A szabotázs mesterei

Kágébéla ügyének két tipikus értelmezése van. Pontosabban egy értelmezése és egy visszhangja, mert a manipulatív kormányzati elbeszélés készpénznek vételét nem lehet értelmezésnek nevezni. A kettő között föllelhető még egynéhány árnyalat.

Az egyik változat szerint az egész nem más, mint a Fidesz politikai hadművelete – a titkosszolgálat felhasználásával – a túlságosan megerősödött Jobbik lejáratására az Európai Parlament választásának előestéjén. Koncepciós ügy, hiszen teljes képtelenség, hogy Kovács Béla brüsszeli tevékenysége kimerítette volna az Európai Unió intézményei elleni hírszerzés büntetőjogi tényállását.

Brüsszelben, az Unió központjában vagy olyan hír szerezhető, ami teljesen nyilvános, és azért kár kémet küldeni; vagy olyan, ami nem. Ha viszont az intézményekben vannak olyan titkok, amelyek nem hozzáférhetők minden EP-képviselő részére, azokat nem fogják egy szélsőséges párt orosz hátterű emberének az orrára kötni. Ezt a nézetet nemcsak a jobbikos politikusok és híveik vallják, hanem például a Jobbikot egyáltalán nem kedvelő Tamás Gáspár Miklós is, aki egyébként éleslátón rámutat, hogy „az ellenzék kriminalizálása a diktatúra nyitánya”. Ma a Jobbik, holnap más.

A kormányzati – verzió szerint azonban napnál világosabb, hogy Kovács Béla orosz kém, és ezt bizonyítani is tudják. Több szoros szállal kötődik az egykori Szovjetunióhoz, illetve Oroszországhoz, életrajzának ezeket a részleteit elhallgatta az Európai Parlament (és a magyar nyilvánosság) elől. Dokumentumok és felvételek vannak arról, hogy orosz ügynökökkel találkozik. Egyszóval hazaáruló – mondja az energiapolitikai ügyekben az oroszoknak szívességeket tévő Kovácsról az energiapolitikai és egyéb ügyben az oroszoknak objektíve nagy szívességet tévő Orbán.

Önmagában mindkét változat igaz (adózzunk annyival az ártatlanság vélelmének, hogy igaz lehet), de a valóság számottevő részét egyik sem fedi le. Az ügy kormányzati kezelése ordítóan fals.

Kezdve azzal, hogy a magyar Büntető törvénykönyvben szó esik hazaárulásról („Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn”)
és hűtlenségről („állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti”);
de az EU nem Magyarország, úgyhogy csak a kémkedésről szóló 261. cikket egészítették ki nemrég ennyivel: "A 261. § szerint büntetendő, aki az Európai Unión kívüli harmadik állam részére az Európai Parlament, az Európai Bizottság vagy az Európai Unió Tanácsa ellen hírszerző tevékenységet folytat”.

Vagyis: hogyha valaki egy harmadik állam titkosszolgálatának embereként az uniós intézmények ellen nem hírszerző, hanem az Uniót veszélyeztető, ámde bomlasztó tevékenységet végez, akkor az ügyészség ha megfeszül, se tudja rábizonyítani a bűntettet. Ilyen bűntett ugyanis a magyar jog szerint nincs; törvényalkotóink okossága folytán nincs rá paragrafus.

A titkos ügynökök leleplezését, illetve a leleplezett ügynökök forgalomból való kikapcsolását eleve nem hosszas büntetőjogi eljárással, hanem operatív, titkosszolgálati eszközökkel szokták elvégezni (az oroszok például a polóniumot kedvelik); és főleg nem úgy, hogy menet közbeni kiszivárogtatásokkal bőven adnak időt a másik titkosszolgálatnak a nyomok eltüntetésére vagy felismerhetetlenné tételére: Amellett minden normális országban különleges védelmet adnak annak a leleplezett ügynöknek, mert ha valóban ügynök, akkor az idegen titkosszolgálat számára érzékeny információknak van birtokában, és így veszélyben lehet a biztonsága, sőt az élete. De különleges védelemnek nálunk nyomát se látni.

Amikor hamisságról beszélek, nemcsak a jogászi trükközésre gondolok, nem is csak az időzítésre. Mint föntebb mondtam, a leginkább elterjedt értelmezés szerint az ügy felplankolásával a kormány a Jobbikot akarja gyengíteni, és a Fidesz természetesen ezt a magyarázatot sugallja, mert ezzel is rögzíti a saját mindenhatóságának képzetét („amit a kormány akar, az úgy van”), és a számára kínosabb magyarázatokat nyilván nem reklámozza.

