Bohócok és birkák az állampolgárság frontján

Barak László | 2013. szeptember 4. - 11:00 | Vélemény

Egyáltalán nem kizárt, hogy Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke soványnak minősíthető népszerűségén lendít majd valamicskét, hogy holmi buzgómócsing zsaruk beidézték és kihallgatták őt egy vidéki rendőrőrsön két tyúklopási affér kivizsgálása közt titkos magyar állampolgárok leleplezése céljából…

A pártelnök úr privát golgotájának pikantériája viszont épp az, hogy azon szlovákiai magyarok miatt járta meg, akik komolyan vették legújabb, gyaníthatóan a hivatalos Budapestről importált kampányát, miszerint a szlovákiai magyar identitás voltaképpen egy kórokozó vírus. Amit ezért melegen ajánlott kiirtani. Konkrétan úgy, hogy a szlovákiai magyar ember a magyar állampolgárság igénylésével „gyógyult” magyarrá, sőt, duplamagyarrá lesz. Miközben azért óvatos duhajként a pártelnök úr nem igazán nyomul nyíltan megvallani azt, amire másokat oly elkötelezetten bíztat. Nevezetesen saját magyar állampolgárságát. Illenék ugyanis már rég rendelkeznie vele…

Csakhogy minél több szlovákiai magyar válik a magyar állampolgárság igénylésével „gyógyult” magyarrá, sőt, duplamagyarrá, annál kevesebb lesz azoknak a lehetséges szlovákiai választóknak a száma, akik esetleg Berényi Józsefet és társait, mint egy szlovákiai magyar párt politikusait, a politika vályújánál tarthatják Szlovákiában.

Tudniillik, amint magyar állampolgárságért folyamodik, majd avanzsál, vagyis meggyógyul a szlovákiai magyar, abban a pillanatban már nem is számíthat érdemben Szlovákiában élő magyarnak. Legfeljebb annyira, mint egy Szlovákiában szerencsét próbáló kínai paraszt. Akit per pillanat senki nem akadályoz abban, hogy a Csallóközben lakjon és édes meg savanyú ízéket termesszen. Aki emellett egyébként majdnem mindent megtehet, amit szlovák állampolgárságú magyar szomszédjai. Utóbbiakkal ellentétben viszont Berényi Józsefre pld. nem szavazhat semmilyen reguláris választáson. Ahogyan Bugár Bélától kezdve Robert Ficóig bezárólag egyetlen politikusi ambíciókat dédelgető csókára sem. Merthogy idegen állampolgárként választójogilag semmi köze nincs ahhoz, ami ezen a jobb sorsra érdemes provincián történik.

Aki most mindebből arra következtet, hogy a stupid szlovák állampolgársági törvény mosdatásába feledkezett bele, az azonnal hagyja abba az olvasást, méghozzá mindörökre. Minek is olvasna az ilyen....

Tudni kell tehát, a szlovák állampolgársági törvény, bármennyire kicsinyes, stupid és diszkriminatív, jelen pillanatban sajnos hatályos.

Hogy a béközép is megértse: Épp úgy hatályos jelenleg a kicsinyes, stupid és diszkriminatív szlovák állampolgársági törvény, mint pld. a labdarúgás szabályai. Következésképpen, ahogy a labdarúgás szabályai szerint a bíró által kiállított futballista akkor sem folytathatja a játékot, ha a bíró tévedett, (mert síkhülye vagy mert korrupt szemét állat), bármennyire kicsinyes, stupid és diszkriminatív is szlovák állampolgársági törvény, automatikusan megszűnik miatta szlovák állampolgár lenni, aki idegen állampolgárságért folyamodik.

Természetesen bárkinek joga van ahhoz a bármely tényeket, köztük a fentieket magasról és vastagon leszarja. Ebben az esetben viszont jobban teszi, ha a politikai pálya helyett vallásalapítónak, hittérítőnek áll, piramisjátékot gründol, lacikonyhát nyit, prostik futtatásába kezd, esetleg elvonul Csíksomlyóba faszentnek, avagy korra és nemre való tekintet nélkül megpályázza a legszexibb százakárhányéves mámi exkluzív státuszát…

Mindez azonban egyáltalán nem csupán Berényi Józsefre és bohóckollégáira vonatkozik! Hanem azokra az eleve korlátolt vagy éppen csak olcsón megvezetett birkákra is, akiknek csökött meggyőződése, hogy egy politikusnak az idült tanácstalanságot maszkírozó gagyi ötletelés, poénkodás, az eleve hibbantakat jellemző folytonos szélmalomharc, vagy ami még tragikusabb: a megélhetési sumákolás és szélhámoskodás a küldetése…