Homofób ellenzékkel a homofób kormánytöbbség ellen?

Ardamica Zorán | 2014. február 25. - 09:09 | Vélemény

Avagy miképp intézményesítsük egy kisebbség diszkriminációját kisebbségi segítséggel...

Hogy a szlovák ellenzék már semmi mást nem tud kitalálni – ráadásul kampányidőszakban – a Smer ellen, mint ezt a nevetséges és populista blődlit, nettó tragédia. Ha ugyanis sikerül kiprovokálnia a lakosság egyes rétegeinek érzelmeire és helyenként félelmére hivatkozva, hogy Ficoék jobbról előzve az ellenzéket konzervatívabbaknak tűnjenek a Kereszténydemokrata Mozgalomnál (amely Szlovákiában a nyugat-európai átlagnál láthatóan zárkózottabb, prűdebb és erősebben függ ideológiailag az egyház/ak/tól), akkor ez a tehetetlen ellenzék azt hiszi, ő diktálja a tempót... Ez már önmagában tragikus, ám még tragikusabb a metódus. Mert végeredményben hosszú időre diszkriminálja az állampolgárok egy jelentéktelennek tán már nem mondható, kábé 10%-os csoportját. (A legelterjedtebb statisztikai adatok szerint tehát jelenleg a szlovák parlamentben uszkve 15 LMBT képviselő ül és közel egy harmaduknak volt már orgazmusa azonos nemű személlyel... +-pár fő)

Történt ugyanis: a parlamenti pártok képviselői felsorakozni látszanak – persze, szigorúan lelkiismeret és egyéni meggyőződés alapján (szakmai és/vagy pártideológiai helyett...) – a kereszténydemokraták alkotmánymódosító javaslata mögé, mely szerint röviden: 1. a házasság csakis különneműek ügye lehet, 2. az állam pedig védje, támogassa a családokat.

Én klasszikus családmodellben nőttem fel, két évtizede férjként klasszikus családmodellben élek és nevelek két kamasz gyereket. Szerintük nem eléggé szabadelvűen, hanem túl szigorú és konzervatív módon (a „többi” szülő sokat emlegetett engedékenységéhez képest...). Ezt a modellt én magam önként választottam. Okkal.

De éppen ezért, húsz év tapasztalata alapján állíthatom, nincs mitől megvédeni a családot mint modellt, mert a megélhetési politikusok kampányvéleményével ellentétben nem éri semmiféle támadás. Biztosan nem a melegek részéről, amint az itt sugallva van. Nem vettem észre, hogy LMBT reguláris vagy partizáncsapatok masíroznának végig a városon talpig páncélban, tankban és fénykardban, átmászva kulcslyukakon, hogy mondjuk, helyettünk döntsenek a gyerek továbbtanulásáról, az ablakcseréről, a lakáshitel összegéről, a tavaszi nagytakarításról és a nagymama meglátogatásának időpontjáról. Vagy lehet, hogy már az összes családot megostromolták az utcában, csupán minket felejtettek ki??? Nem látni itt semmiféle támadás.

Hacsak nem minősítem támadásnak azt a fajta elhibázott politizálást, amelynek következtében nincs megfelelő módon kezelve a családon belüli erőszak sem a retorzió, sem pedig a megelőzés szintjén. Hacsak nem minősítem támadásnak azt a fajta elhibázott politizálást, amelynek következtében egyre inkább politikai-ideolgógiai alapon háttérbe szorul a korrekt családi életre való nevelés, azon belül a szexuális felvilágosítás. Hacsak nem minősítem támadásnak azt a fajta elhibázott politizálást, amelynek következtében az országban uralkodó szociális viszonyok családokat tépnek széjjel. Mert vagy az egyik, vagy mindkét szülő kénytelen az ország, vagy Európa, vagy a világ másik, a családtagoktól távol eső részében keresni a megélhetést. Ennél nagyobb támadást nem regisztráltam. Gyermekvállalás tekintetében márpedig szerintem, aki „vállaltam” gyereket ez utóbbi a legeslegnagyobb visszatartó erő.

(Előre szólok a paranoiás fórumtrolloknak: a házastárs egy tagját elcsábító meleg egyén sztorija sokkal ritkább a házastárs egy tagját elcsábító heteroszexuális egyén történeténél, tehát kéretik meghagyni a köpködőbe, oda is csak hajnali három utánra, amikor már az utolsó, borovicskában pácolt agysejtek sem működnek normálisan...)

Ebből következően a család védelme és támogatása nem feltétlenül alkotmányba iktatandó, mert abban csupán üres frázis, azaz újabb novelizálásra (törlésre) szoruló rizsa marad. A család intézményét úgy lehetne védeni és támogatni, hogy az ország szociális, munkaügyi és más törvényei nem lehetetlenítik el az emberek együttélését, gyerekvállalását, beleértve az örökbefogadást. Ami ugye pénzbe is kerülne... Meg némi jóakaratba.

