Tehetséggondozás felsőfokon

Ardamica Zorán | 2013. október 1. - 16:03 | Vélemény

A szlovákiai magyar polgár a mindennapi szlovákiai magyar rohanás közepette bizonyára csak átfutná azt a szlovákiai magyar sajtóhírt, amely a Felvidéki Diákköri Konferencia immár VIII. évfolyamának megrendezéséről szól. Hiszen a közvélekedés részben joggal tekinthet úgy a hasonló rendezvényekre, mint olyanokra, amelyek az „átlagembert” közvetlenül nem érintik.

Éppen ezért bátorkodom ezennel hangsúlyozni, az FTDK igenis minden egyes szlovákiai magyart érint! Mégpedig a véltnél közvetlenebbül. Elsősorban ugyanis azon oktatásügy (diák-)csúcsteljesítményeinek nemzetközi (lásd a csehországi versenyzőket és a magyarországi vendégeket) megmérettetéséről van szó, amely oktatásügy autonómiájának fontossága folyamatosan napirenden van az itteni magyarság megmaradásának érdekében. Emellett persze a mi, egyfolytában közhelyesen, de helyesen a jövő zálogaként felmutatott gyermekeinkről van szó. Az ő érvényesülési lehetőségeikről, s majdani üdvös hatásukról bizonyos családi és szélesebb, elnézve az FTDK-ra hozott munkáikat, akár nemzetközi közösségekre. A FTDK ugyanis a tehetséggondozás legfelsőbb szintjét jelenti, s a tehetséggondozás, vagyis a legjobbak közül való legjobbak támogatása és segítése előfeltétele a közösségi elitek társadalmi, szakmai és esetünkben identitásbeli megtartásának. Ezért is van 60 éves hagyománya Magyarországon és rendelkezik a határokon immár túl nyúló tudományos diákköri tevékenység akkora presztízzsel, hogy az egyetemi minőségmérés és finanszírozás rendszerében szintén megkerülhetetlen mutatóként van jelen. (Ez jelenleg a szlovákiai felsőoktatásra nem jellemző.)

Fentiek okán a sajtóhírben nem csupán illendőségből szerepelnek nevek, hanem a több hónapig, esetenként évig tartó kutatások elismeréseképpen. E kutatások eredményei – függetlenül attól, ún. „alkalmazott” diszciplínában születtek-e vagy sem, előbb-utóbb önállóan, esetleg további vizsgálatok részeként szervesen beépülnek az itteni és az egyetemes magyarság világról való tudásába.

Másfelől a névsor annak illusztrálására is kiválóan alkalmas, hogy a szlovákiai magyar közösség (lásd a szekciók számát és jellegét) mely tudományágakban képviselteti magát tudásával és aktív munkájával. Márpedig ez külön tanulságokat hordoz oktatásügyünk jövőbeli igényeivel és szervezettségével kapcsolatosan. Ugyancsak érdemes meglátni a hiányzó területeket, melyek „megszervezése” tanszékek híján, tanári és hallgatói „szórványban” az FTDK egyik fontos feladata lehet.

Örömteli tény, hogy Komárom egyetemi és Nyitra kari rangja mellett a csupán intézeti/tanszéki szinten létező kis egységek ugyancsak képviseltették magukat. Példának okáért (büszkén) megjegyzem, a viszonylag alacsony diáklétszámmal működő besztercebányai Hungarisztika Tanszéknek a nyitrai karral azonos számú hallgatója kvalifikálta magát az országos fordulóra.

Amikor pedig azt írom: szlovákiai magyar felsőfokú tehetséggondozás, akkor nem egy absztrakt karakterű közhelyet szeretnék megnevezni, nem egy-egy rivális egyetem, kar vagy tanszék rivális hallgatóit, nem az egyiknek vagy a másiknak a gyerekeit, hanem – ahogyan a tanács alakuló ülésén Bárczi Zsófia mondta – a mi közös gyerekeinket. Teszem is azonnal hozzá, az elkövetkező évtizedek szlovákiai magyar értelmiségét, sőt tudósait. Márpedig ebből az aspektusból nézve ez semmivel sem elhanyagolhatóbb társadalmi feladata a szlovákiai magyarnak, mint mondjuk a kisiskolák minden áron, bárminek a rovására, s akár politikai presztízsből való fenntartása, megmentése.

Aminek külön örülhetünk, ezúttal senki sem tenyerelt rá semmire, senki sem sajátított ki semmit. A Magyarországról érkező, jó értelemben vett gyámolítás tisztán szakmai volt. Szakmaiságban viszont hazai intézményeink számára szokatlanul példamutató. Az előző évfolyamok problémáiból kiindulva idén a (szorgalmas és kivételesen jó) szervezők hathatós segítséget kaptak a magyar Országos Tudományos Diákköri Tanácstól. Nem véletlen a hazai tanács megalakulása sem, ez a szlovákiai magyar felsőoktatás egységeiből, a diákok országos képviseletéből (Diákhálózat) és akadémikusainkból (SZMAT) áll majd. Elvileg e szervnek illene belátható időn belül önjáróvá tennie a szlovákiai magyar felsőfokú tehetséggondozást. Bátorkodom megállapítani, egy ilyen elit csoport működése és konszenzusképessége nem csupán szakmai felelősségmérő, hanem egyben – bármennyire „erős” a kijelentés – a szlovákiai magyarság önszerveződési képességeinek, konkrétan bármilyen autonómia-képesség lakmusza is!

A tehetség amolyan ajándék. Nem kell kiharcolni. Ugyanúgy megkapja a szlovákiai magyar traktoros lánya, mint az oxfordi professzor fia. De hogy el ne kallódjon, az már a felnőttek dolga. És szerintem – pátosz ide vagy oda – kábé ebben, az elkallódás meg nem engedésében is mérhető egy közösség, egy társadalom felnőttsége.