Első blikkre

Mérhetetlenül unom azt a diskurzust, amelyben az újságírókat, az újságírást gyepálják: hogy már írni sem tudnak, hol van az a szép magyar nyelv (bezzeg anno, még Nádas Péter is a Nők Lapjánál kezdte, azok voltak a szép idők!), eladják magukat három kopekért, tudatlanok, trehányak, iszákosak (bezzeg régen még inni is másképp ittak, ha többet is!), nem ismerik a szabályokat, az alapfogásokat (bezzeg a Kádár-korban, akinek nem volt a kisujjában a szakma csínyja-bínyja, mehetett a picsába lapátolni vagy pártvonalon politizálni). Hogy csak szórakoztatnak, a piac az úr, az olvasottság-nézettség-hallgatottság. Nincs oknyomozó újságírás, a vidékkel nem törődnek. Csak a vér, a szex, a celebek, semmi közélet.

Ó, persze, ebben rengeteg az igazság. De azt hiszem, ma sem írnak rosszabbul, mint régen (és mi az, hogy „rosszabbul” vagy „jobban” írni?), bár a neten ugyan nincs olvasószerkesztő, lektor, korrektor, úgyhogy sok a hiba kétség kívül. Oké, nincsenek oknyomozók, aztán mindig kiderül, akad egy-két műhely (Mancs, ÉS, újabban havi három millából élve az atlatszo.hu). Hisz botrány, az végül mindig van. Most is számolatlan, ha visszagondolunk az évre, az semmi más, mint botrányok sorozata, de 2010-től abszolúte: alaptörvény, médiatörvény, földtörvény, Matolcsy unortodox ufói, trafikmutyi, NAV-botrány, a kultúra államosítása, MMA, Nemzeti Színház, kettős állampolgárság körüli korrupció, általában korrupciós ügyek (most a volt rendőrfőnöké), hagy ne itt soroljam. Nincs olyan botrány, amiről ne számolt volna be a sajtó (hát épp ezért tudunk róla) – hogy hányról nem tudunk, azt meg épp azért nem tudjuk, mert nem tudunk róluk.

Az pedig teljesen más tészta, hogy hiába a leleplezések, azoknak egyszerűen foganatja nincsen. A rendőrség, az ügyészség, a bíróságok kussolnak – no miért is? Az egész évben egy esetben reagáltak, naná, Rezešová ügyében – de akkor meg nem az újság szólt be, nem a közvélemény nyomására dugták vissza a börtönbe a szlovák milliomosnőt, hanem egy politikuséra. Rogánt Antalnak elsült, rögtön lett hatása (ami jogi abszurd és újabb botrány), Rezešová mehetett vissza a sittre. Ha a sajtó megírta volna, hogy például három börtönőrt evett meg reggelire, ez az új vád, akkor biztosan nem kerül vissza. Ám ha politikus nyikkan, kormánypárti, megvan az effektje, garant (szép magyarul írva).

