Nicsak, ki hamisít

Széky János | 2013. november 1. - 20:27 | Vélemény

Ha az a kérdés, hogy kinek használt a legtöbbet a bajai videóhamisítás ügye – akárkicsodák akármiért csinálták –, a válasz nem kétséges: a Fidesznek. Panyi Szabolcsnak igaza van: ez még nem bizonyítja, hogy a Fidesz lett volna az eredeti megrendelő. A bizonyíték, az más.

Csak hát akkor a mostani kormányerő túl sok legyet ütött egy csapásra, akkor is, ha elhiszem, hogy váratlanul került kezébe a szuper légycsapó. Túl nagy a nyereség a megtörtént csalás ordító elhallgatásától az igazi leleplező videók közlésétől való elriasztáson át a tényfeltáró sajtó szájának befogásáig.

És van még egy anomália. Olyasmi, amit még ellenzéki vagy független oldalról is szinte mindenki normálisnak tart (legföljebb elfogultnak): a kormánypárti sajtó viselkedése. Az teljesen rendben van, hogy adagolják az információkat, így sakkozva kínosnál kínosabb helyzetekbe az igazmondási kihívással küszködő szocialista politikusokat. Mint annak idején a hvg.hu például Schmitt Pált. Vagy a forrásáról több mint harminc éven át hallgató Washington Post Nixont. Bevált újságírói taktika. De az nem, hogy a kormánypárti sajtó mindent azonnal tud, miközben semminek nem megy utána.

Az egyik napilap például azonnal tudta annak az embernek a teljes nevét, akinek a lakásán a hamis videót fölvették, és egy Facebook-fotó alapján bizonyította, hogy ez volt a helyszín, meg hogy nem érkezhet haza mint vendég a saját lakásába, és nem szólíthatják Józsinak. Arra, hogy nem feltétlenül csak saját nyomozás eredménye a leleplezés, az utal, hogy az illető a lapban megadott néven és lakóhellyel (Gilián Róbert, Baja) nem volt megtalálható a Facebookon, hanem csak mint Gilyán Róbert, Kecskemétről – amíg sürgősen nem törölte a profilját. A Hír TV elment riportot készíteni vele, mire azt felelte, hogy háromszázezerért hajlandó beszélni a videó készítésének körülményeiről. Ennyiben maradtak, G. R. nem beszélt, a Hír TV hazament. Azóta ezen a vonalon semmi.

Következő felvonás: az ügy egyik résztvevője, Kőrös Gusztáv, kizárásáig a Demokratikus Koalíció Párt tagja, a solti roma kisebbségi önkormányzat elnöke október 28-án Kálmán Olga vendégeként az ATV Egyenes beszéd műsorában lép fel. Azt mondja, hogy a hamis videót Budapesten kellett átadni bizonyos Károlyi Attilának, az MSZP Fejér megyei sporttagozata elnökének, aki továbbította Király Györgynek, az MSZP (országos) sporttagozata alelnökének, és közben felhívták Mesterházy Attilát is.

A megbízást – Kőrös elbeszélése szerint – Király György adta, és egy oktatófilmre szólt, amit Borsodban vetítenének le romáknak egy zártkörű konferencián, az ottani sporttagozat keretében. Kálmán Olga nem teszi föl az evidens kérdést, hogy mégis, milyen hatáskörben készíttetne pont a sporttagozat alelnöke pont Baján oktatófilmet egy borsodi választási csalásokról szóló konferenciára. Más se teszi föl a kérdést, sem azt, hogy mi ez a konferencia. Kőrös Gusztáv elmondja, hogy neki a székesfehérvári Károlyi Attila régi barátja, és úgy kerültek újabban kapcsolatba, hogy Károlyi megkérte, segítsen megszervezni romákból Kalocsán az MSZP sporttagozatát. Kálmán Olga nem teszi föl az evidens kérdést, hogy miért csak romákból. Más se teszi föl.

Másnap, október 29-én Török Zsolt MSZP-szóvivő közli, hogy nem rendeltek ilyen oktatófilmet. Megnézték, jelenleg nincs Károlyi Attila nevű tagjuk; és Fehérváron nincs sporttagozat. Török egyébként teljesen követhetetlenül magyaráz, és ellent is mond a tényeknek, amikor például úgy véli, hogy egy sajtótájékoztatón azt mondták: nem tudni, hiteles-e a videó (a hvg.hu-beli közlés utáni sajtótájékoztatón Mesterházy úgy beszélt róla, mint hiteles bizonyítékról.) De az idétlenségeket leszámítva, Török Zsoltnak volt két állítása, ami ha igaz, akkor Kőrös egész abszurd története nem igaz. Kálmán Olga erre körülbelül azt felelte, hogy miért higgyen jobban neki, mint Kőrös Gusztávnak. Rendben, elhiszem, hogy pártszóvivőkkel nagyon óvatosnak kell lenni, de egy bűncselekménytől független állítást talán másképp kellene kezelni, mint az esetben érdekelt személynek az esettel kapcsolatos elbeszélését. Mindenesetre Török Zsolt állításai, ahogy Kőrös Gusztávéi, cáfolhatók vagy bizonyíthatók. Senki sem bizonyította, senki sem cáfolta. Ahogy a borsodi konferencia létezését sem.

