Vak vadít világtalant

Széky János | 2014. december 13. - 17:02 | Vélemény

Magyar ember, ha – többek között – politikai újságíró, kíméli a memóriáját. Van egy süllyesztőfiók azoknak a botrányoknak, amikre két hét múlva a kutya sem emlékszik. Nincsenek elfelejtve, csak egyelőre nem kellenek a számításhoz, majd valamikor elő lehet venni őket.

Ami megmaradt az elmúlt hét napból: Múlt szombaton Kocsis Máté józsefvárosi fideszes polgármester azt javasolta, hogy drogtesztnek kéne alávetni a politikusokat, az újságírókat és a 12–18 éves gyerekeket. Hétfőn Orbán miniszterelnök ultimátumot adott Vida Ildikó adóhatósági elnöknek, hogy jelentse fel az ő korrupciós hírbe hozó André Goodfriend amerikai ügyvivőt, különben leváltja. Kedden a kormány aláírta a paksi erőmű Roszatom általi bővítéséről és annak orosz finanszírozásáról szóló három szerződést. Szerdán nyilvánosságra hozták, hogy a Medián felmérése szerint a rendszerváltás óta nem volt olyan népszerűségzuhanás egyik hónapról a másikra, mint a Fideszé (12 százalék) meg Orbán Viktoré (16 százalék), viszont az ellenzék nem erősödött számottevően. Ugyancsak szerdán bejelentették, hogy fizetős lesz a Budapest elkerülésére megépített, még nem is teljes M0-a körgyűrű. Csütörtökön Vida feljelentette Goodfriendet (és polgári keresetet is beadott ellene). Péntekre Kövér László, az Országgyűlés elnöke levetette a képviselői irodaházról az Európai Unió zászlaját, azzal az indokkal, hogy az épületben nem folyik az Európai Unióval kapcsolatos tevékenység. Itt meghúzzuk a vonalat, mással nem foglalkozunk, többi megy a süllyesztőfiókba.

A magyar vezető garnitúra mintha az összes lépésével azt akarná bizonyítani, hogy nem normális. A drogteszttel gyerekek és szülők százezreit alázza és haragítja meg. A sajtó már apróság. (Csak megjegyzem, hogy a magyar jogban olyan absztrakt jogalany, hogy „újságíró”, nincs, a médiatörvényben nem szerepel ennek a fogalomnak a meghatározása, nem egészen véletlenül.)

Diplomatát nincs értelme följelenteni, mert nemzetközi egyezmény szól arról, hogy diplomáciai mentességet élvez, büntetőjogi eljárás és polgári per nem indítható ellene. Azaz a magyar kormányzat nemcsak rendkívül ellenséges gesztust tesz legerősebb szövetségesünkkel szemben, hanem még hülyének is mutatja magát, elárulva, hogy fogalma sincs a nemzetközi kapcsolatok működési elveiről.

Amikor a nyugati szövetségi rendszerek és az Orosz Föderáció viszonya minden korábbinál hidegebb, a magyar kormány orosz energetikai és pénzügyi függőségbe veri Magyarországot.

Amikor nyilvánosságra kerül, hogy a kormánypárt népszerűsége rohamosan csökken, bejelentenek egy újabb pénzbeli, bürokratikus és környezeti terhet, ami megint csak milliókat sújt.

Magyarország, hál' Istennek, még az Európai Unió tagja, szuverenitásának egy részéről – népszavazással megpecsételve – lemondott az Unió javára, tehát a képviselői irodaházban folytatott tevékenység kapcsolatos az Unióval. Ha Kövér leveteti a zászlót, a népszavazásban megnyilvánuló népfelséget és az uniós tagsággal járó jogviszonyt nem ismeri (el). Ami magyar „közjogi méltóságtól” a legfinomabban mondva is rendellenes viselkedés.

