Török Gábor, Kumin Feri és a Bem rakparti bohócok

Széky János | 2013. november 21. - 14:08 | Vélemény

A magyar külpolitika jelenleg katasztrófa sújtotta övezet, de nincs humorforrások nélkül.

Török Gábor például november 19-én kedden este kitett az elemzői blogja Facebook-oldalára egy fotót a török külügyminisztérium Stratégiai Kutatóközpontjának a folyóiratából. A magyar szövegtöredék azzal kezdődik, hogy nem engedélyeztek egy melegfelvonulást, majd a következő mondat olvasható benne: „Ahogy a dolog most áll, Magyarország nem jellemezhető pluralista, még kevésbé demokratikus országként a szó megszokott értelmében; jelen szöveg írásának idején a magyar kormány, a lakosság számotttevő hányadának támogatásával, egyértelműen tekintélyelvű pályán van, és máris nyilvánvaló illiberális tendenciákat mutat.”

Ezzel lehet nem egyetérteni, de én például egyetértek, és aki elfogadja a világszabványt, miszerint a „megszokott értelemben” vett demokrácia: liberális képviseleti demokrácia, annak se lehet kifogása ellene. Ha nem fogadja el, az más. Magyarországon véleményszabadság van, főleg a világszabvánnyal ellentétes véleményeknek.

Török Gábor azonban megszegte a magyar politológusi szakma egyik íratlan szabályát, miközben betartott egy másikat. A kettő együtt nem megy. A fotót ezzel a szöveggel kísérte: „Kumin Feri figyelmébe ajánlom...” Az a szabály, amit betartott, a következő volt: mindegy, hogy az illető beállt kormánytisztviselőnek, és mindegy, hogy ebben a minőségében milyen robotként működik mint a külföldi propaganda főfelelőse. Attól még a céh tagja, aki tudja, hogy politikai analfabétaként cselekszik, csak hát muszáj szegénynek. Lehet vele normálisan szóba állni.

Amit viszont nem tartott be, a következő volt: kormánytisztviselővel nem bratyizunk és főleg nem ironizálunk, még akkor se, ha céhtárs, sőt, valamikor közeli kolléga volt. Ezt nem szabad ám. Mert ha valaki kormányhivatalnok lesz, főleg ebben a kormányzatban, akkor egyebek mellett az iróniamétere is kikapcsol, ha ugyan bekapcsolt valaha.

Kumin komolyan vette. Azt nem tudom, hogy megköszönte-e Töröknek az infót, de minden jel szerint úgy fogta föl, hogy neki ezzel mint kormányhivatalnoknak foglalkoznia kell. A magyar külügyminisztérium politikai igazgatója már másnap, november 20-án, szerdán bekérette a török nagykövetet, és fejére olvasta, hogy mi jelent meg Magyarországról a török külügyminisztérium háttérintézetének szakmai folyóiratában. Körülbelül úgy, mint a Varsói Szerződés korában tette minden tagország, ha egy baráti ország valamely lapjában megjelent egy helytelen cikk. Például amikor a Literární listyben megemlékeztek Nagy Imre kivégzésének tizedik évfordulójáról. Csak akkor nem a külügyminisztériumok intézték el egymás közt a dolgot, hanem a pártközpontok.

A magyar külügyminisztériumnak negyvenöt évvel később is az az elképzelése, hogy egy tudományos szakfolyóiratot minisztériumi szinten szerkesztenek, és megjelenés előtt átfésülik a minisztériumtól független szerzők összes írását, nem kaphatják-e fel valamelyik mondat miatt a vizet annak a százvalahány országnak valamelyikében, amellyel Törökország diplomáciai kapcsolatot tart fenn, különös tekintettel az ország aktuális kormányának érzékenységére. (Ahogy a magyar külügyminisztérium is tekintettel volt az örmény kormány érzékenységére a baltás gyilkos átadásakor.)

A Perceptions című negyedévi török szakfolyóirat 2013. nyári számában egyébként kilenc szerző nyolc tanulmánya olvasható, közülük csak kettő belhoni, tehát a magyar külügyminisztérium elképzelése szerint a török külügyminisztériumi cenzúrának a felkért külföldi szerzők írásaira is ki kellett volna terjednie. (Nem beszélve a könyvrecenziókról. Hátha a könyvekben is van valami igazságtalanság Magyarországgal szemben, és a recenzens, igen helytelenül, nem tér ki rá. Megy a jegyzék.)

Az a szöveg egyébként, amely a magyar kormányról ilyen csúnyákat mond, a régió tucatnyi országáról szól 33 oldalon. Gondolom, máshol is behívatták a nagyköveteket, magyarázzák meg, hogyan is gondolták azok a cudar bolgár, brit, szerb stb. vendégszerzők.

A törökök egyébként egy másik hibát is elkövettek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hivatásszelleme ellen (nem vagyok politológus, remélem, tőlem nem jut el az infó Kumin Ferihez).

A posztkommunista átalakulás pályái: mítoszok és rivális elméletek a közép- és délkelet-európai változásról című tanulmányt Sabrina P. Ramet norvég professzor asszony írta. Ramet Balkán-szakértő, amellett a Polgárháborús Tanulmányok Központjának munkatársa. Mint a Wikipédiából megtudhatjuk, Pedro Ramet néven, brit alattvalóként született, 17 évesen amerikai állampolgár lett, a vietnami háború korszakának végén az amerikai hadseregben szolgált . Már tízéves kora körül ráébredt transzszexuális voltára, és 1989 óta hivatalosan nő. 2001 óta tanít Norvégiában. 2003-ban összeházasodott egyik tanártársával, aki szintén nő. (A norvég törvény lehetővé teszi.)

2007-ben könyve jelent meg a kelet-közép-európai liberális és demokratikus átalakulásról. 2009-ban megválasztották a Norvég Tudományos Akadémia tagjának.

Őt kérték föl a törökök, és még minket oktatnak ki liberalizmusból. Nem lesz ennek jó vége, bosszút állunk még Mohácsért, szigorúan a harmonikus és gyümölcsöző kétoldalú kapcsolatok jegyében.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.