Persze, a család alapja nem a pénz, hanem a szerelem és a szeretet. Ám igaz, ami igaz, a szerelem és a szeretet nem válogat. Nemet sem. Az pedig szintén igaz: pénz nélkül a család – és ez természetesen nem jó, viszont ma már adott tény Európában – fenntarthatatlan. Márpedig ha lenne valamilyen szóra érdemes tényleges „védelmi támogatás”, az demokratikus államban bármilyen családmodellt meg kellene illessen. „...tekintet nélkül a nemre, fajra, bőrszínre, felekezeti hovatartozásra, származásra, nemzetiségi vagy etnikai hovatartozásra, valamint a szexuális orientációra.” Ez szerepel például – nagyon helyesen, de most már minek – a Híd programjában a „Szlovákiában élő polgárok békés együttélésének és egyenlőségének a garantálásá”-val kapcsolatban. Politikusok írták saját maguknak – mégsem olvassák... Szóval nem lehet demokratikusan kizárni egy családtípust, modellt bármiféle anyagi vagy erkölcsi támogatásból, főleg nem tagjai szexuális orientációja mentén. Maximum szakmai szempontok alapján lehet differenciálni a támogatás típusait és nagyságát, ami ugyebár tiszta matek, ahogyan egyéb támogatások esetében is van (pontosabban néha sincs).

Az alkotmányba emelés a férfi-nő páros előjogát is csak szimbolikusan képes definiálni. Hiszen a definíció formális. Tartalommal a megélt kapcsolatok fogják megtölteni, nem Figeľ párthatározatai. Akármilyen formális deklarációval rendelkeznek, vagy nem rendelkeznek e kapcsolatok.

Az európai kulturális és társadalmi tradíciók évszázadokig tabuként kezelték az egyházi házasság szükségtelenségét. Évszázadokba telt, míg a társadalom felfogta, hogy a nem vallásos emberek (akik ugyebár majd a pokolra kerülnek, ha véletlenül meg nem bocsát nekik az Úr valamilyen – lehetőleg az egyház által fölfelé súgott – jó oknál fogva...) nem igénylik a szent köteléket, elég nekik a világi. Szlovákiában egyébként – ahol az állam és az egyház viszonya a most folyó elnökválasztási kampánynak a jelöltek számára egyik legkellemetlenebb kérdésköre – ez még mindig téma. A legutóbbi elnökválasztás alkalmával például Iveta Radičová azért (is) volt tökéletesen elfogadhatatlan bizonyos, magukat keresztényeknek deklaráló körök számára, mert özvegyként nyíltan vállalta akkori kapcsolatát. Értsd: nem volt már férjnél, mégis volt párja. Csoda hát, hogy a hívőket nyíltan üldöző Csehszlovákia Kommunista Pártja emlőiből táplálkozva kormányfővé nőtt Fico a minap istentelenül hatalmas kereszténységével volt kénytelen dicsekedni?

Eközben Szlovákiában, ahogyan Európa bármely civilizált államában, mindannyian ismerünk olyan kiválóan működő családokat (nem véletlenül használom a család terminust), amelynek tagjait semmilyen világi vagy egyházi esküvői szertartás nem köti össze. A szülők „rókahitre” élnek együtt, nevelnek gyerekeket jó emberekké. Általános szeretetben, boldogságban, példamutatóan. Valódi családként. És részleges hivatali, szociális, munkaügyi stb. diszkriminációban. Mégsem kelnek egybe a szülők. Akkor hát majd a megváltó alkotmánymódosítástól megtáltosodnak és megrohanják az anyakönyvvezetőket?!

Az európai kulturális és társadalmi tradíciók évszázadokig képesek magukat tartani akkor is, amikor már nincs semmiféle pragmatikus értékük vagy értelmük. Én nem óhajtom senkinek megmondani, milyen értékrendszert tartson jónak. De semmiféle alkotmánymódosítással se akarja – legyen oly szíves – senki sem megmondani másnak, nekem se, mit tartson jónak más a 21. században. Ezt pedig egyedül a diszkrimináció eltörlésével lehetne elérni.

(Rámutatva a kérdéskör bonyolultságára és szerteágazó mivoltára sokadik zárójelben jegyzem meg – a dolog kifejtésének keretei meghaladnák ennek a szövegnek a terjedelmét – eljön az ideje, na, most tessék megbotránkozni, hogy a világ egyes pontjain kiválóan működő többnejűség vagy többférjűség sem lesz majd büntetendő bűn Európában. Ráadásul – na, most tessék másodszor is megbotránkozni – vallási alapon nem/sem lesz az. Egy valódi vallásszabadságban...)

