Agyrázkódás

Szerbhorváth György | 2013. október 14. - 20:36 | Vélemény

Nem kívánok újabb és újabb, reménytelen meg értelmetlen futamokat futni a magyar foci kapcsán, a pénteki eredmény önmagáért beszél. De az, hogy Orbán Viktor az Index kérdésére közölte: „Az eredmény számomra felér egy agyrázkódással. Még nem hevertem ki.” – az még röhejesebb, mint a focisták produkciója.

Mert Orbán nem pénteken kapott agyrázkódást, hanem valamikor 1993-ban, amikor a Fideszben úgy döntöttek, ők többé már nem liberálisok, hanem keresztény konzervatív jobboldaliak, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha azok lennének. Ám egy effajta fordulat óhatatlanul kognitív disszonanciával jár,vagyis felér egy agyrázkódással. Mert ha valaki ekkorát vált gondolkodásmódjában, azt óhatatlanul mentálisan is megsínyli (arról most nem is szólva, hogy a Fidesz tömve van egykori MSZMP-tagokkal, akik ezt úgy kompenzálják, hogy 24-25 évvel a szocialistának mondott rendszer bukása után is éjjel-nappal kommunistáznak).

Az igazán szörnyű persze az, Orbán most azt is bebizonyította, hogy a focihoz sem ért semmit. Mert az, hogy valahol a negyedik liga környékén sertepertélt, most meg stadionokat építettet úton-útfélén, még csak a mániájára bizonyíték, nem a hozzáértéshez. Én például simán bevallom, mert másképp nem is tehetek, hogy se focizni nem tudok, sem nem értek hozzá, bár nézni nézem a nagy ligák meccseit. Meg a válogatottat is – a magyart például azért, mert akkorákat lehet rajtuk röhögni (és főleg az előzetes meg az utólagos nyilatkozatokon), hogy Karinthy írásain sem jobban. Vagyis ha leülünk a kocsmában a magyar válogatott nézni, eleve arra készülünk, hogy e szerencsétlen banda (mert banda ez, lásd a fogadási csalásokat a magyar foci környékén) megint leég. Mert folyamatosan égnek 1986 óta, no de hát ezt mindenki tudja.

Csupán Orbán nem érti, ő még reménykedik. De könyörgünk, miben? Hogy majd elpáholják a hollandokat? Hogy rugaszkodhat valaki ennyire el a valóságtól? Mert ha agyrázkódást kapott, és még most se heverte ki a vereséget, az azt jelenti, hogy ő bizony hitt a magyar focistákban. És szép dolog az, ha egy miniszterelnök hisz a saját nemzetében, meg ilyen-olyan válogatottban, na de ha ezekben a kétballábasokban bizakodik, akkor egyéb gonoszságokra is képes lehet.

Persze azért nem ér csak Orbán valóságpercepcióján élcelődni – hisz nem csak a focisták, az edzők és a B-közep szurkolói reménykednek, de szinte az egész magyar társadalom, már akit érdekel. Itt van, míg e sorokkat rovom, közben épp az ATV betelefonálós műsora megy, és egy a hangjáról ítélve nem fiatal néni beszél arról, hogy a magyar kapus bundázott. Ez így igen súlyos vád, amit bizonyítani kellene, de az érdekes inkább az, hogy egy nyugdíjas, szívbeteg hölgy is levág egy szakértést. Ezek után mit csodálkozzunk azon, hogy a legjobb magyar írók közt is akad jónéhány focibuzi, aki játszani ugyan legfeljebb nálam játszik jobban, de azért írnak egy-egy focikönyvet, focinovellát, szóval, a világ egyik, ha nem a legfontosabb témájának tartják. Ráadásul a magyar focit...

Hogy a magyar társadalom beteg, de legalábbis sokan, azt persze alapjáraton nem a focin kell és lehet lemérni, de fölöttébb szimptomatikus. Egy fél ország tippmixel, részben azért, mert így kíván meggazdagodni vagy csak szimplán túlélni, bújják a „szaksajtót”, az oddsokat stúdírozza boldog és boldogtalan, és az utolsó forintját is a sportfogadásra költi. Főleg a focira. Persze inkább a külföldi topligák meccseire, de ez már tökmindegy.

Vagyis a fél ország reménykedik hát a (külföldi) fociban, mert mást nem tehet. Ám ez nem azt jelenti, hogy a magyar helyett reménykedik a Juveben, a Realban, a Barcában, a Bayernben vagy a Liverpoolban, hanem úgy általában – minden helyett.