Mitől lett ilyen Hoffmann Rózsa?

Széky János | 2013. augusztus 31. - 07:47 | Vélemény

Pillanatnyilag az az egyszerű kérdés foglalkoztat a legjobban bennünket, hogy mikor fog tanulni a gyerek. Neki még elképzelése sincs.

Hétfőtől középiskolába jár. Egy olyan osztály van egész Magyarországon, ahol pont a neki tetsző dolgokat tanítják, nehéz volt bejutni, de fölvették, büszkék is voltunk. Csak nem számoltunk Hoffmann Rózsával.

Hétfőn Magyarország iskoláiban új korszak kezdődik, gyermekemmel például a következő fog történni: megrögzött későnkelő létére pár perccel fél hét előtt fölkel, megreggelizik, ha tud (a korai evést nem bírja a bélése), és hét óra tíz perckor elindulunk. A kedvére való iskola ugyanis a város másik felében van, és háromnegyed óránál hamarabb akkor se ér oda, ha kocsin elviszem a metróig. Délelőtt órái vannak. Délután kettőkor hazajön, eszik valamit a városban vagy itthon, pihen, aztán készül másnapra. Azaz dehogy.

Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár vagy az a jogász végzettségű szotyiköpködő, aki néha ott bazsalyog mellette a képeken, kitalálta, hogy a) a gyerekeknek délután négyig benn kell maradniuk az iskolában, b) heti öt testnevelési óra kell. Ezt a mi középiskolánkban is úgy oldják meg, hogy délután vannak a tesiórák vagy a kötelezően választandó sportfoglalkozások.

Valamikor volt olyan, hogy tanulószoba. A napközi folytatása más eszközökkel. Ahol nem voltak nagyszülők, és mindkét szülő dolgozott, ott a serdülő benn maradt az iskolában, megette a förtelmes menzakaját, aztán egy tanteremben, ahol csöndben kellett lenni, megírta a leckéjét, tanult másnapra, utána meg hazament, és élte világát.

Az én gyerekem szeptembertől köteles lesz megenni a förtelmes menzakaját, utána köteles a testét edzeni. Délután négykor, nyolcórás munkanap végeztével hazaindul. Ötre hazaér, eszik valamit, pihen, aztán hatkor folytathatja a munkanapját, ha még van benne szusz. Meg amennyire még koncentrálni tud. Nyolcra mosott rongy. 1920 tájára a legtöbb civilizált országban bevezették a nyolcórás munkanapot. Felnőtteknek.

Itt megjegyezném, hogy a röpdolgozat-témazáró-ismétlő dolgozat-feleltetés napi, otthoni tanulást megkövetelő körforgásából volna egy kiút. Éspedig a tanórákon való tanulás kellő átszervezése mellett az önálló gondolkodást, kutatást, ötleteket igénylő házi dolgozatok, prezentációk rendszere. Sajnos, az iskolai könyvtárak színvonala és – az ország nagy részén a – közkönyvtárak nehéz elérhetősége ezt nem könnyítené meg, de ott van a világháló. Ez a XXI. század, könyörgöm. Nekünk. Ám az internet túlzott, értsd: nap közbeni, friss agyú használatától Hoffmann Rózsa, egy másik korszak küldötte,megóvná a gyermekeinket. Lásd kicsit lejjebb.

A világban egyébként két vagy három tesióra a regula, létezik ugyan kivétel, Kanada távolnyugati Brit Columbia tartományában például szintén úgy döntöttek, hogy legyen öt a heti óraszám. Csak van egy kis különbség Vancouverhez képest. Lehet, hogy Hoffmann Rózsának vagy a szotyis focisnak a fitt magyar ifjúság az álma. Az általános fittségnek azonban némileg akadálya, hogy Magyarországon a gyerekek egytizede, más becslés szerint egyötöde éhezik. Ezentúl nyilván sportosan fognak éhezni.

Aki pedig mostanáig jól táplálkozott, mostantól eheti a 330 forintos menzakaját, nem kap mást, majd fellendül a büfék forgalma. A tisztiorvosi szolgálat ráadásul „a magánháztartásban készített ételek oktatási intézményben történő fogyasztását csak orvosi, vallási indok esetén tartja elfogadhatónak”. Ha az iskolák erre a hatóságra hallgatnak, nincs kiút. A közétkeztetésre szakosodott cégeknek tehát 1 euró 10 centből plusz rendszerint 20 százalék támogatásból kellene úgy kigazdálkodniuk egy háromfogásos ebédet, hogy valami nyereségük is legyen rajta. Hát úgy sikerül, hogy fiam és osztálytársai még ötödikben feladták, amikor műkörmöt találtak a rántott mócsing panírja alatt. Mindig ilyen az, amikor egy szegény állam olcsón ad valamit. The torture never stops, ahogy Frank Zappa mondja.