Az egyik kérdés az, hogyan lehet egy országnak olyan kormánya, mely ennyire kártékony és ennyire groteszkül hozzá nem értő. Úgy értem, nem az a kérdés, hogy milyen a kormány, hanem hogy milyen az ország. A választ a teljes Bárányvakság sorozatban próbáltam megadni, az egyik rész alcíme az volt, hogy Rossz kormány, rossz ellenzék, a fejezet 2008-ról szólt, az akkori kormányoldal nagyja alkotja a mostani baloldali ellenzéket, és a jelek szerint nem tanult semmit. Ez is hozzátartozik; most csak arról, amit ez a mostani ellenzék nem mondott és nem csinált az elmúlt héten.

A drogteszt ötletéről ellenzékiek és függetlenek kezdettől sejtették, hogy valami másról szól, mint ami látszik, ki nem mondott propagandacél van mögötte. És a hvg.hu ki is derítette, hogy valóban a Habony-féle spinművek találta ki a népszerűségcsökkentés ellensúlyozására, mert úgy vélte, az emberek” többsége tájékozatlan drogügyben, fél a drogosoktól, így az új ellenség kijelölésével a kormány mellett lehet mozgósítani őket.

Mi nem történt meg? Az ellenzéki érzelműek dühöngtek tovább a jogsérelmen (bevallom, amúgy én is, mint apa, akinek a gyerekét vegzálják, és a nevelői felelősségtudatát veszik semmibe), a jobb humorérzékűek röhögtek a felülésen. De sokadszor elmaradt annak a tisztázása, hogy kivel-mivel állunk szemben.

Nem ingott meg a hit, hogy Orbán „zseniális politikus”, Habony Árpád pedig démonian hatékony propagandista. Pedig sokadszor bebizonyosodott, hogy egyvalamihez értenek, de ahhoz tökéletesen: a sérelmi nacionalista demagógiához és főleg a szociális demagógiához.

Az előbbire a generációk óta feldolgozatlan Trianon-trauma miatt különlegesen fogékony a magyar közönség, az utóbbira a Kádár-kori jólétnövekedés emléke miatt. Pontosabban ama képzet miatt, hogy az életszínvonal emelkedése az államtól jár. Ehhez nem volt elég az emlék, hanem az 1989 utáni legnagyobb pártok, a Fidesz és a most történetesen ellenzéki MSZP nevelőmunkája is kellett. Nem csoda, hogy egyik párt sem hajlandó kilátni ebben a témában a fejiből. (Mellesleg a 2009-ben megerősödött új, harmadik utas pártok sem.)

A drogtéma sem ide, sem oda nem tartozik, a többséget nem érdekli annyira, hogy bármilyen kampánytól Fidesz-barát legyen ismét.

Mi nem történt még?

Szél Bernadett, az LMP társelnöke írt egy Facebook-posztot arról, hogy a képviselői irodaházról eltűnt az európai zászló, kiderült az is, hogy Kövér mivel indokolta, a népet tudósította róla a legnagyobb közönségű média, az RTL Klub – és az úgynevezett demokratikus ellenzék nem ír alá közös nyilatkozatot, amelyben kimondja, hogy Kövér László alkalmatlan a tisztségére. Hogy az az ember, aki leidiótázza az Emberi Jogok Európai Bíróságát, aki Brüsszel ostorcsattogatásáról beszél, aki szerint az Európai Unió szerződésekben foglalt alapelvei álliberális dogmák, amelyek a tönk szélére juttatták Európát, aki szerint a Fidesz ellen tüntető fiúk apukája valószínűleg kommunista volt (az övé nem, ő nem), akitől egy nácirajongó író szívós magasztalása miatt visszavonják az izraeli meghívást, akivel még a Fidesszel legbarátságosabb pártot, a bajor CSU funkcionáriusa, a tartományi parlamenti elnök sem hajlandó találkozni stb. stb., az nem egy vicces mufurc kellemetlen bolondériákkal, hanem egyszerűen és kereken alkalmatlan arra, hogy egy joguralmon alapuló európai demokrácia törvényhozásának az elnöke legyen. Lehet „végtelenül tisztességes ember”, mint Schiffer András mondja, és sok minden másra alkalmas. De erre nem.

