Adó előtt, USA-kitiltás után

Ardamica Zorán | 2014. október 22. - 20:03 | Vélemény

I.

Miként figyelmeztettünk,  ha az USA beszól, akkor ott baj lehet. Baj lett. Hiszen sok beszólás után kiderült, nem értenek a Fidesz-kormányban sem a diszkrét utalásokból, sem a szép szóból. Bele is csapta széles mozdulattal a merőkanalat a „kiválasztott” magyarok kitiltása 16-án a paradicsomlevesbe. Pedig egyes források szerint már 6-án szóba került USA-HU viszonyban a korrupciós ügy, azaz a ok.

Tehát elvileg Orbán és vidéke nem olvas újságot, hiszen akkor nem pénteken, hanem csütörtökön tudott volna a szétfröccsenő piros léről. Viszont ha olvas, akkor figyelmetlen... Ha pedig akár olvas, akár nem, akkor a külgazdasági és külügyi miszter talpára kell útilaput kötni (de inkább pillanatragasztani), amennyiben egy ilyen ügyről nem szól a királynak. Akarom mondani: csatárnak.

Az látszik mostan, hogy a kormány(zat) rohadtul nem képes mit kezdeni a dologgal. A befelé hazudozással az a gond, hogy már nem nagyon veszik be a zemberek az USA összeesküdött Magyarország ellen elméletet. Azért nem, mert azt sem hiszik már el, hogy ne volna Magyarországon korrupció... (Van, ők csinálják.) Meg azért sem, mert Magyarország nem olyan kurva erős, még akkor sem, ha jobban teljesít, hogy az USA egyedül seggbe ne rúghatná – nem kell tehát összeesküdnie senkivel... Kifelé pedig nincs is mit hazudni, max., hogy Magyarországon nincs korrupció, de az meg nevetséges, vagy hogy nincs intézményesített korrupció, de az meg maga az illiberális állam... Amit OV hirdetett meg és ki az első félidő után. Erre Deutsch hablatyolt valamit arról, hogy majd az USA bombázza Hungáriát... (Lásd a nap mondatát a 20-i Új Szóban, és zokogj...) Igazán sokat segített a külügynek, focinyelven ez olyan öngól, amikor a hátvéd a saját kapusát közben fejberúgja. Mondjuk, annyiban igaza volt, hogy szövetségesekkel szemben ettől egyértelműbb és keményebb állásfoglalás már nem várható. Szinte csak a bombázás, azt azonban az ellenségeknek szokás tartogatni. Nem tudom, talán még addig terjed a fantáziám, hogy az amcsi takarítónők országos kétballábas focicsapata barátságos mérkőzésen 15:0-ra elpühölné a Felcsútot – abból talán értene valaki...

Pedig most valóban itt lenne az ideje, hogy a kormány megmutassa a dekadens nyugatnak, igenis Európába tartozik, mert ha e szennyest ki nem mossa, már nem az lesz a tét, hogy a következő választásokat megnyeri-e saját maga ellen, hanem az, vajon elszigetelődik-e teljesen Európában. Vagyis üzlet- és hitelképes lesz-e. Mert ha nem, akkor tényleg marad neki az EU-ból való fokozatos kikopás (vagy kiköpés). Akkor csakis a legújabban és legjobbkor összecsókolgatott Irán, a baltás gyilkosok, meg Putyinisztán marad. Ja, persze, és Kína a saját gyarmataival... Viszont akkor már a keletiek szabják az árakat, a haszonkulcsot és a kamatot, mert konkurensük nem akad nyugaton. Akkor aztán lehet nemleszünkgyarmatolni teli tüdőből. És jól megnézni az államadósságot.

II.

Fentiek értelmében egyértelmű (de összeesküvés-elméletnek sem rossz): az internetadó bevezetése kizárólag figyelemelterelés lehet. Valamit be kellett dobni gumicsont gyanánt. Lehet, tán nem is ezt akarták bedobni, csak épp mellényúltak a macskának a kincses zsákban. Nem kicsit. Nagyon. Mert az internetadó három dologra lehet jó.

1. Elterelni a figyelmet belföldön. Kissé. (Ez nem annyira jött be...)

2. Büntetni az olvasó, tájékozódó, tanuló, kommunikáló (értsd, közben gondolkodó) embereket és kizárni mindebből a jóból (a legolcsóbb olvasásból, tájékozódásból, kommunikációból és persze szórakozásból) a szegényebbeket. Utóbbiak ne jöhessenek rá, mi is a rezsinövelés...

3. Hogy pillanatok alatt magára haragítson mindenkit.

De még a sajátjaikat is. Hiszen egy részük (akár anno a Fidesz által azóta bevezetett tandíj ellen) pár éve vehemensen ellenezte az internetadót.

Más részük, illetve mindenki más pedig felfogta: internetadót Vazul nénin kívül mindenki fizetni fog. Mert bár az adóalany a szolgáltató, nincs az az internetes vírus, amely megakadályozná a költségek áthárítását. S az az elhíresült 150 hufnágel / giga képes akár duplájára vagy többre növelni a havidíjat. Be is tojt a közfelháborodástól az ötletgazda kormány. Rogán mint frakcióvezető (szóval nem is kormánytag) azonnal becsúszott balról: felső korlát kell. (Kapufát szeretett volna mondani?)

Javasolnám a nulla forintosat... Elsősorban nem azért, mert rosszat akarnék a magyar államkasszának, hanem azért, mert amíg nem tudjuk, kit és miért nem engednek be az amcsik az Újvilágba a NAV köreiből, addig több mint pofátlanság adókon ötletelni...

Vagy ha nem ők ötlötték ki maguk a Fideszben, akkor ki? Tán csak nem a jóbarát Irán? Hiába, időzíteni tudni kell! Ennyire izé nem lehet még a hogyishíják sem...

Az már csak szappanhab a tortán: érkezik a szappanadó! Nem tudom, mennyire komoly, de ez nem tűnik mémnek:

Csak hát, normálisnak sem tűnik.

Nem szeretnék ízléstelen lenni, de nem hagyhatom ki, mert a lényegre tapint, pontosabban fröccsen: egy ismerősöm már azon röhög, mikor kell majd minden magömlés 25 százalékát spermaadóként továbbítani a Nemzeti Spermabankba...

* * *

Az tehát világos, hogy a magyar kormány maga alatt vágja a fát. Lassan csak eljön az idő, amikor majd OV az alatta nyelvművészkedő fafajeket is vágni kezdi... Ha kezdi. Ha nem, akkor a keleti nyitásra adott válasz egyértelműen a nyugati zárás.

Ja, a Fidesz honlapja is adóköteles lesz? Ki kattint akkor oda? Aki megkattant? Ja, hogy azért lesz az kivételesen ingyér, hogy csakis arról olvasd a sok jóságot... Nem mindenféle nyugati, rothadó kapitalista izét, NY Timest, Washington Postot, Economistot meg hasonló pornót.