Patkányszeánsz

Buchlovics Péter | 2013. november 16. - 14:09 | Vélemény

Rettenetes lehet egyszerre félni Radnóti Miklóstól és egy erotikus magazintól. Borzasztó érzés lehet egyszerre gyűlölni Radnótit és egy pornólapot. Ettől már csak a büdös nagy rettegő semmi lehet nyomasztóbb, de attól könyvégetéssel sem lehet megszabadulni.

Vakító a sötétség, kívül és belül. A csorda meredten, bambán bámul a tűzbe, úgymond igazság tétetik, áll a fasz, az egész gennyes, beteg rituálé csak és kizárólag önigazolás, kollektív őrület, amelyben ők együtt és egyenként is végre fontosak, de csakis önmaguknak és egymásnak.

Zabálják és okádják a semmit, lélegzik a semmit, emésztik a semmit, nemzik és terjesztik a végtelen nagy semmit. Ők még Arturo Ui-hoz és Übü királyhoz képest is nullák, sőt még matematikailag sem lehet olyan negatív számot találni, ami egzakt módon kifejezné létezésüket, mivoltukat. Az aljasságnak, a primitív tobzódásnak nincs határa. Nem kell ahhoz Radnótit égetni, hogy mindenkinek bizonyítsák, mi van a fejükben. Ahhoz, ami ott belül tombolhat, még egy pornólapot se kellett volna megpörkölni. Pszichopaták, zuhanás közben. Csak ők érzik úgy, hogy emelkednek. Pedig a szakadék, amibe léptek, végtelen. A gyűlölet, amit savként fröcsögnek, csak gyorsítja a zuhanást. Ám ők büszkék rá. Büszkék arra, hogy elpusztítják azt, amit ésszel felérniük sosem sikerült. Büszkék arra, hogy az egysejtűektől is egyszerűbbek. Igen, legyen minden ilyen. Sötét, vér-, könny- és szarszagú. Üres. Mérhetetlenül és ostobán üres. Csak a rettegés legyen, az önmaguktól rettegés, az örökké tartó agyhalott, agymosott állapot.

Állnak a zombik, állnak a nagy magyar estében, melegednek a tűznél, makogva röhögnek, igazság tétetett, tisztítótűz, bazdmeg, kurvazsidó, kurvakurva, mak-mak-mak. Megint öltünk, megint jó volt, megint, megint! Könyvet öltünk, betűt, vagyunk megint, vagyunk, vagyunk!

Aztán lassan kialszik a tűz, elhal a makogás, és csak a szél vonít, a dögszagú, taknyos zsebkendőket lobogtató szél. A csorda szétszéled, mindenki a saját vackán álmodja tovább az álmot. Az álmot, hogy egyszer, valamikor találkoznak egy ázalékállatkával, és az tévedésből kezet fog velük. Felemelő, megtisztelő pillanat. Ebben a pillanatban még a zombi is mosolyog. Álmában, picit.