Az, hogy ezt az ún. demokratikus pártok ezt, így se most, se máskor nem mondták ki, csak azt bizonyítja, hogy nincsenek birtokában az alkalmasság mércéjének.

Hasonló, teljes inkompetenciáról tanúskodik az, ahogyan Vida ügyéhez viszonyulnak. Elröhögcsélnek a bumfordiságán, az ijedősebbek még azt is találgatják, hogy mit érhet el ezzel Orbán belpolitikailag. Azt senki sem mondja ki, hogy azért teszi az egész országot nevetségessé, azért rontja meg példátlan mértékben a legerősebb szövetségesünkhöz fűződő kapcsolatokat – miközben Kövér az uniós kapcsolatot gyalázza –, hogy falazzon valakinek. Vagy több valakinek. Aki rajt van a listán, de nem Vida Ildikó. Akinek a nevét a világért se mondaná ki. Mindezt ráadásul a „konzervatív” jogászelit oszlopos tagja, Sólyom László egykori tanácsadói szerződtetője, Trócsányi igazságügy-miniszter közreműködésével. Mondom, nem az a fő kérdés, hogy milyen a kormány, hanem hogy milyen az ország.

Az ország olyan, hogy nem a parlamenti ellenzéke, de egyetlen parlamenti politikusa sem tesz úgy, mint aki látja, hogy Orbán ezekkel a monstre gazemberségekkel fedez valakit, aki rajt van a kitiltási listán. Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy Orbán tudja, hogy ki van a kitiltási listán. Persze lehet, hogy az ellenzék tényleg, őszintén nem tudja, és az még rosszabb.

Az oroszügyről már írtam, az ellenzék zöme (tisztelet a kivételnek) ezt se kezeli értékén, és itt se próbálja senki megtudni, ki vagy mi bírja rá Orbánt, hogy ekkora politikai és gazdasági kárt okozzon az országnak, mert racionális számítás, az biztos nincs mögötte – de megint csak lehet, hogy az országot nem érdekli, az ilyen.

És végül van, mindettől függetlenül, a kormány alkalmatlanságának még egy oldala: hogy képtelen összerakni egy működő költségvetést. Ilyen gazdaságpolitikával nem is lehet, ráadásul azt az embert, aki értett a költségvetés manuális megszerkesztéséhez, még Matolcsy György az első adódó alkalommal kirúgta a minisztériumból, amikor erre a szaktudásra szükség lett volna.

A hibátlan hozzá nem értésnek, voluntarizmusnak és kapkodásnak megvan az az üdvös következménye, hogy olyanok is bedühödnek a kormány ellen, akiket a politika annyira nem érdekel, hogy az alkalmatlanság és a kártékonyság eddigi bizonyítékaitól meg se rezdültek. De ők legalább dühödnek a netadó vagy az útdíj miatt, mert arra érzékenyek, nem úgy, mint a demokratikus pártok az összes többi disznóság miatt, amire valamiért nem érzékenyek.

A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a többség szerint a kormányt le kellene váltani; és hogy nincs olyan parlamenti erő, amelyik a közvélemény szerint alkalmas volna a kormány leváltására, még akkor se lenne, ha mostani jogi és intézményi keretek ezt nem akadályoznák. Ha most vasárnap tartanák a választásokat, matematikailag lehetséges volna, hogy egy Jobbik–MSZP–LMP választási koalíció, melyben országosan a Jobbik a legerősebb párt, legyőzze a Fideszt (ezt tartja kívánatosnak Schiffer Veszprémben, bár ott az MSZP a legerősebb, nem kell annyira befogni az orrot), csak ha minden szagról elfeledkezünk: ez a koalíció akkor se lenne más, ugyanazokat a nacionálparanoid, kollektivista, államfüggő, alanyi jogon az államtól jótéteményeket váró reflexeket használná ki, mint a Fidesz addig, amíg voltak tartalékai. Csak most már nincsenek tartalékok.

