Erőforrás-paranoia

Széky János | 2014. február 8. - 07:54 | Vélemény

Nagyjából ugyanakkor, amikor 1. történelmi csúcsra ért a magyar államadósság, 2. kiderült, hogy a a három éve becsapással és fenyegetéssel elzabrált 3000 milliárd forint magánnyugdíjpénztári pénzből mindössze16 milliárd maradt, 3. tehát eszünkbe idéződött (már akinek van), hogy mivel az összeg nagyobbik részét az államadósság csökkentésére akarták költeni, azt a pénzt egész egyszerűen kidobták az ablakon, és 4. az euró árfolyama elérte a 314 forintot (2009. február elején, amikor az árfolyam átlépte a 300 forintos határt, Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető közölte, hogy a kormány nem tudja kezelni a válságot; és így is volt, Gyurcsány másfél hónap múlva lemondott; de hát az a válság rég elmúlt)...

...Szóval mindebbe nem hogy belebukott volna a kormány, hanem nagyjából ugyanekkor egy puccsszerű, hajnali napirend-módosítással előrehozták a paksi atomerőmű bővítéséről szóló végszavazást, és természetesen elfogadták a törvényjavaslatot. Ezzel jóváhagyták azt is, hogy a magyar fél az előző este nyilvánosságra került feltételekkel hitelt vegyen föl az orosz féltől tízmilliárd euró, jelenleg tehát valamivel több, mint 3000 milliárd forint összegben, 3,9–4,9 százalékos kamattal, 2025 és 2046 közötti (mai árral és árfolyammal számolva évente átlagosan 300 milliárdos) törlesztésre.

A magyar gazdaság és nemzetközi kapcsolatok szempontjából sorsdöntő szavazáson nem vett részt sem Orbán Viktor, sem a két miniszterelnök-helyettes, Navracsics Tibor és a nemzetpolitikáért felelős Semjén Zsolt, sem Varga Mihály gazdasági csúcsminiszterm sem Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár. Orbán az új lézerközpont alapkövét tette le Szegeden. (Erről valahogy eszembe jutott az a harminc évvel ezelőtti eset, amikor egy hasonló irányú és hasonlóan szégyenteljes, de sokkal csekélyebb kihatású szavazáson, amely a moszkvai olimpia bojkottjáról szólt, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a kádári elit oszlopos tagja azért nem tudott részt venni, mert sürgős sportdiplomáciai teendője akadt a bojkottot elsőként bejelentő Bulgáriában. Így amikor Schmitt Pált, az orbáni elit oszlopos tagját köztársasági elnöknek jelölték, joggal hivatkozhatott arra, hogy a gyalázathoz semmi köze nem volt.)

Amúgy Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila pártelnök sem volt jelen, és ez legalábbis összhangban van a háttér-nagykoalíció gyanújával. A szocialisták a törvényjavaslat ellen szavaztak, de azt a dühöt, amivel az aktus tartalmára és kivitelezésére európai demokráciában reagálni kellett volna, csak az LMP képviselői mutatták, a Kövér László nevű ki is vezettette őket a teremből (ezzel csak a jobbikosok nem értettek egyet). Majd ugyanúgy idiótának nevezte őket, mint pár éve az Emberi Jogok Európai Bíróságának tagjait, ami cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy ebben a helyzetben ők és csak ők voltak normálisak.

Az egyéb energetikai, külgazdasági és biztonságpolitikai részletekkel nem foglalkoznék. Most csak annyit, hogy az a közlés, hogy a paksi bővítés a rezsicsökkentés záloga, pontosan annyira igaz, mint az, hogy a magán-nyugdíjpénztárak kényszer-államosításával megvédték a magyar emberek nyugdíját a spekulánsoktól. Az új paksi blokkokban termelt áram a mainál sokkal drágább lehet a fogyasztóknak.

Amit – az idiotizálás mai ütemét tekintve, hacsak valami nem jön közbe – egy majdani Fidesz-kormány könnyen elfogadtathat majd a magyar választók többségével, illetve a Gyurcsány-kormányra kenhet. De viccen kívül, a beruházás sohasem fog megtérülni. Ha az erőmű időre megépül, ami persze egyáltalán nem biztos, lesz egy időszak, amikor a régi blokkok és az újak egymás mellett működnek, és a többletet, a mai hazai fogyasztás kb. 40 százalékának megfelelő volument exportálni kell. Ezt viszont csak akkor lehet, ha a gazdaságtalanul előállított áramot óriási mértékben dotálják az adófizetők pénzéből, és erre a magyar kormány garanciát vállalt. Ez az, amire még Fico sem volt hajlandó, és akármennyire szorgalmazza Zeman a temelíni orosz bővítést, Sobotka miniszterelnök a minap közölte a cseh parlamentben, hogy a cseh kormány sem lesz hajlandó rá.

Még egy időbeli egybeesés: most derült ki, hogy az az orosz kormányzat, amellyel mi szerződést kötünk, nemcsak négyszeresen túllépte a szocsi téli olimpia eredeti költségvetését (a pőaksi nagyságrendű 12 milliárd dollár, azaz 9 milliárd euró helyett 50 milliárd dollárba került, többe, mint a pekingi nyári olimpia), képtelen olyan szállásokat építeni, ahol nem folyik mérgező víz a csapból, és le lehet húzni a vécépapírt.

