Egy jó elvtárs érdekes megfigyelései Trianonról, Jaltáról stb.

Széky János | 2014. szeptember 19. - 18:02 | Vélemény

A Figyelő e heti számában, a „rendszerváltókkal” készült interjúsorozatban Szűrös Mátyás úrral beszélgetnek. Eszem ágában sincs más lapok szerkesztéspolitikájába beleszólni, de pár dolgot azért talán megjegyezhetek.

Lassan egy évtizede tudhatjuk már: Szűrös, a kommunista diktatúra egykori KB-titkára nyugdíjasként nagy valószínűséggel neonáci honlapokról szerzi politikatörténeti műveltségét. Legalábbis máshonnan nem vehette, hogy Lavrentyij Berija, a sztálini állambiztonság rettegett vezére (aki etnikailag mingrél volt, egyházi anyakönyv szertint pedig grúz ortodox keresztény) zsidó lett volna, egyéb marhaságokról nem beszélve.

Az ilyen alakokat egészséges demokráciákban virtuálisan leköpik, valóságosan pedig kiröhögik mint szélsőséges bolondokat, nem pedig komoly újságokban szólaltatják meg udvariasan, s komoly rendezvényekre hívják meg vendégnek. Legutóbb például ott ült a mostani parlamenti elnök oldalán, amikor jobb sorsra érdemes térségbeli fiatalokat óhajtottak megismertetni a demokratikus átmenet rejtelmeivel. (Még szerencse, hogy senki se szólt a lengyel tévéseknek: az az ember ott, aki olyan buzgón bólogat Kövér otrombaságaira, moszkvai nagykövet volt a lengyel hadiállapot kihirdetésekor.)

Persze megértem, hogy nagyon nehéz megfelelően leírni Szűrös szerepét az átmenetben, de ez is a „rendszerváltás” fogalmának ellentmondásosságára mutat, amit a Bárányvakság sorozatban is próbáltam cincálni. Hogyne, Szűrös kiáltotta ki 1989. október 23-án a köztársaságot, és formálisan ez volt a „rendszerváltás” pillanata. Csak hát Szűrös nem váltott semmilyen rendszert.

Kétségtelen érdeme volt – ezt az interjú bevezetője is említi –, hogy1988 januárjában bejelentette: azok a „magyarságukban sértett emberek”, akik a magyar államhoz fordulnak, ideiglenes tartózkodási engedélyt kaphatnak. A továbbiakban tehát nem toloncolták őket vissza Romániába, ahol börtön vagy kényszermunka várt rájuk. Ez tisztességes előrelépés volt az addigi tisztességtelen politikához képest, dehát Szűrös mégiscsak mint a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának külügyi titkára nyilatkozott a régi diktatúra új politikájáról. Aki ebben „rendszerváltó” érdemet lát, az nem tudja, mi az a „rendszer”, annak mindegy, hogy Magyarországon egypárti diktatúra és az emberi jogokat korlátozó, joguralmat nem ismerő, gazdaságilag abszurd és kilátástalan államszocializmus uralkodik-e, vagy sem.

A köztársaságot pedig azért ő kiáltotta ki, mert őt választotta meg ideiglenes köztársasági elnöknek a leváltott rendszer illegitim parlamentje, melynek addig ő volt az elnöke. Utóbbi posztra azért nevezték ki – Stadinger István után, Fodor István előtt –, hogy az MSZMP fegyelmezett másodvonalbeli vezetőjeként megszervezze azoknak a törvényeknek az elfogadtatását az mszmp-s többségű parlamentben, amelyeket máshol alkotnak meg a szabad választásoknak, vagyis az illegitim Országgyűlés leváltásának a feltételeiről.

A törvényeket megalkották máshol (főleg a Nemzeti Kerekasztalnál), az Illegitim Országgyűlés pedig duzzogva, de megszavazta őket (ebben szerepe lehetett annak is, hogy tagjai érzékelték saját súlytalanságukat és nevetségességüket, no meg a jövőjükre is gondolniuk kellett), majd az illegitim és nevetséges Országgyűlés kijelölt saját kebeléből egy embert, aki bejelentette, hogy az illegitim és nevetséges Országgyűlés de facto el van küldve a fenébe. Ünnepi perc, déli harangszóval.

