Csúf magyar dráma

Elmondása szerint főleg a gabona- és élelmiszer-kereskedelemben billió forintos forgalmiadó-csalást követnek el „gazdasági nagyágyúk”, „Magyarország legnagyobb adófizetői”, „multinacionális nagykereskedők” és „kiskereskedelmi áruházláncok”, az adóhivatal vezetősége pedig ezt tűri.

A kormánypárti képviselők nem mentek el a parlamenti vizsgálóbizottság ülésére, és ez – ilyen szemszögből nézve – azt jelzi, hogy a politikai vezetők összejátszanak a gazdasági nagyágyúkkal, el akarják hallgatni az ügyet, elhallgattatni Horváthot. A NAV rágalmazásért feljelentette Horváth Andrást, akinél egy nap hajnali fél nyolckor megjelent a rendőrség, „mint az ötvenes években", és házkutatást tartott, egyebek közt elvitte a „zöld dossziét”, amely az információkat, cégneveket tartalmazta. Magányos hős, keresztes vitéz a züllött hatalmasokkal szemben, akit üldöznek. Sokszor előfordult már ilyen, s a magányos hősök gyakran győztek.

Másfelől nem is olyan kerek a történet. Mindenki úgy beszél Horváth becsléséről, mely szerint az ilyen áfacsalások összege „elérheti az évi ezermilliárd forintot”, mint bizonyított tényről. Ezzel szemben a teljes általánosforgalmiadó-bevétel kb. 2700 milliárd forint évente. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a teljes magyar évi élelmiszer-forgalom – itallal, dohányáruval együtt – kevesebb, mint 4000 milliárd forint. Az összes gabonaféle bruttó termelési értéke 622 milliárd forint volt, a behozatal 38, a kivitel 438 milliárd. 1700 milliárd forint csalás, amiből csak 1000-et a fent említett, főleg gabona- és élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó nagyágyúk követnek el – sehogy sem jön ki.

Ránézésre az is Horváth igazát bizonyítja, legalább közvetetten, hogy a Fidesz és az MSZP feltűnően fékezi a kivizsgálást. Csak hát volt szerencsém közelről látni a Tokaj-ügyet, és gond nélkül el tudom képzelni, hogy az első fázisban most sem a takargatás a cél (legalábbis nem tudják, mit kellene takargatni), hanem azokat a reflexmozgásokat látjuk, amelyekkel nem várt és át nem látott támadásokra reagálnak. A Fidesz igazából nem védekezik, csak propaganda-patronokat süt el abban a néhány hétben, amíg össze nem szedi az adatokat az ellentámadáshoz, ami nagy valószínűséggel karaktergyilkosságot jelent (már amennyiben célszerű az ilyen ellentámadás), az MSZP pedig a biztonság kedvéért testületileg úgy tesz, mintha nem értené az egészet.

Azonkívül most van az az eset, amikor fájdalmamra kénytelen vagyok egyetérteni Orbán Viktorral. Ha Horváth András „tud valamit”, meg kellene mondania, ki követett el, mit és mikor. Ez lenne a tényfeltárás, a „játékvezetői fütty”, ahogy a fogalmat Ralph Nader megalapozta. A NAV se tagadja, hogy Magyarországon bőven van áfacsalás. A gazdasági élet más színtereit ismerve még azt is nyugodtan el tudom képzelni, hogy egyes cégekkel kivételeznek. De lássuk a konkrét bizonyítékokat. Ha Horváth András már legalább másfél hónapja jogszerűen tart a lakásán leleplezésre alkalmas adóhivatali dokumentumokat , akkor miért nem jogszerű az, hogy a nyilvánosság valamit megtudjon a konkrét tartalmukról?

(Egyetlen példát mondok. Az orosz ellenzék legfontosabb embere manapság Alekszej Navalnij ügyvéd, politikus, üzletember, korrupcióellenes aktivista. 2010 novemberében majdnem ezermilliárd forintnak megfelelő összegű lopást mutatott ki a Transznyeft nevű állami olajvezeték-építő vállalatnál. Az első – vélhetően koncepciós – büntető eljárás azonban csak fél évvel később indult meg ellene. Mármost ha az orosz törvények megengedik a név szerinti leleplezést, a magyarok pedig nem, és a tényleges leleplezés nélkül, de azonnal megkezdett magyar eljárás szintén jogszerűtlen, akkor Putyin Oroszországa sokkal demokratikusabb, és már csak emiatt is tiltakozni kell.)

