Az Aszad-párti al-Đoković

Szerbhorváth György | 2013. szeptember 3. - 13:34 | Vélemény

Most, hogy a tanévnyitókon a politikusok a legmorbidabb és legkreténebb szövegeikkel jöttek, már ami az iskolába járást, a tanulást, Európát, a nemzetet, a hazát, a családot és a kereszténységet illeti, magunk is megerősödtünk ama hitünkben, hogy tanulni igenis kell, sőt, kötelezővé kellene tenni.

Például az élsportolók számára, akik kiskoruktól kezdődően csak egy dologgal foglalkoznak, a kiválasztott sporttal (és a testépítéssel), minden más tanulása pedig a háttérbe szorul, már ha egyáltalán előkerül (kivéve talán a nyelvtanulást, de az sem feltétlenül). Mégis, az ún. élsportolók seperc alatt, magántanulóként elvégzik az általános- és középiskolát is, gyakran megszerzik az egyetemi oklevelet, vagy mint Schmitt Pali bácsi, a későbbiekben más tollával ékeskedve doktorálnak. Eközben ezek a sportolók tulajdonképpen csonthülyék maradnak, tisztelet a kivételnek. De ez önmagában nem lenne probléma, az emberiség java szintén csonthülye, csak hát az élsportolók naponta nyilatkoznak, a többiekre meg senki sem kíváncsi.

Íme, a legfrissebb példa: a világelső szerb teniszező most voltaképpen a vegyi fegyvereket alkalmazó szír rezsim mellett állt ki. Hogy kérdezték-e róla, vagy maga állt elő legújabb elméletével, másodlagos, jelezzük, a magyar sajtó is csak szőrmentén számolt be Novak Đoković véleményéről.

Ennek lényege, hogy ő nagy pacifista, ez eddig még rendben is volna. És hogy ellenez minden légicsapást, mert bizony neki az égből jövő rakétákról személyes élményei vannak – hát még ez is stimmel. Ám az érvrendszere leginkább egy tízéves gyerek szintjén mozog, azaz kábé azon a szinten, amin ő volt, amikor Szerbiát a NATO bombázta 1999-ben. Đoković elmesélte, hogy akkor Belgrádban volt gyerek, és 12 évesen tulajdonképpen örültek is a dolognak, már amennyiben bezárták az iskolát. Úgyhogy egész nap teniszezhetett. És ez is még tökéletes összhangban van azzal, ahogyan a belgrádiak egy jó része karneválként élte meg a NATO bombázását, naná, elsősorban nem is Belgrádot bombázták (Újvidék többet kapott, példának okáért, az összes hídját szétlőtték, míg a belgrádiak koncerteket tartottak a hidakon). Hogy az össznépi, Amerika-, Nyugat- és EU-ellenes eufória egy 12 éves gyerek agyát is megfertőzte, azon sincs mit csodálkozni (különösen, ha figyelembe vesszük, Novak apja és nagybátyja, akik koszovói származásúak, mekkora szerb nacionalisták). De a tenisz Carl von Clausewitze már túllő a célon, és egyszerűen tudatlannak és immorálisnak esik ki, amikor arról kezd el hadoválni, hogy egy háború sose jó (nem hát), mert senki sem győz, ők pedig tehetetlenek voltak, de a szerencsének köszönhetően túlélték. Ez már erős túlzás, 1999-ben a NATO mégiscsak igyekezett elkerülni a polgári lakosság bombázását – néha persze mellélőttek, de erről a szerbek is tehettek, mert lakott területekre mentették ki a haditechnikát és a mozgó radarok is a településeken jöttek-mentek. De Đoković akkor esik ki végképp erkölcstelennek, amikor arról szól, hogy „ez a tapasztalat segített bennünket abban, hogy az életben az igazi értékeket értékeljük“. Hö? Tehát az az értékes, ami most Szíriában megy?

(1/3) Cikkünk a következő oldalon folytatódik. Kérjük lapozzon előre: