Csak, hogy tudjuk, ki van szopóágon

Buchlovics Péter | 2014. április 5. - 16:48 | Vélemény

Az alkotmánybíró-jelöltek megválasztásával a Smer azt üzeni, dögöljünk meg, amiért Kiskára szavaztunk.

Vészjóslóan ismerős az az arrogancia, az a butasággal és gátlástalansággal, egoizmussal és cinizmussal terhes döntés, amellyel a SMER pénteken a parlamentben gyakorlatilag lefejezte az Alkotmánybíróságot, s ezzel hosszú távon szó szerint lenullázza azt az intézményt, amely egy normálisan működő demokráciában a törvény és a rend legfőbb őre, de a szabadság, az emberi és személyiségi jogok, az egyén méltóságának legfőbb őre is. Huszonnégy óra sem telt el a szégyenletes szavazás óta, de azóta is azzal van tele a sajtó, hogy mekkora amatőröket, dilettánsokat, egykori osztálytársakat és Harabin –haverokat ültet be Fico pártja a legfontosabb alkotmányvédelmi posztokra. Miként azt is megemlítik, a SMER parlamenti képviselői zömének fogalma se volt a jelöltek szakmai kvalitásairól, mert ez már kezdettől fogva sem számított, le volt zsírozva az aktus – mint profi kurváknál szokás, ugyebár.

Miniszterelnökünk és kedves pártja világosan üzent tehát az ország értelmesebb részének – azoknak tehát, akik Kiskára szavaztak, pont azért, hogy neki ne legyen még több hatalma és ne játszhasson istenkirályt -, bekaphatjátok, ti is, és Kiska is, azért is megmutatom, ki lesz itt továbbra is az úr!

Mert ha ez a SMER-kreálta alkotmánybíróság dolgozni kezd, azt nem csak az új államfő sínyli majd meg, hanem minden kisember is, aki nem akart egypárturalomban és SMER-diktatúrában élni.

Most bizonyosodott be valóban, hogy a KDH és a SMER alkotmánymódosító javaslata csak porhintés volt, sose gondolták komolyan az igazságszolgáltatás megújulását.

Amit most ismét Malina Hedviggel csinálnak, az ugyanezt tükrözi: a demokrácia utolsó elemeinek pánikszerű, mert hatalomféltő, ugyanakkor diadalittas lerombolását, a beteges hatalomimádatot.

Tehát és ebből következően, ha most az MKP neadjisten Hedvig miatt zokog, akkor szégyellje magát. Miként Kiska miatt is van miért. Ugyanis azt csak a hülyék nem látták, hogy Fico és Kiska közt választani az igenis a demokrácia alapjáról és mikéntjéről hozott döntés lesz.

Apropó: Kiska közölte, ő kegyelmet adna Hedvignek. Most, a tegnapi szavazással a miniszterelnök és a Smer épp Kiska államfői pozícióját is rontani akarja –már jóelőre. Az MKP ugyanakkor nem támogatta Kiskát, sőt, csöndes utálatra ösztönözte a tagságát.

Most akkor lehet zokogni, ribancok.

Hmm, ki is nyírta ki legutóbb a szomszédban ilyen látványosan az Alkotmánybíróságot? Ki csinált magából az alkotmányból egy bármikor toldozható-foldozható fecnit? Csak nem az MKP kedvenc vezénylő tábornoka?

Fico elégedett lehet, élvezheti, ha Viktorral és Putyinnal álmodik. Csak éppen mi szívjuk meg – továbbra is. Mert ahhoz kétség nem fér, hogy Gašparovič elnök úr kinevezi majd ezeket a kesztyűbábukat. Naná, mint a pinty! Hiszen ő „független államfőként“ szintén szociálisan érez és nemzetben gondolkodik, éppúgy, mint Robert Fico. Csak a függetlenségéből és a híres szociális érzetéből eddig még Malina Hedvignek se futotta – egy pardonra sem, nem még bocsánatra.