Persze ez a lehetőség ma még csak elméleti, mert sehol nincs garantálva, hogy a szocialista szavazók egy közeli választáson elfogadnák a Jobbik jelöltjeit. És persze az összerabolt vagyonokat visszaszerezni körülményes, a hálózat pedig, az, amit vasháromszögnek neveztem, megmarad.

Vannak ám még rosszabb forgatókönyvek is. Bármennyire jó, hogy valami megmozdult, és a bukásról meglátszik, hogy bukás, a mai magyar politikai kaszt minőségét látva nem aludnék nyugodtan.

Kiegészítés:

Abból a szabályból kindulva, hogy a Fidesz által a Fideszről kiszivárogtatott információkat sohasem szabad száz százalékig elfogadni, mert nemegyszer a valóság leplezésére szolgálnak, a drogteszt ügyében végiggondoltam egy másik verziót. Az a magyar sajtóban is előkerült, hogy a fiatalok drogtesztjének orosz előképe van: 2013. május óta törvény írja elő a kábítószer-használattal gyanúsítható fiatalkorúak számára az önkéntes (kérdőíves és orvosi) vizsgálatot. A magyar adaptáció – az orosznál szigorúbb változatban – alkalmas lehet a kormányellenes tüntetésekben mindinkább részvevő középiskolások megfélemlítésére.

A politikusok tesztelését még megértem, mert van egy ellenzéki politikus, aki korábban a szoft drogok legalizálásért küzdő aktivista volt, és mint kerületi képviselő, kellemetlen dolgokat tudott meg a korábbi polgármesterről, aki most a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, és nem volt a szoft drogok legalizálááért küzdő aktivista. Másrészt, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét ismerve, semmi akadálya nincs, hogy ha a kormánypártban is van droghasználó, pontosan ő felügyeljen a többiek drogtesztjére, és ezzel a probléma meg van oldva.

Hogy kerülnek a képbe az újságírók? Azt már régóta ténynek tekintik az ún. jobboldalon, hogy a fiatalabb online újságírónemzedéknek a fülén jön ki a drog, de ezzel nem lehet kielégítően megmagyarázni, miért pont most lett ez a főcsapás iránya. De teóriánk segít. Tíz másodperc keresés után a következő hírbe ütközünk: a legnagyobb norvég (minő véletlen) kereskedelmi televízió két újságíróját ugyancsak tavaly, a szocsi téli olimpia előkészítése idején, amikor a Szocsival határos Adigeföldön próbáltak riportokat készíteni, háromszor is őrizetbe vette az orosz rendőrség, forrásai kiadására akarták kényszeríteni, nem engedték, hogy fölvegyék a kapcsolatot a moszkvai norvég nagykövetséggel, és elrendelték egyikük drogtesztjét.

De nem ő volt az első. Ugyancsak 2013 májusában egy Nyikolaj Jarszt nevű orosz tévés újságírót, aki a szocsi előkészületek kapcsán egy helyi oligarchákhoz köthető bűnügynek próbált utánajárni, és a bűnüldöző szerveknél is korrupciót feltételezett, feltartóztatták, a kocsiját átkutatták, drogot "találtak" (ősi, unalmas trükk), őt magát drogtesztnek vetették alá, ami negatív volt, de azért vádat emeltek ellene, tíz évet is kaphatott volna. Azóta elhagyta az országot.

Orosz minta, orosz minta. Nem az első eset lenne, hogy a kiszivárogtatott magyarázat csak lufi. És akkor megint csak oda jutunk, hogy mit nem tesz, mit nem mond ki a magát demokratikusnak valló ellenzék.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.