ÁLLAMFŐVÁLASZTÁS: Bazi nagy bukták futószalagon

Barak László | 2014. március 16. - 19:42 | Vélemény

Robert Fico az államfőválasztás szombati első fordulójának végeredményét úgy reagálta le, mint egy durcás kisgyerek, amikor nem kap gumicukrot evés előtt. De más hasonlat is megáll az államfői babérokat dédelgető miniszterelnökre. Például a megroggyantott Kokóhoz is hasonlítható. Az öntelt Kokó is úgy kóválygott annak idején a ringben, miután bekapta Chacon jobbhorgát, mint gólyafos a levegőben. De ezzel tényleg várjunk még, mert lesz a szlovák államfőválasztásnak még egy második menete. Talán akkor lehet majd egy jóízűt Kokózni...

Mindenesetre a szombati menet (első forduló) kétségkívüli szenzációja, hogy a regnáló kormányfő, a Smer-SD elnöke majdnem 10 százalékkal alulmúlt minden személyére vonatkozó prognózist. Pártjának legutóbbi parlamenti választási eredményével együtt, amelynek köszönhetően két éve egyedül alakíthatott kormányt. Így megy ez, amikor a választók rájönnek, hogy a beígért Paradicsom sehol, a napi menü meg emészthetetlen rizsa...

Meglátjuk, két hét múlva képes lesz-e feltámadni Fico vagy csak támad majd, mint általában. Nekiront-e immár egyedüli ellenfelének, a független civilként nyakába lihegő Andrej Kiskának, mint bika a partnak. Újratöltve az első forduló kampányfinisében elsütött alattomos uzsorás-, meg szcientológus-vádakat. De azt is kiagyalhatják valamelyik szlovák nemzeti kampánygurujával holnapután, hogy Kiska tulajdonképpen egy irredenta magyar kém, aki titkon a galamblelkű szlovák nemzet vermét ássa. És Berényi Józsikám a féltestvére, Bárdos Gyula a lyuksógora, a tartótisztje pedig nem más, mint maga a Felvidék örökös főcserkésze, Duray Miklós. Akinek az a nótája, hogyaszongya: Ha azt mondom tök az adu, lesz még Pozsony magyar falu… Szlovákiában már csak így megy ez, lehet bármikor a magyar kártyával hadonászni jobbra-balra.

Apropó magyar kártya, meg Berényi Józsi, és a Gyulátok, a Bárdos. Nos, ezek ketten egyáltalán nem voltak annyira elkámpicsorodva, mint Fico. Sőt! Tutira úgy viselkedtek ugyanis az első fordulóban elért 5,1 százalékukkal, mintha Fico helyett ők, illetve Bárdos jutott volna be a másodikba. Épp csak egy fölkokárdázott köcsögduda hiányzott meglehetősen hónaljszagúra sikeredett sajtóértekezletük kulturális betétjeként. Miközben az az 5,1 százalék, vagyis 97 ezer szavazat, amit Bárdosnak sikerült elmarnia a nagyonárvamagyar aduászával, mindösszesen annak a több mint 300 ezer szlovákiai magyar szavazatnak az egyharmada, amelyet egy valamire való etnikai gyülekezetnek meg kell céloznia. Főként ha azzal az orbitális Fidesz-lózunggal operál, hogy „Merjünk nagyok lenni!” Ha pedig az is megvan, hogy a Magyar Közösség Pártja a legutóbbi parlamenti választásokon több mint 100 ezer szavazatot szerzett, most pedig egy csomó Híd-választó nemzetiségi alapon odaajándékozott voksával együtt sem volt képes ugyanennyit elérni a párt jelöltje, akkor tényleg röhejes a sikerpropagandát nyomatni. Tény viszont az is, hogy képesek voltak legalább saját csökött fundamentalistáikat némiképpen fölizgatni. Ha mégoly ízléstelen volt is a politikai petting... Ezért nem annyira röhejes a sikerpropaganda! Ráadásul, egy profi politikus, akinek kellő vastagságúra cserzette a sok-sok hazudozás a pofalemezét, egyébként is képes a legnagyobb vereséget is sikerként áruba bocsátani. Mert, ha nem ezt teszi, jobb, ha elmegy utcai zenésznek, avagy egyéb konkrét munka végzésére alkalmatlan lúzerhelyettesként munkanélküliségi segélyért folyamodik.

Ugyanez áll a Híd párt politikusaira, Bugár Béláékra. Akik bizony most képesek voltak alulmúlni a Magyar Közösség Pártját is, ami tényleg nem semmi! Mindezt egy olyan jelölt nyíltszíni támogatásának következményeként, akiről eleve ordított, hogy hibás termék… Ilyesmit nem észrevenni több mint trehányság. Későn észrevenni meg szimpla alkalmatlanságság. Mert, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, korántsem egyedül viszi el a balhét a sekrestyeszagú Pavol Hrušovský. Nemcsak ő jutott lúzersorsra a bazi nagy buktával, hanem a kollektív bűnösség elve alapján mindenki, akiknek eszébe jutott futtatni őt.

Mi ebből a tanulság? Annyi bizonyosan, hogy a fogalmatlan pályaszéli pártkatonák többségével ellentétben egy valamirevaló politikusnak soha, de soha nem a szívére, hanem az eszére kell hallgatnia. Már, ha maradt még neki legalább magához való…

Ugyanez vonatkozik a mezei választókra is. Ha most, amikor Ficót megfogta a jobbhorog, nem képesek fölfogni, hogy a második fordulóban akár végleg a padlóra lehet őt küldeni, akkor menthetetlenek.