Fokozottan (nem) rendőri
Főként ekézni szoktam szinte az egész állományt, ...’89 előtti csúnya berögződés, mely elég nehezen múlik, mivel túl sokszor látok ’89 előtt „szocializált” zsernyákokat... Illetve fiaikat... Adódott most viszont egy szomorú alkalom, hogy elfojtsam magamban ezt a (csöppet sem ok nélküli!) elfogult gondolkodást. Hiszen úgyis szidja majd a kilátásba helyezett fokozott ellenőrzések miatt a következő hetekben a fakabátokat mindenki más éppen eleget... Magam is csodálkozom, hogy most megvédem a rendőrség közlekedési egységeit, de ha objektív akarok lenni, be kell ismerni, egyes esetektől eltekintve, nem ők a legveszélyesebbek az utakon, sőt, jelenlétük ismét csak egyes esetektől eltekintve mindinkább kívánatosabb. Tegyem hozzá: a megfelelő helyeken! Nem, nem őrültem meg!
Csak elborzaszt, hogy nemrég három nap alatt tizenhárman haltak meg az utakon. És ez a tény már felülírja azt, miszerint a rendőri állomány egy része alkalmatlan... (A néhány éve kirakott és társadalmi közmegegyezésesen alapulva vulgáris megaláztatásoknak kitett papírmasé strázsáktól mégiscsak jobbak. Reméljük.)
Szóval miért is védem én most itt mások rendőri mundérjának becsületét?
Azért, mert akárhány becsületes és korrekt rendőr lesz az utakon, egy bizonyos határ alá szorítani a balesetek számát lehetetlen. Sőt, a fokozott rendőri jelenlét – ha értelmetlen, vagy túlzottan idegesítő – szerintem kontraproduktív. Amíg emberek autóznak, addig hülyék, felelőtlenek, sőt debilek, másfelől túlterhelt, fáradt, beteg, ideges személyek is autóznak. Ezek szűrése pedig csupán részben a közúti rendőrök feladata. Hiába veszi el Kovács Kilenc Béla tizedes egy amokfutó jogsiját, ha másnap Arany Korrupt János ezredes visszaadja azt a barátjának... Aki ha megengedheti magának félévente röhögve összetörni az X6-ost, akkor Arany Korrupt János és Kovács Kilenc Béla költségeit is megengedheti magának mellényzsebből. Hetente háromszor.
Azt viszont biztos, hogy abnormális őrültek száguldoznak tekintet nélkül másokra. És Kovács Kilenc Béla tizedesek nélkül egyre többen lennének. A Kovács Kilenc Béla tizedesek viszont érthetően fásultak, és kényelmesebb nekik fél napig a bokor mögött trafipaxolni a környék egyetlen egyenes útszakaszán, mert úgyis mindenki itt hozza be a késést és legalább nem kapnak napszúrást. Hogy a balesetek máshol történnek, az nem baj, mert ott nincs árnyék...
Igenis firtatható és firtatandó a rendőri hibák és olykor mocsokság (elnézést, enyhítem: intolerancia) mellett a közlekedők felelőssége.
De:
Igazából ez társadalmi, pedagógiai és gazdasági probléma is!
Az oktatási folyamatból – és erről nem csupán a tanító tehet, hanem a rendszer – kikopott (néhol sosem volt...) a közlekedési szabályok konzekvens megtanítása. Se idő, se tantárgy, se kreszpálya, se semmi. Párszor említik, párszor vetítenek valamit, párszor még a jendőjbácsi is eljön az ámuló kiselsősökhoz megmutatni a tányérsapkáját, palacsintasütőjét, netán a kutyuskáját, de ennyi. Szisztematikus közlekedésbiztonsági tanítás nincs.
Ebből és ugyancsak az oktatás etikai dimenzióinak folyamatos eróziójából egyenesen következik a szabálytalankodás megítélésének társadalmi konvenciója: ha nem kapnak el, mindent szabad. Nem voltunk felelősségre nevelve mások iránt. (Oké, megint általánosítás, tisztelet a kivételeknek. De egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy bolond százat igen...) És ezt az immár megkésett andragógiai feladatot a zsaruk nyakába varrni nem lenne tisztességes. Hajlandók vagyunk szemet hunyni vadító dolgok fölött, mert abból – azt hisszük – kevesebb baj származik. Aztán meg, ha nekik szabad, akkor nekem is... Én múltkor kiszálltam a kocsiból a szűk egyirányú közepén, hogy a velem szemben szabálytalanul érkező, megálló és semmi áron nem tágító kocsi sofőrjének bekopogjak az ablakán és megmagyarázzam neki, melyik táblát ignorálta, s hogyan kéne betenni a rükvercet. Valószínűleg csak gyarapodó testsúlyom meg a mögöttem feltorlódó kocsisor mentette meg a pofázmányomat a két, máskorra kilátásba helyezett átszállótól... Ne szólj szám...
