Kár a gőzért: Pofára estek a magyar pártok is!
A hamis győzelmi kakukkoláson kívül megy ezerrel a testületi rinyálás a szlovákiai magyar pártoknál is, mert az önkormányzati választások eredményeiből nyilvánvaló, hogy azokat elsöprő többséggel a független jelöltek nyerték. Polgármesteri posztok és önkormányzati képviselők tekintetében egyaránt. Pedig nincsen ebben semmi különös.
Csak azért alakulhattak így a dolgok, mert vidéken jellemzően – tisztelet a szabályt erősítő kivételeknek – olyan emberek testesítik meg a pártokat, akik egy kalap szart nem érnek. Vagy politikailag vagy emberileg, avagy en bloc. Mert tehetségtelen lúzerek, akik képtelen voltak megteremteni saját egzisztenciájukat az 1989-es rendszerváltás óta, vagy bár a kommunista diktatúra bekracholása után születtek, de épp úgy viselkednek, mint annak idején a pökhendi komcsi vezetők meg fogalmatlan csicskáik. Ha van pénzük azért nagy az arcuk, ha nincsen, azért. Mindent jobban tudnak, azt hiszik, hogy a vagyonukkal, az ajándékba kapott közéleti pozícióikkal és pártigazolvánnyal észt is kaptak ajándékba. Rátehénkedtek hát a vályúra és az istenért sem engednek senkit még csak a közelébe sem. Mindeközben pedig, mivel saját gondolatuk honnét lenne, legfeljebb arra képesek, hogy az olcsó, semmitmondó, hülye párt- vagy mélynemzeti lózungokat mantrázzák. Amely helyzetből egyértelmű a mégoly földszintes észjárású választópolgár számára is, hogy hétköznapi érdekérvényesítési lehetőségei a legeslegutolsó utáni kategóriába soroltatnak. Méghozzá épp azon „politikusok“ által, akik a választási kampányban kétértelmű vigyorral az ajkukon a seggük kinyalására is ajánlatot tesznek.
Többek között csakis ez az abnormális helyzet okozta a Híd párt jelöltjeinek dunaszerdahelyi fiaskóját, Nagymegyeren – meg a keleti végeken Szepsiben és Nagykaposon – a Magyar Közösség Pártja polgármesterjelöltjének bukását, Komáromban pedig a Híd-MKP kényszerkoalíció pofára esését.
Annak ellenére, hogy csak a pártvakságban szenvedő propagandisták (marketingmenedzserek) nem látták előre, hogy milyen lesz a választási finis.
Erre a kínos helyzetre konkrétan azért hozható föl tanítandó példaként a Híd dunaszerdahelyi pártistállójónak esete, mert némi képzavarral szólva, akárcsak ama bizonyos állatorvosi ló, magán hordozza a szlovákiai magyar pártélet valamennyi betegségét. Amint arról itten anno néhány keresetlen mondatban beszámoltunk, négy éve mintegy két évtized múltán létrejött Dunaszerdahelyen egy viszonylag normális közéleti elit – konkrétan a Híd párté – amelynek tagjai jó eséllyel pályázhattak volna most arra, hogy a partvonalon túlra lökjék Hájos Zoltán polgármestert, a dicstelen Pázmány-éra maradványát. Egyrészt, mert Hájosnak annyi vaj gyűlt a fejére az elmúlt négy év során, amennyiről egy menő tejcsarnokban is csak álmodoznak. Másrészt, mert itt voltak azok a Híd párti önkormányzati képviselők, akik négy éven át naponta napirenden tartották Hájos bűneit. Mégpedig a lehető legrosszabb pártbeidegződéseket mellőzve, vagyis a város lakóinak érdekeit szem előtt tartva. Magyarán, úgy szorongatták az MKP polgármesterének mogyoróit, hogy abból közvetve a városlakók profitálhattak.
És mi történt mindezek után?
