Az MSZP története hét választási fejezetben

Széky János | 2014. április 3. - 22:42 | Vélemény

Baráti és ismeretségi körömben heves viták folynak arról, hogy kire érdemes szavazni a hét végi magyar választásokon, ha senkire sem érdemes. Egyébként mindegyik parlamenti erőnek vannak tényleges hívei, de környezetemben ők a kisebbség. Az el nem kötelezettek között két fő álláspont van. Az egyik szerint a következetes magatartás a privát bojkott. A másik az, hogy a Kormányváltás nevű baloldali választási szövetség ugyan nem jó, de a kisebbik rossz, és a rá adott szavazattal meg lehet akadályozni a Fidesz (esetleg a Jobbik) túlzott elhatalmasodását.

Hogy miért a kisebbik rossz, az sokan sokféleképpen magyarázzák; de ha leszámítjuk az anyagi érdeket – ezt nem bírálatként mondom, csak Magyarország úgy van berendezve, hogy sok jeles értelmiséginek még a hétköznapi megélhetése is szorosan függ attól, ki van kormányon –, akkor talán az a közös nevező, hogy a baloldali szövetség értékrendje felel meg leginkább a nyugati centrista (nem szélsőbal, nem szélsőjobb) szabványnak.

Más kérdés, hogy abban a nem túl valószínű esetben, ha a baloldali tömörülés győzne a választáson, vissza tudná-e téríteni az országot a nyugati centrista szabványhoz. Mert ez a lényeg.

Kezdjük azzal, hogy ha Magyarországon volna többségi fogadókészség a nyugati fődosor értékrendjére, akkor ma nem lennének ilyen dilemmáink. Senki sem rágódna a fenti kérdésen és hasonlókon. Mert ilyen négy év kormányzás után (vagy már előbb) a kormánypárt akkorát bukna, mint az ólajtó, függetlenül attól, hogy az ellenzék tud-e valódi, működő megoldást a helyzetre.

Hogy miért nem így történt, arról az éves során írtam itt a Paraméteren egy párszor. Vagy azért, mert nincs ilyen többségi fogadókészség (szerintem manapság nincs); vagy van, de az ellenzék nem tudta kihasználni. Az előbbi esetben az ellenzék nem politizált elvszerűen; és egyik esetben sem politizált hatékonyan vagy értelmesen. Akkor mi adhatna reményt, hogy kormányon tisztességesebb, okosabb és potensebb lenne?

Az egész nem izgatna, ha nem jelent volna meg egy kiváló elemzés a Beszélőn. Zolnay János szerint a baloldali ellenzék annak a feltételezésnek a jegyében politizál, hogy „az embereket nem érdeklik a közjogi kérdések” sem a magyar társadalom és gazdaság olyan alapproblémái, mint a strukturális munkanélküliség, a rossz oktatás stb., egyszóval az, amint föntebb nyugati centrista szabványnak neveztem, nem érdeklik „a demokrácia, a jogállam, a piacgazdaság, a szolidáris, befogadó társadalom” értékei. Van ehelyett olcsó álmokat eladni próbáló politikai marketing és szociális demagógia minden mennyiségben.

A Kormányváltás különféle irányzataitól egyformán vérig sértett válaszok érkeztek, a lényeg az volt, hogy le kell győzni Orbánt, minden más azután jön. És csak úgy lehet legyőzni, ha az ellenzék azzal foglalkozik – egész pontosan: azt ígéri –, „ami az utca emberét érdekli” az élelmiszerár-csökkentéstől az „igazságos és fenntartható rezsicsökkentésig”.

Ettől kaptam mégis kedvet, hogy megírjam a baloldal, illetve legfőbb ereje, a Magyar Szocialista Párt történetének rövid összefoglalását, különös tekintettel arra, hogy hová vezet ez a választások idején rendszeresen elővett logika. Az évszámok: a választások évszámai. Mielőtt bárki nekem támadna: az ismétlődő szöveg, miszerint „a nép hülye”, nem az én véleményem, hanem tömör összefoglalása annak az axiómának, amely szerint az MSZP politizál. Úgy gondolom, egyik nép se butább a másiknál, a magyarból viszont az 1990, de főleg a 2000 utáni politikai elit nagy pártjai vállvetve igyekeztek kiirtani az önfenntartáshoz és sorsának jobbításához szükséges elemi racionalitást. A jelek szerint némi sikerrel.

*

1990
Mondandó: Vannak érdemeink (együttműködés a békés demokratikus átmenetben, a piacgazdaság megalapozása a keleti blokk többi országát megelőzve, kiváló nyugati kapcsolatok, a szovjet csapatok kivonása). Vannak bűneink (momentán a legnagyobb az ország eladósítása és államcsőd szélére juttatása). Bőven van pénzünk, kapcsolatunk, információnk, tele van embereinkkel az államszervezet, és tudjuk, hogy a következő kormány alatt csökkenni fog az életszínvonal. Egyáltalán nem baj, ha nem mi visszük el a balhét, kibírunk négy évet, aztán az emberek visszakövetelnek.
Alapfeltevés: A nép nem hülye, hanem józan és praktikus.
Csatakiáltás: Nincs.
Taktika: Mindegy, nem számít.
Ami következett: Az MSZP fölényesen megnyerte a következő választást. A nép okossági szintje nem csökkent, mivel senki sem akarta butítani.