Ami azonban szembe ötlő, az a hagyományos napi politikai sajtó hanyatlásának egy új formája. Az egy dolog, hogy már nekem sem jut eszembe printet vásárolni, hisz mire reggel (délben) kilépek az ajtón, addigra vagy tíz honlapot átnéztem, de ez nem csak azzal van összefüggésben, hogy hírek terén semmit, legfeljebb vélemények vagy a háttér tekintetében hozhatnak valami pluszt, hanem azzal is, hogy még onlájn verzióik sem durrantanak sokat. Viszont megfigyelhető, bár most lusta vagyok utánanézni számszerűleg is, hogy az ún. komoly (egykori komoly) lapok egyre gyakrabban hivatkoznak a Blikkre. A magyar bulvár zászlóshajójára, amely alapjáraton is a bűntények és a szexuális témák iránti olvasói igényre bazíroz, ma egyre inkább hivatkozási alap, ha politikai ügyekről van szó. Íme, a legfrissebb példa: a HVG, (amely a 80-as években a magyar nyilvánosságban valóságos bombaként robbant új hangjával, tárgyilagosságával, alaposságával, tematizációival stb.), pontosabban a hvg.hu vasárnap így írt: „Kiss Ernő a Blikk mai cikke szerint nem tartotta be ígéretét és nem simított el egy vesztegetési ügyet, amelyben a tömegközlekedési vállalat vezetője érintett volt.” Vagyis az állítólag félmilliárdos korrupciós ügyben a bulvárlapra hivatkoznak, ami azt is jelenti, hogy a Blikk jutott infók birtokába, nem ők. A hvg.hu mostanság amúgy is takarékon van, miután beszopták a bajai videót (azt meg a máig nem tudjuk, pontosan mi is történt), de a Blikk előretörése, rémlik, nem vasárnaptól datálható – ha csak egy-két oldalon is, de elég kritikusan viszonyul a kormányhoz, az állapotokhoz, a mutyikról, botrányokról beszámol, és olvasottságát tekintve ez nem hatástalan, ráadásul olyan rétegeket ér el, amelyeket a politika nem vagy alig érdekel.

A Fidesz ettől persze nem fog beszarni, ha egyszer buknak, úgyse a Blikk írásába fognak belebukni, ahogyan a magyar sajtó összes kiadványa sem képes megbuktatásukra – az emberek már rég nem úgy hisznek a médiának, ahogyan azt Móricka és Kövér László elképzeli. Amikor a jobboldal arra hivatkozott, hogy a baloldali médiafölény ellenében kényszerül politizálni (és ezért hozza létre közpénzből is jobboldali médiabirodalmát), már eleve hazudott, ahogyan félelme is alaptalan, hogy majd épp a szoclib értelmiség, újságírók, lapok buktatják meg. Ahhoz több kell, és ahhoz még a Blikk sem elég. Klasszikus példa, hogy Németországban az újságírók többsége mindig szoclib (magyar nyelvre lefordítva), és nem jobbos, konzervatív, aztán íme, Merkel is hatalmon maradt. Nyilván, mert nem korrupt, nem szállítja a botrányokat, a gazdaság tényleg erős, nem kell hazudoznia.

De itt és most csak arról szólunk, hogy jaj nekünk, ha a hvg.hu is már a Blikkre hivatkozik. Úgy látszik, utóbbi még megengedheti magának egy-két botrány kiteregetését, a Ringier a kiadója, tulajdonosa. Amely ott van Svájcban, Németországban, aztán Kínában és Vietnámban, na és a környező országokban is. Szarhat a provinciára, legfeljebb kivonul és keres magának másik piacot, ha túl erős a politikai nyomás.

A vicc csak annyi, hogy a Ringier a kiadója a Népszabadságnak is, ami még mindig Magyarország vezető politikai napilapja. Ám a hvg.hu nem rá hivatkozik (bár a lap vasárnap nem jelenik meg, mint a Blikk), hanem a bulvár-brotherre. Úgy látszik, mára ez lett a hiteles forrás, az emberek akkor fogják elhinni, hogy ez a valóság, az igazság, ebben lehet valami, ha a Blikk mondja, és nem a Népszabi (ami ugye komcsi, maszopos és a többi, ergo úgyis csak az hisz neki, aki ama táborhoz tartozik). A HVG meg, amely meg igyekszik távolságot tartani a (lejáratódott) baloldaltól, sajtójától, hát inkább hivatkozik bárki másra, így akár a Ló és Kutya magazinra is előbb, pontosan tudva, hogy a nagyközönség nem tudja, hogy a Blikk és a Népszabi kiadója is ugyanaz, bár természetesen a két lap alapfilozófiája gyökeresen más.

Na itt tartunk karácsonykor. Várhatjuk a feltámadást – húsvétkor. De ez nem a krisztusi sztori, úgyhogy hiába.