülmények között a bíróság szerint a felperes mint gazdasági társaság megítélése szempontjából közömbös kérdés az, hogy a megbeszélések, illetve az arról készült írásos feljegyzések mindenben megfeleltek-e a Gt. [gazdasági társaságokról szóló törvény] szabályainak”.

A cég fellebbezett, az ügy az elé az ítélőtáblai tanács elé került amelyről köztudomású volt, hogy statisztikailag feltűnő gyakorisággal fordítja meg a kitűnő bíróként ismert (ma már a Kúrián ítélkező) Pataki ítéleteit, amennyiben azok nem a Fidesz oldalának kedveznek. A tanács egyik tagja Győriné Maurer Amália volt. Férje Győri Tibor, Orbán Viktor pártelnök jogi tanácsadója (ma a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős államtitkára). Tökéletesen természetes, hogy ez a tény nem befolyásolta döntéseiben a tanácsot, jogállamban élünk s éltünk akkor is.

A jogerős ítélet indokolása lényegében átvette a felperes kft. érvelését (semmi okunk feltételezni, hogy dr. Karas Mónikán kívül más is részt vett a megfogalmazásában), megismételte azt a tételt, hogy a lényeg a taggyűlés jog szerinti meg nem történése és a Sárazsadány stb. kft. sérelme. Valahol az indokolás közepe táján megjegyzik: „Az nem tartozott a per tárgyához, hogy a felperes tagjai és mások tartottak-e bármiféle összejöveteleket, ott elhangzottak-e olyan kijelentések, amelyek a perbeli cikkben szerepelnek.”

Mivel az indokolás teljes terjedelmében csak az ÉS-ben jelent meg, és annak olvasói közül is alighanem csak a jogilag iskolázottak jutottak el idáig, az Orbán-hívő sereg csatakiáltás-folklórjában az maradt meg, hogy az ÉS hazudott – Orbánról. Az a tény, hogy a felperes – illetve képviselője: dr. Karas Mónika – olyan keresetet adott be, amelynek értelmében nem is lehetett vizsgálni az Orbán-idézetek valóságosságát, nem jutott el a sereg tudatáig.

Megjegyzem, az akkori kormánypártok vezetőinek tudatáig sem, vagy ha igen, akkor hagyták annyiban, nehogy véletlenül az ő viselt dolgairól jussanak újabb dokumentumok a dr. Karas által képviselt médiatartalom-szolgáltatók birtokába.

Az, hogy dr. Orbán Viktor egy kormánypárti médiacsoport objektíve nagyon nem sikeres jogászát jelölte az Európában példátlan hatalmú médiahatóság elnökének, hibátlanul elmondja, mit gondol a sajtó függetlenségéről és az igazmondás értékéről. De mást is. Azt, hogy nem bízik senkiben, akinek szakértelme akárcsak megközelítené a – mondom, példátlanul felfújt – pozíció követelményeit. Mi ez a bizalmatlanság? Mitől fél?

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.