Ami a gazdaságot illeti, ebbeja zországba nem szokás semmit építeni. Itt mindent csak összevonnak, minimalizálnak, lecsökkentenek, restrukturalizálnak és megszüntetnek. Itt még állami szinten soha senki semmit fel nem épített, létre nem hozott az én kis életem során. Összeomlik az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság meg minden, de csak kifelé vonják a forrásokat. Pedig erre volna az adóm, nem a döntéshozást amúgy tökéletesen garantáló többségi állami tulajdon abszolút többségivé növelésére a gázműveknél... Noha az elavult autópark mára jelentősen jobb állapotban van (kivéve pölö az enyémet), mint évekkel ezelőtt, nincs hol közlekednie. Főleg, hogy az autók száma megsokszorozódott. Nem épülnek utak, nincs infrastruktúra, a régiek csak tönkremennek.
Azért a mai kocsiknak út is kellene.
A szlovák „sztrádahálózat” nem olyan, mint egy sűrű pókháló, hanem mint kora őszi vihar után az ökörnyálmaradék: cefetül cafatos... A régi szabványok és tervezett terhelés szerint épült utak jellege, állapota és (zömmel a középkori, kisebb részben háború utáni vonalakon létrejött) nyomvonala egész egyszerűen tarthatatlan. Veszélyes. Városokat elkerülő utak, sztrádák, gyorsító szakaszok, felvezető sávok, körforgalmak, villanyrendőrök, kétszintes kereszteződések, hidak, aluljárók, kerítések, szalagkorlátok, járdák, sőt útpadkák, aszfalt, akadálymentesített fel- és lejárók hiányoznak. A javításokról, karbantartásról már ne is beszéljünk. Ezekbe mikor és ki fog végre befektetni az adónkból?
Ez például egyáltalán nem a rendőrök felelőssége, dolga. A közlekedési infrastruktúra fejlesztése önkormányzati és állami feladat. Szidhatjuk a zsarukat, ami a csövön kifér, ezzel ők nem tudnak mit kezdeni.
Így aztán képtelenek lesznek a legjobb akarattal, a legszigorúbb ellenőrzésekkel is egy bizonyos szint alá szorítani a balesetek számát és súlyosságát. Mert ha Hétköznapi Józsi bácsi telefonál vezetés közben, nem kapcsolja be az övét és harminccal megy a húszas táblával jelzett, kátyús földúton horgászni a falu mögötti tóhoz... Hát bírságolja meg valaki, ha egyszer megérdemli. De vajon ki tudja felelősségre vonni a közlekedési tárcákat (és gazdasági tárcákat) és a föléjük magasodó kormányokat, amelyeknek az utóbbi évtizedekben az úthálózat elhanyagolása okán emberéletek száradnak a lelkén?
Persze, tudom, sarkítottam. Ahol nem állapítható meg közvetlen felelősség, ott ne vádaskodjunk. Viszont rákérdezni csak szabad? Nem? Mert az sem lenne igazságos, hogy csupán a Kovács Kilenc Bélák és Hétköznapi Józsi bácsik vigyék el a balhét a karambolok miatt.
(Ja, még egy apróság: ha már legutóbb valaki javasolta az autók tök fölösleges évenkénti vizsgáztatását... Nem állítom, hogy oldalanként hétsávos, hűtött / fűtött úttesttel és világító festéssel rendelkező luxussztrádára van szükség két omladozó tanya között. De miből állna már olyan – most épp szomorúan populista, de kivételesen értelmes és elviselhető anyagi terhekkel járó – szabályokat alkotni, hogy kivétel nélkül minden egyes minimum négykerekű közúti járműben, beleérte a kisbuszokat, nagy emeltes buszokat, régi jéerdésbuszokot, szőlődombon pöfögő, házibarkács csettegőket, sufnituning velorexeket stb. kötelező legyen a hárompontos biztonsági öv beszerelése és bekapcsolása? Vagy minden lakott területen újonnan lefektetett úthoz kötelező legyen járdát építeni minimum egy oldalon? Vagy, hogy minden gyalogátkelőt, buszmegállót stb. kötelező legyen kivilágítani? És minden vasúti átkelőnél legyen sorompó? És így tovább. Elvégre Európa közepén a 21. században nyugati típusú elvárások szerinti közlekedésre kényszerülve [megjegyzem, nyugati színvonalú tömegközlekedés híján] – pénz ide vagy oda – azért mégse kellene megelégednünk három-négy talán működő fékkel...)