Magyarul: nem gondolom, hogy a volt adóellenőr nem tapintott rá valamire, de azt se, hogy az „ezermilliárd”, ez a szép kerek szám, igazolható, és végképp nem, hogy ha ezt a szép nagy kerek összeget bevasalták volna, Magyarország sokkal jobban állna. Amennyiben Horváth győz, az nem lesz megváltás, és nem azt fogja leleplezni, amitől ez a rendszer rossz.

Adócsalás mindenhol van. Valamilyen összefonódás, de legalább szoros együttműködés a nagy cégek és a kormányzat között csak ott nincs, ahol nincsenek nagy cégek, az pedig annak e jele, hogy az illető országban kirívó a nyomor, és vagy nincs tényleges kormányzat, vagy brutálisan erős az állam. De mi lenne, ha mindenki, a vízcsapját olcsón megjavíttató nyugdíjastól a százmilliókkal simliző „eltűnő kereskedőig” mindenki becsületesen befizetné az áfát ennek a kormányzatnak?

Maga Horváth András is azt írja: „a legnagyobb baj az, hogy a magas áfakulcs a csalások kiterjedt mértékével együtt, s a magyar adóhatóság asszisztálása mellett gyakorlatilag szétzilálta a gazdaságot". Tegyük zárójelbe azt, ami bizonyítandó, és maradjon az, ami tény: a magas áfakulcs. Sőt. Az általános forgalmi adó 27 százalékos magyarországi kulcsa a világon a legmagasabb.

Sehol egy magányos hős, sehol egy gonosz multi, sehol egy alattomos párt, sehol egy bűnöző vagy egy cinkos. Nincsen sztori, nincsen dráma, nincs kinek drukkolni, nincs ki ellen. Csak egy szám. Ennyit vesz el a magyar kormányzat minden magyar állampolgártól – a csövestől a miniszterig, csak a csövesnek jobban fáj, mert ő minden bevételét fogyasztásra költi –, és minden tiszteséges vállalkozástól. Mire? Arra, hogy megtartsa a hatalmát, és minden befolyásolható vagy szavazásra képes réteget célzottan lefizessen.

Mint Béndek Péter sorra veszi: A szegényeket (is) a rezsicsökkentéssel fizeti le; a középréteget (középosztálynak csak fenntartással nevezném), annak is leginkább a kb. 30 év 50 év közötti, megállapodott korosztályát a kis személyi jövedelemadóval és a családi adókedvezménnyel; az újburzsoáziát a rablásban való részvétellel (Ez utóbbinak nyugodtran része lehet bizonyos kereskedelmi manipulációk elnézése.) Arra, hogy ellenőrizhetetlen új titkosszolgálatot építsen ki, és hogy az ideológiai befolyásolást hatalmas összegekkel finanszírozza a közszolgálatinak mondott agitprop-médiától az ország legnagyobb és leginkább működésképtelen munkaadója alá rendelt iskolákig.És közben – ötletes különadók bevezetésével együtt – szétzilálja a gazdaságot. A beérkező pénzt nagy eséllyel ostobaságokra vagy gazemberségekre költik.

Értem én, hogy felháborító, ha bűnözők jóvoltából a multik és nacik úgy tudják olcsón adni a cukrot, hogy még keresnek is rajta. De mennyivel nagyobb és mennyivel kártékonyabb rablás az, amit a magyar kormányzat a világrekord áfa, a telekom-, a bank-, az energia-, a mittudoménmilyen adók által művel?

Ehhez képest: volt döbbenettel fogadott sajtótájékoztató? Parlamenti vizsgálóbizottság? Száz Facebook-csoport? Tüntetés az országos, az egyéneket és a vállalkozásokat tönkretevő 27 százalkos áfa és az egész neobarokk adóztatás ellen? Dehogy volt.

A magyar ellenzéknek, parlamenten belül és kívül, hihetetlen érzéke van, hogy a lényeg helyett a sztorira, a példátlan, de a megértéshez egy logikai lépést követelő gazemberség helyett a szokványosra, de azonnal érthetőre ugorjon. Akár konkrét bizonyítékok, név, cím, összeg nélkül. Nem hiszem azt se, hogy ezen javítana, ha valami csoda folytán nyélbe tudnák ütni a választási összefogást. Erősebb inger kell hozzá.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.