1994
Mondandó: A nép minket akar.
Alapfeltevés: A nép nem hülye, hanem józan és praktikus, de azért kicsit visszavágyik az 1990 előtti langyos békeidőkbe.
Csatakiáltás: Igazából nincs. A választások után azonban az MSZP-nek lett egy szövetségese régi ellenfele, az SZDSZ személyében. Mivel az MSZP-nek így is többsége volt a parlamentben, az SZDSZ csatlakozását az a jajkiáltás indokolta, hogy „nem bír ki még négy évet ellenzékben”.
Taktika: Alig valami, szórványos szociális demagógia (háromhatvanas kenyér ígérete).
Ami következett: Az ígéretet nem lehetett betartani, jött helyette Bokros-csomag, életszínvonal-csökkenés, masszív privatizáció. A gazdaság viszont megmenekült a csődtől, növekedési pályára állt, és ezen még az sem változtatott, hogy a kormány egy kemény év után újra költekezni kezdett, és növelte az adósságot. Végül is nem az ésszerű gazdaságpolitikába bukott bele, hanem hogy az emberek megint rájöttek, mindezt a szocialisták nélkül is lehetne csinálni. Az SZDSZ megmaradt, de összezsugorodott. A nép okossági szintje nem csökkent.

1998

Mondandó: A nép minket akar, így született. Ááá, ugyan, az nem lehet, hogy a nép ne minket akarjon.
Alapfeltevés: A nép nem hülye, tehát minket akar.
Csatakiáltás: Tartjuk a jó irányt. (Ezt ugyan az SZDSZ mondta, miután Horn Gyula jó alaposan megtaposta, és sok mindenben eltért a jó iránytól, de módfelett jellemző volt a politikai elit baloldalának politikai érzékére.)
Taktika: Semmi. Horn Gyula hokimeccset néz a választás éjszakáján.
Ami következett: A baloldali–liberális szövetség elvesztette a választást. A Fidesz már a kisgazdákkal kötött koalíció útján, majd a politika politikai kommunikációban való feloldásával, a politikai kommunikáció lebutításával és a gazdaság megmentésének bűnként való feltüntetésével megkezdte a nép okossági szintjének leszállítását. Azért az emberek utálták annyira a kormány stílusát és stiklijeit, hogy mindez az MSZP-nek meg se kottyant. Az SZDSZ viszont a megsemmisülés szélére jutott, úgyhogy annál jobban kapaszkodott az MSZP-be.

2002

Mondandó: Orbánt nem lehet még négy évig kibírni, mi visszahozzuk a normalitást.
Alapfeltevés: A nép azért egy kicsit hülye lehet, hiszen eléggé bevette a Fideszt, tehát nekünk is ehhez kell igazodnunk.
Csatakiáltás: Le a Fidesszel!
Taktika: Ígérgetés, szociális demagógia. (Húszmillió román, azonnali nyugdíjemelés stb.)
Ami következett: Az ígéreteket betartották, sőt túlteljesítették. Lett első száznapos program, meg második. A hiány az egekig nőtt. Az SZDSZ kitartott az állambiztonsági tisztből lett miniszterelnök mellett (mert különben visszajön Orbán), a gazdaság tönkretételét viszont nem tudta megakadályozni (mert a szocialisták sokkal erősebbek voltak). A Fidesz parlamenti ellenzékből átment rendszerellenzékbe, és ezt a kormányoldal képtelen volt észrevenni. A nép élvezte a gazdaság tönkretételének gyümölcseit, és egy fokozattal megint butább lett.

2006
Mondandó: Az nem lehet, hogy Orbán visszajöjjön.
Alapfeltevés: A nép hülye.
Csatakiáltás: Le a Fidesszel!
Taktika: Ígérgetés, eladósodás, „hazudtunk reggel, éjjel meg este”, „ezer apró trükk” (© Gyurcsány Ferenc).
Ami következett: Az MSZP még egyszer, utoljára megnyerte a választást, az ígéreteket nem tudta beváltani. Négy évig vergődött, a következő választásokra összezsugorodott. Szociális demagógiára fogékony szavazóinak nagy részét elhappolta tőle a Jobbik, más részét a Fidesz. Az SZDSZ megsemmisült. Mivel a Fidesz négyéves, permanens kampánya erőszakos, de tetszetős hazugságokon alapult, a nép elbutulása megpecsételődött.

2010
Mondandó: Semmi.
Alapfeltevés: A nép hülye.
Csatakiáltás: Nincs.
Taktika: Semmi.
Ami következett: A Fidesz új rendszert vezetett be, az ellenzék ezt nem vette észre, és úgy viselkedett, mintha egy nyugatos demokráciában lenne. Az MSZP több új szövetségese van, mindegyikben akadnak felkészültebb, tisztességesebb és karakteresebb politikusok, természetes tehát, hogy elfogadják az MSZP vezető szerepét, és felejtik tudásukat, karakterület. A nép okossága azon a szinten van, hogy fölösleges úri huncutságnak tartja a nyugatos demokráciát, miközben azt se veszi észre, hogy reáljövedelme alulmúlja az 1989-est.

2014

Mondandó: Az nem lehet, hogy a Fidesz kell a népnek, tehát mi kellünk neki.
Alapfeltevés: A nép hülye.
Csatakiáltás: Nem bírunk ki még négy évet a Fidesszel!
Taktika: Ígérgetés, szociális demagógia.
Ami következik:
*

--------------

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.