Aztán ez a világéletében illegitim és nevetséges tisztségeket viselő ember egyre furább lett. Az ország olyan, hogy a furcsaságokat egy ideig nézegetik, babrálják, körberöhögik, aztán elfelejtik. Úgyhogy ismételni kell őket, mert különben nem látszana, hogy az illető szélsőséges és hóbortos.

Most például azt mondta: „Trianonban ugyanazok a hatalmak akasztották a nyakunkba az igát, amelyek Sztálin és a bolsevikok kezére adtak minket.” Itt megjegyezhetnénk, hogy ha valaki beletartozott a „bolsevikok” csoportjába, akkor az ő, tehát tisztelnünk kell az önkritikát. Megdicséri saját magát Szűrös Mátyás is: „Ez érdekes történelmi megfigyelés.” Majd folytatja azt, ami szerinte folytonos: „Most pedig ezek a hatalmak gyötörnek minket.” A bolsevikokat? Nem tudni. A gondolatmenet ezután a „két pogány”, a „nagy szláv és germán népek”, nevezetesen Oroszország és Németország felé kanyarodik, ide már nem követjük Szűrös urat, csak az eddigieket elemezzük.

Trianon csapás volt és tragédia, de igának nemigen nevezném, Magyarország nem volt angol vagy francia gyarmat. Ha Szűrös történész a trianoni határokon kívül rekedt magyarokra gondol, mondja azt. De a többes szám első személybe az akkori szuverén magyar állam polgárai (közül a teljes jogúak) is beletartoznak, rajtuk pedig nem volt iga. Sőt, némelyikük kedvtelve igázott másokat.

Egyébként az akkori nagyhatalmak közül ténylegesen Franciaország és Nagy-Britannia mérte ki ránk a trianoni békét, az Egyesült Államok nem ismerte el az új határokat, vele különbékét kötöttünk, és a II. világháború alatt is a részleges revízió pártján volt. Jaltában (ha Szűrös nemzetközi jogász erre gondol) viszont Franciaország képviselője nem volt ott, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok vezetője „dobott oda” Sztálinnak, tehát nem „ugyanazok". Valamint, ha szabad nekem is egy (remélem) érdekes megfigyelést tennem, ezek a nem ugyanazok Trianon nyerteseit is „odadobták”, tehát ebben sincs párhuzam, de ha megtaláltam, majd szólok.

Végül, ha Szűrös diplomata a „mi gyötrésünkön” az Orbán-kormányokat érő bírálatokat érti, azoknak a nagy része Írországtól Lengyelországig, Luxemburgtól Norvégiáig olyan országokból jön, amelyek ott se voltak Trianonban, viszont az Orbán-kormány rég nem lehetne a helyén Joseph Daul ENP-elnök és más francia konzervatívok szívós támogatása nélkül, márpedig Trianonban legfőképpen a franciák diktáltak.

Mondjuk, az se kutya, ahogy elismerően a sztálinista hatalomátvétel és diktatúra időszakához hasonlítja a mai időket. „1945 után is volt egy hároméves terv, összefogott a nép, és 1952-ben, az olimpián ragyogó eredményeket értünk el. Most hasonló élénkülést látok a sportban, a kultúrában, a gazdaságban, a siránkozással nem sokra megyünk." Rúgd a lasztát, ne siránkozz!

Egyszóval Szűrös Mátyás sorozatos megnyilvánulásaiból láthatjuk, hogy a politikai szakértelemnek, az általános műveltségnek és a demokratikus érzéknek milyen szintjén állt az a garnitúra, melytől a „rendszerváltásnak” meg kellett szabadítania az országot, hiszen az volt a cél.

Vagy nem az volt a cél, merthogy nem szabadította meg.

------------------------------------------------------------------------

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.