Legalább két további magyarázatot el tudok képzelni, s nem zárják ki egymást. Az egyik az, amit a magyar politikai publikum zöme az ő véghetetlen provincializmusában sehogy sem vesz észre: ez nem magyar, hanem európai választás, ahol a szélsőjobb pártok hatalmas előretörésére lehet számítani. Akár 30 százalékot is megszerezhetnek, de ha csak a felét, akkor is képesek az Európai Parlament, sőt a Bizottság munkájának szétzilálására. Kovács Béla pedig nem csupán egy magyar párt rangsorban harmadik brüsszeli embere, hanem tavaly óta az Európai Mozgalmak Nemzeti Szövetségének elnöke, aki főszerepet játszhat ebben a szétzilálásban, főleg, amennyiben igaz az orosz ügynökség: akkor ugyanis nálánál sokkal profibb szakemberek taktikai terveit hajtja végre. Súlyos naivitás kell annak a feltételezéséhez, hogy Brüsszelben az ottani szakemberek ezt nem képesek észrevenni.

Egy másik lehetséges magyarázat: a Fidesz az előrejelzések szerint fölényesen megnyeri a magyarországi EP-választást, 12 képviselőt küldhet Strasbourgba, és legitimitása nagyban megnő. Az Európai Néppárt az eddiginél is jobban rászorul majd a szavazataira. Csakhogy a párszövetségnek még így is kínos támadási felületet jelent, hogy Orbán éppen az európai-orosz viszony kiéleződésének napjaiban közeledett látványosan Putyinhoz. A jobbikos figura elleni szilaj kampány tehát flepni a látszólag új keletű oroszbarátságra, hogy a legudvariasabb kifejezést használjuk.

De mindezeket nem kell végiggondolnunk ahhoz, hogy lássuk, mennyire hamis és rendellenes az ügy kezelése. A hazai szolgálatok némely sajtószivárogtatások szerint 2009, mások szerint 2010 óta szemmel tartják Kovácsot. Az állítólagos csalhatatlan bizonyítékok évek alatt gyűltek össze, éveken át gyanították Kovácsról, hogy ki ő, és mit művel, de nem tettek semmit. Amikor – hivatalosan nem tudhatjuk, miért pont – idén áprilisban megindult az ügyészségi eljárás, és a nyilvánosság értesülhetett róla, hogy Kováccsal baj van, a parlament nemzetbiztonsági bizottságában – az ellenzéki pártok javaslata ellenére – zárt ülést tartottak. Az ott elhangzottakat 2043-ig titkosították.

Közben viszont lankadatlanul szivárogtatnak. Mivel saját magán kívül senki sem szereti a Jobbikot, mindenki élvezkedik a hangulatcsináló részleteken, és keveseknek tűnik föl, hogy ezekben szinte semmi új nincs – cikkek, blogok többnyire  azokat az infókat „fedezik fel”, amelyeket Ablonczy Bálint már 2010-ben megírt nagyon alapos cikkében. (Megjegyzem, még én is szűk két hónappal az első kiszivárogtatás előtt írtam a KGB-s szálról itt a Paraméteren, olyan egyértelműen, amennyire a perelhetőség határain belül akkor lehetett.)

Magyarul: a kormánynak és titkosszolgálatának nem volt sietős az orosz ügynök leleplezése, nem fontos, hogy a nyilvánosság bármi kézzelfoghatót megtudjon az ügyről. A kormányzat visszatart információkat saját magáról és Kovács Béláról. Csak annyit ad közre, amennyi taktikailag hasznos neki. Egyetlen szerencsénk van: ez európai ügy, nem száz százalék, hogy úgy végzi, ahogy az összes többi politikai botrány 1990 óta, Tocsiktól és az olajügyektől Molnár Gyuláig. A recept egyszerű: a kezdeti propagandalihegés után az ügyet, akár koncepciós, akár szörnyű és valóságos, követhetetlenné kavarják, és amikor már senki sem követi, elfelejtetik. Főleg, ha titkosszolgálat szál van bennük. (Nagyon kevésben nincs.)

De mit lehetne várni egy olyan politikai kaszttól, amelyik mindent megtesz az állambiztonsági múlt (és jelenre való kihatása) feltárása ellen? És mit lehet várni egy olyan nyilvánosságtól, amit az égvilágon minden jobban zavar, mint ez?