Pontosabban harmadnap, október 30-án, kvázi azonnal, a közszolgálatinak mondott kormányhíradó már tudta, hogy van egy sporttagozat.hu nevű honlap, amit az MSZP országos sporttagozatának elnöke jegyzett be, és ezen a következő szöveg olvasható (a Híradó honlapján kivonatosan szerepel, az eredeti honlapról másolom ide):

Kedves Barátaim!

Tájékoztatlak benneteket. hogy 2013. szeptember 6.-án megalakult a Sporttagozat kalocsai szervezete.

Az új tagozat elnöke Sztojka Istvánné.

Az alakuló ülés résztvevőit az MSZP kalocsai elnöke köszöntötte.

Az előkészítő munkát Károlyi Attila a székesfehérvári szervezet elnöke végezte.

A résztvevőknek mindnyájunk nevében sikeres közös munkát kívántam

Tisztelettel

Király György

Azt is közlik, hogy a domént dr. Vincze Géza, az MSZP sporttagozatának elnöke regisztrálta. Ha ez igaz, akkor mégiscsak Török Zsolt hazudott. És ez így terjedt el az interneten. A szocialistákat saját magukon kívül senki sem szereti, mindenki készpénznek vette.

Itt álljunk meg.

Bevallom, hogy az vagyok, amit íróasztal-újságírónak neveznek. Mint annyian mások, elsőrendűen a Google bányászásával szerzem az információt, általában nincs időm, se költségkeretem, hogy első kézből, a terepen szerezzek adatokat. De ha valakinek, a közszolgálati Híradónak kell, hogy legyen ideje meg benzinpénze. Neki nem a guglibányászat lenne a dolga, már ha úgy szerezte az infót. De talán nem úgy szerezte.

A jelek szerint senki nem vette a fáradságot, hogy megnézze a www.sporttagozat.hu oldalt. Első ránézésre ordít róla, hogy kamu, és ha az ember kettőt kattint, megfordul a fejében, hogy micsoda is lehet az MSZP sporttagozata.

Először is: az MSZP sporttagozatának van egy saját, nagyjából kidolgozott aloldala az MSZP portálján, itt: http://mszp.hu/kozossegek/tagozatok/sporttagozat . Semmi sem mutat innen a külön sporttagozat.hu oldalra, és különben is, minek kellene még egy, önálló honlap, toplákabb kivitelben. Azt már nem mondta a közkormányhíradó, hogy dr. Vincze Géza mint magánember regisztrálta és „használja” az oldalt. Mire is? Az idézőjelet rögtön megmagyarázom.

Ami a szervezetet illeti, mondjuk, az MSZP oldaláról sem derül ki sokkal több, mint hogy van egy elnök, dr. Vincze Géza, meg egy alelnök, dr. Király György, oszt kész. A sporttagozat.hu oldalról még ennyi se: a Tagozat menüpont alatt ez áll: "Feltöltés alatt", úgyhogy ebből aztán nem derül ki, hol van megyei meg városi szervezet, ha van, és ki az elnöke. A Kapcsolat szintén feltöltés alatt. Süket a telefon, vak az email. Az Archívum üres.

A főoldal tetején egy Temes Judit-nekrológ (az olimpiai bajnok úszónő augusztus 12-én hunyt el), néhány rossz helyesírású és nyelvezetű, mérsékelten aktuális szöveg dr. Vincze Gézától – és baloldalt, legfelül a Híradóban beidézett hír. Ismétlem, szeptember 6-i a hír.

Mint gyakorlott íróasztal-újságíró, a Google Chrome-hoz ingyen letölthető SEOquake oldalinformációs alkalmazással megnéztem, mi történt a sporttagozat.hu oldalon attól kezdve, hogy dr. Vincze Géza 2012. július 11-én regisztrálta, 2013. október 30-ig, a nagy leleplezés napjáig.

Semmi.

Semmilyen mozgás, semmilyen tartalom nem volt október 30-ig, amikor is két mentés történt. Magyarul a kalocsai sporttagozat szeptember 6-i állítólagos megalakulásáról szóló „hírt” meg a töltelékanyagokat, hogy a „hír” ne legyen egyedül, Kőrös Gusztáv elbeszélése és Török Zsolt cáfolata után töltötték fel, majd az addig nem működő honlapot az addig nem létező tartalommal prontó megtalálta a Híradó. Gratulálok a bizonyítékhoz.

Csak úgy mondom, ha olyan fontos leleplező tanúk vannak, mint a székesfehérvári Károlyi Attila vagy a kalocsai Sztojka Istvánné (ő biztosan létezik), meg eleven szocialista sporttagozat Székesfehérváron és a Bács megyei Kalocsán, a Híradónak meg egyéb kormánypárti sajtószerveknek meg vannak helyi tudósítói meg riporterei gépkocsival, igazán azonnal megtalálhatnák és kifaggathatnák őket, ahogy azonnal tudták (rosszul) G. Róbert nevét és illetőségét. Például. De az újságírás volna, nem tollbamondás.

Egyébként meg Mesterházy Attilának már csak azért is le kellene mondani, mert ezek szerint fogalma sincs, mi történik a pártjában, és mit művelnek a pártjával. De úgyse fog. Csak ahogy a múlt héten mondtam, semmi izgalom, pofon lesz.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.