Miért érdemes jobbközép pártot csinálni Magyarországon?

Széky János | 2015. január 16. - 19:09 | Vélemény

A közvélemény-kutatások szerint 2014 végén rengetegen fordultak el a Fidesztől, a baloldali ellenzék mégsem lett népszerűbb. Sőt, a lassan erősödő Jobbiknak már ugyanannyi vagy több szavazója volna, mint a négy baloldali pártnak együttvéve (nem ideszámítva a maga útján járó LMP-t).

A kormányzathoz erős szálakkal kötődő Nézőpont Intézet ezenkívül kimutatta, hogy a rejtőzködők és a nem szavazók 70 százaléka egyetlen párttal sem szimpatizál. Ez – túl a baloldali pártoknak szóló üzeneten – egy tagadhatatlan tényt bizonyít. Olyan tényt, ami a baloldali pártoknak kellemetlen, a kormányoldalnak viszont kedvez, úgyhogy ez utóbbi érdekelt az állapot fenntartásában: a nem szavazók olyan pártra szavaznának, ami nincs.

Milyen párt hiányzik a magyarországi választékból? Mint azt Gál Zsolt kiválóan megírta az Új Szóban, meg időnként például én is meg szoktam írni: jobbközép párt.

Pontosabban: van ilyen párt kettő is, a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom és Béndek Péter Polgári Konzervatív Pártja, de egyik sem tudott annyira megerősödni, hogy a közvélemény-kutatások számba vegyék. Ennek oka részint a magyar választási rendszerben keresendő.

Bokros Lajos szereplése a budapesti főpolgármester-választáson – csaknem húsz év módszeres szidalmazás és démonizálás után – azonban azt mutatja, hogy az emberek legalábbis nem menekülnek hanyatt-homlok az olyan jelölttől, aki konzervatívnak vallja magát, és kimondja, hogy nem ígér senkinek semmit (azaz pénzt az állam kegyéből). Szurkolok a veszprémi választáson a piacpárti, jobbközép nézeteket valló Kész Zoltánnak.

Ha az ember a mostanra teljesen elfuserálódott politikai intézményrendszerben, ezen belül a választási rendszerben javasol gyökeres változtatást az ország érdekében, leggyakrabban azt a kifinomult szellemiségű választ kapja, hogy „savanyú a szőlő, haver (komcsikám, libsikém stb.), meg köll nyerni a választást, nem azon rinyálni, hogy zakót kaptatok már megin”, úgyhogy ezt a kört most kihagynám. Illetve arra rövidíteném, hogy ha nekem pártom lenne, az intézményrendszer megváltoztatása volna a fő programpontja.

Emlékeztetőül, szintén rövidítve, a többi programpont:

Dossziényilvánosság, állambiztonsági lusztráció.

Adóterhek és állami újraelosztás csökkentése, az állam zsugorítása, a vállalkozási szabadság növelése és a piaci esélyegyenlőség garantálása.

A nyomorban élők helyzetének jelen idejű könnyítése.

Az oktatás hosszú távú fejlesztése.

A képviseleti demokrácia és a kapitalizmus értékeinek vállalása.

Egészséges, Trianon-komplexustól megszabadított hazafiság, a magyar szabadelvűség és konzervativizmus nemes hagyományainak folytatása, a magyarság sokrétűségének elismerése a kulturális és ideológiai egyöntetűség kultusza helyett.

Erre a fönt említett magas színvonalon a következőket szokták rávágni:

1. Az intézményrendszer átalakítása, az állambiztonsági lusztráció, a XIX. századi liberális hagyományok fölélesztése nem érdekel senkit, agytevékenység kell a megértéséhez, úgyhogy nincs párt, amelyik ezzel szavazókat tudna fogni.

Válasz: ha minden párt minden szavazótól az intellektuális minimumot várja el, akkor az ország az intellektuális minimumon marad (és úgy rohad tovább).