A derék Hoffmannak (vagy annak a fociszakértőnek, aki néha mellette áll a fotókon), az volt az indoka a délután négyig benntartásra, a tornáztatásra és az ehetetlen étellel való etetésre, hogy: „A családok zömében a szülők reggeltől estig dolgoznak, ráadásul megszűnt a három generáció együttélése, s nincs odahaza a nagymama, aki foglalkozna a gyerekkel. Így az iskolának kell gondoskodnia a diákokról, különben elkallódnak, rossz útra térnek, elkezdenek bandázni, rengeteget interneteznek, ülnek a gép előtt, rossz hatások érik őket, ne adj Isten, odáig fajulhat mindez, hogy devianciába torkollik az életük.”

Hát ez bizony az én időmben is így volt, kivéve az internetet. Sok-sok évvel ezelőtt. A nagyszüleim máshol laktak (mindketten éltek; hogy a nagypapa már nem él, az Hoffmann Rózsának evidencia). A szüleim dolgoztak. Bandáztunk. Rossz hatások értek minket (Jimi Hendrix, a Blind Faith, a Rolling Stones, a Woodstock tripla album, Jim Morrison és Van Morrison, csupa illegális másolat vagy csempészáru, nem beszélve a Szabad Európa Rádióról). A deviancia sem maradt el, az amazonasi kalandjairól ismert vak író, Molnár Gábor maszek (ismétlem: maszek) trafikjában szálanként lehetett kapni az amerikai cigarettát. Barátaim azt szívták már jóval érettségi előtt a Csendes sörözőben elfogyasztott sör mellé. Ha spóroltunk a zsebpénzünkből, akár éttermi fogásokat is rendelhettünk, jól főztek. Aztán, ha kedvünk kerekedett, fölmentünk V. barátunkhoz (szülők munkában), ott pókereztünk gyufaszálba. Mi voltunk a Csendi Banda.

Foglaljuk össze: A Kádár-korszak legmélyén ehhez képest felvilágosult liberalizmusban éltünk. (Mondom, ehhez képest, de milyen szomorú dolog ez az "ehhez képest". Ennyi sok év után, 2013-ban, földrajzilag Európában: Meg tudom azt is, hogy a liberalizmus sokaknak szitokszó, úgyhogy később még folytatom ezt a szálat.) A kommunista diktatúra nem határozta meg a napirendünket a végkimerülésig. Nem írta elő, hogy mit együnk. Nem akart szíjas farkaskölyökké vagy pionyérrá nevelni. Nem szabta meg, hogy mikor találkozhatunk a barátainkkal. Tekintélyelvű diktatúra volt, de a tanórák végeztével békén hagyott, félévenként kétszer kellett visszamenni KISZ-gyűlésre, azt is gyorsan lezavartuk.

Amit viszont most vezetnek be, az nem konzervativizmus, nem is tekintélyelvűség, hanem színtiszta totalitarizmus, ha csak egy részterületen is. Így szokott kezdődni. A neveléssel.

A kérdés az, hogy egyáltalán hogyan juthat ez a rettentő, kegyetlen baromság Hoffmann Rózsa (meg a mellette álló) eszébe. A választ közvetve maga Hoffman Rózsa szolgáltatta. „Cél, hogy minél több gyerek kapjon keresztény nevelést” – mondta az állami államtitkár az egri főegyházmegyei tanévnyitón.

Szavaiból közvetve az derül ki, hogy a keresztény nevelés jobb a „liberális” nevelésnél, ami államtitkársága előtt dívott Magyarországon. Az idézőjel annak szól, hogy ez az ő szavuk, fenét volt az a nevelés liberális, a magyar iskolák mindig is keményen tekintélyelvűek voltak egy amerikai, francia vagy svéd iskolához képest, de tény, hogy legalább igyekeztek világnézetileg semlegesek lenni, és nem avatkoztak be durván a gyerekek magánéletébe. Ám fogadjuk el, hogy ennél jobb a Hoffmann szerint való keresztény nevelés. Azt is el kell viszont fogadnunk, hogy a „liberális” nevelésnél, amihez Hoffmann Rózsa a Nemzeti Tankönyvkiadó felügyelőbizottsági elnökeként, az Országos Köznevelési Tanács oszlopaként az első Orbán-kormány alatt (is) a nevét adta, még rosszabb a kommunista nevelés.

Itt van a titok nyitja. Ha már a nevelés ennyire meghatározza az embert, Hoffmann vagy a mellette álló azért kényszerítenek kegyetlen ostobaságokat milliónyi gyermekre, köztük az enyémre, azért fosztják meg őket szellemi és fizikai szabadságuktól, mert ők maguk a saját elméletük igazolói.

Ha keresztény nevelést kaptak volna, jobb emberek lennének. De hát nem keresztény nevelést kaptak, hanem ellenkezőleg, kommunistát, azért lettek rossz emberek.

Vagy pedig tévednek, az egész köz- és kereszténynevelési koncepciójuk egy agyament rögeszme, tehát nemcsak embertelenek, hanem ostobák is, valamint fogalmatlanok abban a témában, amelyért a fizetésüket kapják.

A belém nevelt udvariasság miatt az előbbi magyarázathoz ragaszkodom. Lehet ugyanis, hogy háromnegyed egyig vagy kettőig kommunista nevelést kaptam (nem), de azután, a nap hátralévő részében polgárit. Azt, aminek magyarországi létét Hoffman Rózsa és a mellette virító fehérvári huszár fel sem tudja tételezni.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője