Szent háborúk

De azért az mégis evidens, hogy mind a bigott „családvédők”, mind pedig a még bigottabb, értsd fanatikus „családvédők”, közösségeik háborúval (francokat háborúval, simán gyilkolással) védelmezői nagyrészt valamilyen típusú erőszakkal és jobbára saját vallási meggyőződésükre hivatkozva teszik, amit tesznek. És egyik esetben sem a szabadságjogok kiterjesztése a cél, hanem éppen ellenkezőleg, közösségek és / vagy egyének korlátozása valamilyen eszme miatt és végett.

Természetesen ezzel nem azt állítom, hogy a két „szent háború” egyformán súlyos és egyformán gyilkos, egyforma mértékben elítélendő. Csak azt, hogy egy tőről fakadnak, csupán a módszereik és fokozataik mások.

Szélesebb kultúrtörténeti szempontból mindenképpen releváns Széky János rettenetesen és tisztelni valóan optimista megközelítése, mely szerint a terroristákkal ellentétben mi már túl vagyunk egy felvilágosodáson. (És én itt nem kifejezetten csak a 18. századi eszmeáramlatra gondolok, hanem arra az átalakulásra, amely ugyan ekkor „tetőzött”, de a reneszánszot – és humanizmust – előkészítő későközépkorban már megleljük az alapjait és bizony a mai napig látványosan nem ért véget.) Annyit tennék hozzá, hogy ez nem egészen van így. Mert bár a zsidó-keresztény kultúrkör mint történelmi eseményfolyamaton kétség kívül túl van rajta, azaz kipipálható, hogy volt ilyen, megtörtént, így nevezték és változott is általa sokat a világ, azért az egyes emberekkel ez a tudás nem születik együtt. Mondjuk így: minden gyereket külön meg kell tanítani írni és olvasni. És a mai napig minden gyermek, amikor elér a zs-ig, azt hiszi: már tud olvasni. Pedig ez nem igaz. Sem az olvasással, sem a világ értelmezésével – olvasataival – nincs tisztában. Úgyhogy van előttünk (mögöttünk?) egy felvilágosodásnak nevezett periódus, de annak eszméi napi és generációs frissítésre, valamint békés disztribúcióra szorulnak.

Lásd a kommentelő csőcseléket, amely posztjaiban európaiként, keresztényként, sőt olykor „mélymagyarként” csak azért helyesli a párizsi (meg szept. 11-i és hasonló) gyilkolászást, mert az aktuálisan ellenégének vélt USA ezek által kapja a pofonokat. Miközben esetleg ő maga személyesen is idegengyűlölő. Ennyit az írástudás és a (kulturális) analfabetizmus viszonyáról. Ragozhatnánk...

Egyes sajtóértesülések szerint nem csupán a jelenlegi magyar kormányzat képviseltette magát büszkén (Veresné Novák Katalin családügyi államtitkár, Balogh Zoltán miniszter) azon a tanácskozáson, amelyen a nemzetközi színtér családvédő homofóbjai és vallási fanatikusai vitték a prímet. (Gyakran nemcsak debil, hanem kifejezetten erőszakos nézeteiket tekintve a felvilágosodás időbeli hatósugara számomra ismét csak kétséges.) Ott volt ám a szlovák Ján Figeľ is. Aki az ebben kontextusban mérsékeltnek tekinthető KDH-nak, szlovákiai magyar pártjaink potenciális kormányzati partnerének!!!, a demokrácia és a jogállam letéteményesének meghatározó politikusa. Ennyit az erőszak ligitimálásáról és az emberi, valamint a vallási szabadság, a jogkiterjesztések „keretezésének” időszerű stratégiáiról...

Nem tudom elképzelni, hogy épeszű moszlim ember úgy érezze, a párizsi (és a világon máshol zajló), az istene és prófétája nevével visszaélő gyilkolás most már jól megvédte az ő moszlim közösségét, családját, értékrendjét.

Nem tudom elképzelni, hogy felvilágosult keresztény vagy akár nem hívő európai ember úgy vélje, az ő értékrendjével visszaélő, homofóbiát és a másság gyűlöletét támogató szavazgatások és happeningek most már jól megvédik az ő közösségét, családját, értékrendjét.

És főleg a szabadságát. Vagy volt már olyan eset, hogy egy példásan konzervatív és hívő család ajtaján vacsi után bekopogott egy meleg pár és onnantól ez a stabil értékeken stabilan nyugvó, megingathatatlan család élete – hogy stílszerű legyek: csípőből – vacsorástul, gázkazánostul, kiskutyástul anyagilag és morálisan is összeomlott? Mert az karikatúra.

Széky János gondolataihoz tehát – őszinte sajnálatomra – azt vagyok kénytelen hozzátenni (pontosabban hangsúlyozni), hogy a tényleges ellenség MI IS vagyunk önmagunk felvilágosult értékrendje számára. Azaz a saját bunkóságunk – ha nem is a gyilkolás módszerével –, de szintén hozzájárul a sok évszázadon át csiszolódó értékrend(ek) eróziójához.

És ugye ennek fényében az európai országonkénti oktatásügy (üvöltöm: az OKTATÁSÜGY!!!, a felvilágosodás garanciája!!!) prioritása nem az kellene legyen, hogy vajon mit illik gondolni erkölcsi és családvédelmi és vallási és nemzeti stb. szempontból az iskolai mobilhasználatról, a cukros üdítőről vagy a 2015-re meghirdetett színesre festett női hónaljszőrzet meg a hasonló, nem egyszer kifogásolt erkölcstelen izék (feltűnő hajviselet, burka, férfi fülbevaló, rövid szoknya, lakkozott köröm – ajjaj, sötöbö) divatjáról...