Bárányvakság 7. - Trianon és Kádár

A magyar politikai közbeszéd provincializmusára jellemző, hogy központi fogalmáról, a rendszerváltásról mennyire nem veszi tudomásul senki: hungarikum, egyedi, hazai találmány. Tehát amit jelöl, az is egyedien magyar eseménysor. (Az angol kifejezés, amire tudós szövegekben fordítani szokták, vagyis a régime change, évekkel később, Clinton elnöksége alatt terjedt el Amerikában, és Irakra vonatkozott, nem a mi térségünkre.)

De jellemző az is, hogy ennek a kulcsfogalomnak még csak egyezményes jelentése sincs. Nem értenek rajta forradalmat, mivel a változást nem a fellázadó tömeg kényszerítette ki, és többnyire azt a folyamatot sem, amit a nemzetközi szakirodalom az 1989 utáni Közép-Európáról szólva átmenetnek nevez.

Romsics Ignác rendszerváltás-meghatározását idézem, ez ugyanaz, mint a nemzetközileg elfogadott „átmenet”, de Magyarországon csak egy kisebbség fogadja el : „[A]z egypárti diktatúrákat többpárti demokráciák, az állami és társadalmi tulajdonra épülő tervgazdaságokat pedig döntően magántulajdonra épülő piacgazdaságok váltják fel. A belső átalakulás legtöbb esetben az egyes államok szuverenitásának visszanyerésével, azaz függetlenné válásával járt együtt.”

Ebből a fogalom magyarországi használóinak többsége a piacgazdasági (kapitalista) átmenetet nem szokta beleérteni a rendszerváltásba. Nem tekintik a folyamat ugyanolyan szerves, ugyanolyan fontos és ugyanolyan szükséges részének, mint a kommunista diktatúra megszüntetését. Magyarország tehát ebben kivétel a térség legtöbb államához képest.