A diszkrimináció eltörléséhez pedig kellene még pár dolog. Elsősorban (most szabadabb elvű államokban élők ne csodálkozzanak, mi még tényleg itt tartunk...), szóval elsősorban illene felfogni, hogy a felekezeti szabadság, s ezzel együtt a felekezet nélküliség, uram bocsá’, az ateizmus „gyakorlása” nem bűn. Aztán, hogy a nem konzervatív gondolkodás sem okvetlenül bűn. Aztán, hogy egyházi és állami beavatkozás, hitelesítés és adminisztráció nélkül ugyancsak képesek egymást szeretni az emberek. Sőt, együtt élni szintén tudnak házasságlevél nélkül.

Hogy bár a család roppant fontos egysége a társadalomnak, (vigyázat, ismét tabudöntögetés esete forog fenn, gyengébb idegzetűek ne olvassanak tovább), már régen nem az alapegysége, ahogyan azt naponta halljuk némely, számok és tapasztalatok helyett dogmákkal és fokhagymás fakarókkal ördögűző politikusoktól. Legalábbis a szó klasszikus értelmében nem lehet az, hiszen ezt minimum a működő csonka családok tömkelege bizonyítja. Eközben nem állítom, hogy ezen családok csonkasága üdvözítő tény, de azt sem, hogy a csonka család nem lehet kvázi teljes értékű. Még csak azt sem állítom, hogy a család intézménye nincs válságban (alapegység válságban... no...), amiért esetleg a napi életvitelünket kényszerűen, vagyis önhibánkon kívül nem tudjuk ideális módon összeegyeztetni vele... Az egyén krízise a társadalomban ugyanis a fent említett nemalapegység krízisét vonhatja maga után, ha az említett nemalapegység vagy maga a társadalom nem képes az egyént, kimondom a szitokszót: az individuumot (akinek saját agya van) a maga mindenkori pozíciójában boldoggá tenni. Ám ez szintén messzire vezet, most hagyjuk...

Illene elgondolkodni azon, kedves álszent felebarátaim, hogy csak boldog emberek tudnak boldog családot alkotni. Ha boldogságukat valaki vagy valami, mondjuk, egy rossz törvény, korlátozza, mert szabadságukat, érzelmeiket, szerelmüket, társadalmi lehetőségeiket, valamely identitásuk szabad megélését korlátozza, akkor ők csak nehezen, mégpedig a külső negatív körülmények lehetséges kizárásával fognak tudni boldog családot alkotni. Akkor pedig nem építői egy ilyen „társadalomnak” – főleg nem alapegységként –, hanem leépítői...

Következésképpen a család fentebb javasolt definíciója mindenféleképpen korlátozó, kirekesztő, tehát éppen a családalapítást és családfenntartást, a gyermekvállalást, vagyis a deklarált cél elérését nehezíti. Kontraproduktív.

És ehhez asszisztál jobb ötlet híján, Ficotól görcsölve a kompletten komplexusos, paranoiás parlamenti ellenzék? Tényleg nincs fontosabb és értelmesebb dolgotok, képviselő hölgyek és urak?

Én például kihasználva az alkalmat, e helyütt rákérdeznék, vajon hány tudományág hányféle szempontrendszere szerint elkészített, s konkrétan mely és milyen terjedelmű felmérés, tanulmány, szakmai jelentés stb. alapján akartok itt egy ország alapvető, amúgy sem egy nagy vaszisztdasz törvényébe további, történelmi léptékkel kérészéletre ítélt, egy demokratikus jogrendbe szélhámosság, hazugság és ignorancia nélkül nem illeszthető ötleteket belehímezni az aktuális választásokon megszólítani kívánt, annak is csupán vélt, idealisztikusan elgondolt célcsoport kedvéért? Kapcsolatba kerültetek egyáltalán ilyen elemzéssel, hatástanulmánnyal?

Vagy csak személyes, politikai, netán más (szexuális?) frusztráció és (szakmai?) impotencia beszél belőletek? Valamint az abból következő ilyen-olyan elfojtások (lásd pölö prüdéria)? És némelyek számára ahhoz ügyesen kapcsolható PR-alkalom dominál?

Komolyan annyira rosszul áll a Kereszténydemokrata Mozgalom szénája, hogy csak a kisebbségekbe való – alkotmányozó – rugdalás mentheti meg?

Komolyan annyira rosszul áll az ellenzék szénája, hogy csak a kisebbségekbe való – alkotmányozó – rugdalás mentheti meg?

Komolyan annyira rosszul áll e „családokra” épülő ország szénája, hogy csak a kisebbségekbe való – alkotmányozó – rugdalás mentheti meg?

Komolyan annyira rosszul áll e családokra épülő ország társadalma, hogy ha két egymásba szerelmes nő vagy férfi és gyermekeik alkotnának itt egyszer hivatalosan (értsd itteniül: „papíron is”) családot, akkor menthetetlenül összedőlne?

Csak azért kérdem, mert ha igen, akkor szerintem már egyáltalán nem érdemes megmenteni...