A BUKÁS

Barak László | 2014. március 31. - 00:07 | Vélemény

Most múlik pontosan – sült el Robert Fico agyában a fölismerés vaktölténye szombaton este, percekkel 23 óra után. Végigmérte hát az üres tekintetű parazitákat – értsd, pártja vezérkarát – és talán ugyanaz juthatott eszébe, ami Márquez legendás Száz év magánya kulcsfigurájának, Jose Arcadio Buendia ezredesnek a kivégző osztag előtt: Most már baszhatom…!

Kénytelen-kelletlen kivonult hát megtépázott sleppjével az újságírók sorfala elé, hogy rezignáltan bár, de tagadhatatlan őszinteséggel elismerje: vesztett. Majd, ahogy ez ilyen helyzetekben lenni szokott, úgy fölszívódott a reflektorfényben, mintha nem is lett volna jelenése ottan...

A kínos jelenet az államfőválasztás második fordulóját követő urnazárás után alig több mint egy óra elteltével játszódott le a Smer-SD székházában. Akkor, amikor Fico hátránya a leadott szavaztok alig ötven százalékos földolgozottságánál tulajdonképpen behozhatatlan volt már ellenfelével, Andrej Kiskával szemben.

A vereség egyébként az elnökválasztás első fordulójának szoros eredménye után csak annyiban számított meglepetésnek, hogy a várakozások dacára meglehetősen csúfosra sikeredett. A Kiska győzelmét előrejelzők között sem gondolhatta ugyanis komolyan senki, hogy majdnem húsz százalékot lehet ráverni arra a Ficóra, aki a jelenleg aktív szlovák politikusok között kétségtelenül a legfelkészültebbnek, legtapasztaltabbnak és igaz, a leggátlástalanabbnak számít.

A megrendítő bukás egyik legfőbb oka talán épp hősünk gátlástalansága miatt következett be. Fico ugyanis ahelyett, hogy profizmusa tudatában higgadt nagyvonalúsággal igyekezett volna tapasztalatlan ellenfele fölé kerekedni, és mozgósítani a választókat, épp olyan kocsmai stílusban esett neki, ahogyan első kormányfői ciklusa idején irányította az országot. Ugye megvan: a tuskó Vladimír Mečiarral és a vérbunkó Ján Slotával együtt. Csakhogy az efféle vagdalkozásra már nem igazán vevő a szlovákiai választópolgárok zöme. Főként, ha az a Fico minősít köznépen élősködő uzsorásnak és vérszívó szektatagnak valakit, aki kormányzása alatt két olyan latornak adott szabad kezet a közéleti garázdálkodáshoz, az intézményesített lopáshoz, mint egy Mečiar és egy Slota .

Bár tagadhatatlan, Fico piszkos kampánya tulajdonképpen eredményes volt, hiszen az elnökválasztás második fordulójára végül is sikerült mozgósítani a plebszet. A választási részvétel ugyanis ellenkező esetben nem haladta volna meg jóval az első fordulóban tapasztalt arányt.

Csakhogy Fico sikere e tekintetben kétélű fegyverként működött. Saját lehetséges választói bázisán kívül azokat a választókat is mozgósította, akik csakis azért mentek el szavazni a második fordulóban, hogy móresre tanítsák őt. Elsősorban viselt dolgai, eredendő pökhendisége, ám piszkos kampánya miatt is. Beleértve azokat a dél-szlovákiai magyarokat, akikre viszont sikerült megalkudnia a Magyar Koalíció Pártja politikusaival. Utóbbiak ugyanis, nyilván a nagyszombat megyei hatalmi mutyi, a Ficóéktól kapott olcsó koncok fejében igencsak intenzíven - egyszersmind átlátszóan - azon güriztek ezerrel az elnökválasztás második fordulójának kampányában, hogy a lehető legnagyobb számban eltántorítsák a szlovákiai magyarokat Kiska támogatásától. Vagy úgy, hogy közvetlenül Ficót támogatják, ha viszont ez nem igazán működik, legalább közvetve támogassák a kormányfőt úgy, hogy ignorálják a voksolást…!

Mármost ugye, épp ez a meglehetősen sanda, mondhatni, ocsmány projekt nem működött egyáltalán! Sőt, pártized százalék híján ugyanolyan volt a részvételi arány Dél-Szlovákiában, mint országosan. Fico és Kiska viszonylatában pedig Dél-Szlovákia lett az a bajnok térség, ahol Ficót a legnagyobb arányban verte meg Kiska. Csakis és kizárólag azoknak a magyar szavazatoknak köszönhetően, amelyeket az MKP politikusai el akartak adni… Hát nem egy hányinger?!

Mi vajon mindebből a tanulság?

Ami a Magyar Koalíció Pártját illeti, főként annyi, hogy leeshetne már nekik, aki cinkelt kártyákkal játszik, arra előbb-utóbb ráborítják az asztalt. Minimum...!

Robert Ficonak pedig három lehetséges alternatíván kellene a napokban elgondolkodnia:

Fogja a magát, és amint azt kampányában meglebegtette, abbahagyja az aktív politizálást. Főként, ha komolyan gondolta eddig, hogy amit csinál, az jó…

Ennél egyszerűbb megoldásként kínálkozik, hogy rendet csinál a pártjában meg a kormányában. Nulla perc alatt süllyesztőbe utalja azokat a dilettáns seggfejeket vagy önérdekű kalandorokat, akik az ő hátán kapaszkodtak föl az uborkafára. Csak azért, hogy bezabálhassanak, miközben magasról és vastagon a fejére szarnak…

A harmadik lehetőség a föltámadásra, hogy kitalálja, miképpen lehet leváltani a hálátlan köznépet… Ez utóbbi cselekményhez a szoftvert egyébként Berényi és Csáky kollégáktól szerezheti meg Fico. Akiknek az idők során sikerült leváltani a szlovákiai magyarokat. Igaz, politikai sikert nem hozott a sajátos experimentum, de legalább bosszút álltak, avagy legalábbis azt hitték, bosszút lehet állni a szófogadatlan köznépen…

Az első két megoldáshoz, mármint, hogy az ember a lehető legkegyetlenebb önkritikát gyakorolja, kétségkívül államférfiúi véna szükségeltetik. A köznép leváltásának kísérletéhez viszont elég szimplán hülyének lenni…