A kistimi katasztrófa bűnbánat nélküli államával szerződünk (Csernobilt azért nem mondom, mert az Ukrajna, és már nem lehetett titokban tartani.) Az a Roszatom, amellyel megegyeztünk, máig üzemelteti a Majak létesítményt, és folyamatosan tudatja a közvéleménnyel, hogy a radioaktivitás nem nagyobb, mint mondjuk Szentpétervár környékén. A Roszatom építi a világpolitika egyik fő konfliktusforrásává lett busehri erőművet Iránban.

A Belarusztól Bangladesig terjedő térségen kívül egy helyen van döntés arról, hogy Roszatom-közreműködéssel építenek atomerőművet – Finnországban. De ott egyrészt fele akkorát építenének, mint nálunk, másrészt jóval kisebb lesz a részesedése az össztermelésből, harmadrészt a sokkal gazdagabb északiak a finanszírozásnak nem az öthatoda, hanem csak az egyharmada révén vannak kiszolgáltatva az oroszoknak. Negyedrészt a finn tengerparti erőmű egy közeli acélmű áramellátását szolgálná, míg az nem egészen világos, hogy Paks II. mit szolgálna, amit ne lehetne legalább részben más forrásból.

A szerdai döntéssel az Orbán-kormány hajtószíjaként működő magyar parlamenti többség azt tette meg titkolózva és önkényesen, valamint külső kényszer nélkül, amit a reformkor óta minden felelős magyar politikus mindenáron kerülendőnek tartott: átvitte az országot az orosz érdekszférába. Az amúgy is sínylődő magyar gazdaságot egy stagnáló, romlás küszöbén álló másik ország gazdasági érdekeinek rendelte alá.

Még egy időbeli egybeesés: akkor teszik ezt, amikor az ukránok a vérüket áldozzák azért, hogy kiszabaduljanak a posztszovjet érdekszférából.

Az aktus „nemzetpolitikai” jellemzésére van egy szó, amit most nem írok le. Viszont nem vagyok annak az elméletnek a híve, hogy ez a kormány csupán azért követ el történelmi bűnöket, mert erkölcstelen. Szinte minden történelmi bűnös hisz valamilyen ideológiában.

Milyen ideológia hajtja Orbánt, a Hősök tere lángszavú oroszellenes szónokát az egykori KGB-tisztnek és a szovjet nukleárisipari minisztérium jogutódjának a karjaiba? Én erőforrás-paranoiának nevezném.

Ismeretes, hogy a hanyatló Szovjetuniót az energetikai és nyersanyag-erőforrások tartották fenn természetes élettartamán túl. Ezek adtak lendületet az orosz gazdaságnak is, miután felhagytak a parancsgazdaság őrületével, és miután a GDP 30 százaléka helyett csak 5 százalékot kezdtek költeni katonai célokra. De az ilyen növekedés előbb-utóbb kifullad, hanyatlásba vált. Mint Vitalij Portnyikov ukrán publicista írja a mostani forradalmat magyarázva: a posztszovjet köztársaságok előtt két út állt: vagy gazdasági reformokat hajtanak végre, európai és euroatlanti irányba fordulnak, és hagyják kialakulni a független középosztályt; vagy felélik a posztszovjet erőforrás-tartalékokat.

Ukrajna most jutott el odáig, hogy felismerje: a második út a romlásba visz. Orbán eddig is, túl minden taktikai érdekű szónoklaton, ezt a második utat találta rokonszenvesnek, és most jutott végleg hozzá, hogy a kormányzásban is ezt érvényesítse.

Tegyük zárójelbe az erkölcsi kérdéseket: valószínűleg halálkomolyan hisz abban, hogy ha Magyarországot kiszolgáltatja az orosz (azeri stb.) erőforrásoknak, legyen szó technológiáról, fűtőanyagról, felhalmozott kőolaj- és földgázpénzről, erkölcsökről, akkor a nemzeti függetlenséget szolgálja. Mert mi van, ha egyszer nem lesz áram (elfogy a víz stb.)? A nemzet nem aludhat nyugodtan, amíg csak az lehet a megoldás, hogy az árammal takarékoskodunk (amire, ugye, a rezsicsökkentés éppen nem ösztönöz), új technológiákat használunk (ezeket a piacon lehet megvenni, és a piac: ellenség), vagy olcsón importáljuk (dettó, és mi van, ha az osztrákok direkt nem adnak, hogy kiszúrjanak velünk?). A nemzet csak akkor aludhat nyugodtan, ha magyar területen, állami ellenőrzés alatt van egy darab böhöm nagy erőmű, és abból indulnak ki a vezetékek.

Az erőforrás-paranoia meg a másik két kedvenc, a munkaalapú társadalom és az a látomás, hogy az embereknek „a kormány” „adja” a fizetést meg a nyugdíjat meg minden jót,a szovjet birodalom gazdaságfilozófiájának volt az alapja. Orbán nyugodt álmával nemigen lehet gond, és biztosan magyar részről is lesz, aki degeszre keresi magát az üzleten. Sőt, összességében is remélhetjük, hogy Magyarország előbb-utóbb eléri a posztszovjet térség szintjét. Felülről.

Köszönöm a gyermekeim nevében is.

---------------------

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.