Ami Kovács Béla pályafutásából látható, az tökéletesen tükrözi ezt a szabotázst, a magyar politikai kaszt (igen, benne a régi baloldallal) egyik legfőbb bűnét. Pár tény, amit nem szoktak tudni vagy tudomásul venni:

  1. A magyar kommunista szolgálatok (a Belügyminisztérium III-as Főcsoportfőnöksége és az MNVK-2 Csoportfőnökség, azaz a katonai hírszerzés ) a Varsói Szerződés keretein belül, önállóan, de a szovjet állambiztonságnak és hírszerzésnek alárendelve működtek. Az utasítások nagy része Moszkvából jött, és ugyan a KGB-t meg a GRU-t nem érdekelte minden, de ha valami érdekelte, az nem maradhatott előtte titok. Utódszervezeteik pedig máig tudják azt, amit akkor megtudtak emberekről, történésekről, és ami a magyar nyilvánosság számára máig titok.
  2. A mikroelektronikai forradalom nyomán és a hetvenes évek második felétől és főleg azután, hogy Reagan elkezdte nagyon szigorúan venni a Cocom-listát (a kommunista országokat katonailag segítő termékek kivitelének tilalmát), Magyarországnak – mint a legjobb nyugati kapcsolatokat ápoló VSZ-tagállamnak – a műszaki hírszerzésben és a technológiacsempészetben jutott különlegesen fontos szerep.
  3. Kovács Béla – mint tokiói követségi alkalmazott fia – Japánban járt amerikai egyetemre, majd zökkenőmentesen átvették, mint afféle kincset, a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe (a legendákkal ellentétben ez nem,volt minden ízében kémtanoda, de azért sokakat beszerveztek). Japán volt a Cocom gyenge pontja (a magyar Wikipédia cikkében lehet olvasni a Toshiba-botrányról). Mellesleg a magyar technológiacsempészet legfőbb forrásországa, Ausztria tagja sem volt a Cocomnak.
  4. Ezekben az években elég nagy tőke halmozódott fel technológiacsempészetből és a becsempészett technológiát beépítő – katonai és civil – termékek kereskedelméből, az információs és kapcsolati tőkéről nem beszélve.
  5. Mivel az állambiztonsági apparátusnak ez a része az 1989-90-es magyar átmenet után érintetlenül és háborítatlanul megmaradt, megmaradtak a vagyonok is, az információs vagy zsarolótőke is, az ilyen-olyan szovjet kapcsolatok is. (Most már posztszovjetek.) A mai magyar rendszer némely alapelemét egyszerűen nem lehet megérteni ennek az örökségnek a tudomásul vétele nélkül, éppen ezért a be nem avatottak közül nagyon-nagyon kevesen értik.
  6. A jelenlegi kormány számára nem kívánatos, hogy a nyilvánosság – a kiszivárogtatott Jobbik-ellenes adalékokon túl – bármennyire átlássa a Kágébéla-ügyet. Kovács Bélát muszáj volt odadobni, meg praktikus is, hát odadobták, de tessék megelégedni ennyivel. Most történetesen a Fidesz van kormányon, ám ugyanúgy bolond lesz a nyilvánosság elé tárni politikai és gazdasági hatalma tetemes részének a forrását, mint ha szocialista lenne.
  7. A kormányzati sugallat – és a hozzá kapcsolódó többségi ellenzéki vélekedés – szerint az nem lehet, hogy a Jobbik éveken át nem vette észre: orosz ügynök van a soraiban. "Vonát is felelősségre kell vonni." Csakhogy azt, amitől észre kellett volna vennie, a Fidesz (és a szocialisták, valamint több más demokratikus ellenzéki párt) is láthatta. Olvashatta az újságban. Mondom, csupa nyilvános adat. Kit kell még felelősségre vonni?
  8. A Fidesz (és előtte az MSZP) hosszú éveken át mindent megtett azért, hogy a politikai publikum érzéketlen legyen az állambiztonsági örökség, és ami ezzel együtt jár, a létező posztszovjet kapcsolat témájára. Az LMP mellett a Jobbik követelte a leghevesebben az "ügynöklisták" (pontatlan terminus) nyilvánosságra hozatalát, de főleg a posztkommunista establishment elleni hevületében, ezért csak a magyar részt és a múltat látták.De még ez is több a semminél. Amit a nagy pártok eddig és ebben az ügyben mutatnak: farizeusság a köbön.

Viháncolnak a Jobbik-ellenes morzsákért hálás népek Kovács Béla százmillió forintos „luxusvilláján” (ez a nagy-britanniai házak átlagára). Nem viháncolnak ennél sokkal drágább villákon, amiket nagyon hasonló eredetű pénzből vettek, mert senkinek nem jut eszébe végiggondolni az eredetet; a politikai kasztnak pedig máskor nem érdeke, hogy tippeket adjon. A helyzet komoly, de reménytelen.

-------------------------------------------

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.