Ahogy az sajna lenni szokott, akadt egy gátlástalan karrierista, egy telhetetlen akarnok, aki csak azért, hogy ő mondhassa meg, hogy hol van észak, meg hány óra van Dunaszerdahelyen, épp azokat az embereket sunyizta ki a Híd önkormányzati listájáról, akik vele ellentétben megdolgoztak önmagukért, az általuk képviselt párt kreditjéért, de leginkább a dunaszerdahelyi lakosokért.
A gyengébbek kedvéért itt közlöm, hogy Nagy Józsefről van szó. Arról a Nagy Józsefről, aki a Híd EP-képviselőjeként Brüsszelből „ámokfutott”… Ennek az elbarmolásnak lett aztán egyes következménye, hogy a listáról kipiszkált egyének faképnél hagyták a pártjukat, vagyis „függetlenedtek“. És amint az várható volt, szépen megverték a Híd jelöltjeinek nagy részét. Merthogy jellemzően az utcáról összegereblyézett Nagy-kuncsaftok, a közéletet általában, az önkormányzati munkát meg pláne messziről sem ugató nímandok voltak. Így hát, akik nem pártkatonákként, azaz birkákként terelődtek az urnákhoz, vagy akik legalább egy kicsit gondolkodó választók voltak, nagyon jól meg tudták ítélni, ki, mit csinált a dunaszerdahelyi önkormányzatban az elmúlt négy évben. Persze utóbbiak voltak ezúttal is kevesebben. Kizárólag ezért őrizte meg polgármesteri posztját az MKP. Annak ellenére, hogy ellenfeleitől semmivel nem különb Hájos. Ami viszont a legkevésbé sem jelenti azt, hogy azok csak egy hajszálnyival is különben lettek volna nála. Mindössze azért történt, ami történt, mert ők törvényszerűen nem Hájostól raboltak, hanem egymástól halásztak el szavazatokat. Abból a kevésből, ami egészen biztosan azért is volt olyan a kevés, mert olyan csapnivaló volt a polgármesterjelöltek fölhozatala, amilyen volt…
Az önkormányzati képviselők számát tekintve is azért erősíthetett némiképpen az MKP, mert fundamentalistái elmentek szavazni, a Híd szimpatizánsok pedig éppen a fent vázolt Híd párti piszkos munkák miatt nem. Utóbbi állítás komoly bizonyítéka, hogy önkormányzati képviselőnek minden olyan jelölt bejutott, akiket Nagy József nem akart ott látni.
És kész is a leltár.
Mi legyen most már? Dunaszerdahelyi viszonylatban az a minimum, hogy a Híd elnöke, Bugár Béla, amint azt nyilvánosan megígérte, kitakarítja a szájszélig telepiszkított pártistállót. Miután a Híd színeiben éppen hogy csak képviselői mandátumot szerző Nagy József és kesztyűbábja, Csicsai Gábor azonnal lemondanak mandátumukról. Legalább kísérletet téve arra, hogy végleg ne süllyedjen el pártjuk dunaszerdahelyi lélekvesztője… Ellenkező esetben, a Híd párt politikusainak következő pofára esése a két év múlva sorra kerülő parlamenti választásokon következik majd be.
Ugyanilyen töltetű önvizsgálat javallott a Magyar Közösség Pártjának is, merthogy ők már pofára estek néhányszor, hiszen Híd párt ellenében kétszer szorultak a parlamenten kívülre. Ami azonban ennél is komolyabb figyelmeztetés, országosan önmagukhoz, következésképpen a Hídhoz képest is csúnyán rontottak önkormányzati pozícióikon. És nem csupán azért, mert képtelenek fölfogni, hogy szavazótáboruk a szlovákiai magyarok elhalálozásával egyenes arányban csökken...!
Pártpolitikusaink megjegyezhetnék hát végre: a tényeken semmit sem változtat, hogy választási utózöngékként mind a Híd, mind pedig az MKP hivatalos üzeneteiben egyelőre holmi győzelmi, önigazoló lózungok dominálnak…