2. Magyar ember rühelli a kapitalizmust, ezzel csak el lehet riasztani a választókat.

Válasz (a fenti példákon kívül): Magyarországon egymillió vállalkozó él, és próbál megélni. Többségük rühelli az ötletszerű adóztatást, az eszement bürokráciát, hogy az online igazolásról szóló papírigazolást személyesen kell igazolni, különben agyonbírságolják az embert; hogy egyik napról a másikra jogszabállyal tönkreteszik az üzletét, elveszik a boltját; hogy a tenderek le vannak futva; hogy a megrendeléseket a politikai kaszt csókosai kapják, hogy az uniós pénzeket kiváltságosoknak csatornázzák (és ez ellen az Uniónak nincs kifogása); hogy valakik mindig előbb vannak informálva a kormány következő lépéséről. Nincs parlamenti párt, amelyik – így, csomagban – velük törődne. Így az ország a kapitalizmus oroszos minimumán marad (és úgy rohad tovább).

3. Rendes ember szolidáris a szegényekkel, a szegények sorsa rettenetes, ide baloldali párt kell.

Válasz: Rendes ember szolidáris a szegényekkel, de ettől nem fog megszűnni, sem csökkenni a szegénység. És az ország rohad tovább. Nem közvetlenül a kormányzók erkölcsi romlottsága miatt , hanem a rossz rendszer miatt, amit létrehoztak. Éppen ezért a rendes ember nemcsak tünetileg akarja kezelni a szegények sorsát, hanem felelős polgárként észreveszi a szegénység okait, és időben tesz ellenük. Sőt, cselekszik azért, hogy egyáltalán cselekedhessen, és ne a saját napi gondjai kössék le mindinkább az energiáját. Tudja, hogy a szegénységet nemcsak lelkifurdalásból, hanem önzésből is vissza kell szorítani: hogy ha vállalkozó, akkor legyenek alkalmas alkalmazottjai, akiknek rendes fizetést tud adni, és a termékének, szolgáltatásának legyen piaca. Így ha valamiért tiltakozik, az például az oktatás tudatos tönkretétele még a mostani állapotához képest is, amivel a mostani kormányzat hosszú távon rombolja a munkaerőt, és nemcsak az egyes embereket, hanem az országot is szegénységre ítéli. A rendes ember cselekszik és áldozatot hoz – de nemcsak szolidaritásból, hanem önzésből, a saját érdekében is: hogy ő maga és gyermekei ne jussanak szegénysorba.

4. Az embereket az érdekli, hogy ne legyen „mutyi”, és az oligarchák meglakoljanak. Hol van erről szó ebben a programban?

Válasz: Túl azon, hogy a „mutyi” egy idegesítő, gyermeteg, bagatellizáló szócska az országot rothasztó, rendszerszerű korrupcióra, és kéretik nem használni, a program fele erről szól – az ügyészségi rendszer átalakításától az állambiztonsági összefonódások feltárásáig, az állam zsugorításától az ötletszerű jogalkotás leállításáig. A korrupció sohasem fog megszűnni, de csökkenni sem attól fog, hogy leleplezzük a rosszembereket, hanem attól, hogy átszervezzük az intézményrendszert, kizavarjuk az államot onnan, ahol semmi dolga nem lenne, méltányos törvényeket hozunk, és főleg: radikálisan csökkentjük a valóságról szóló közbeszéd és a valóság közötti távolságot. Nem a kapitalizmus, nem általában „a kommunisták”, de nem is csak általában a Fidesz vagy egyáltalán az emberi rosszaság ellen kell küzdeni, hanem a magyar vasháromszög, annak neveltjei, az őt támogató és az ő markában lévő politikusok, köztisztviselők és véleményformálók ellen.

Egyáltalán nem lehetetlen, hogy az a párt, amelyik ilyen programmal lépne föl, az idén vagy talán még 2016-ban sem jutna egyről kettőre. De ez nem lehet oka, hogy senki se próbálja meg. Aki megpróbálja, annak nincs vesztenivalója. Nyerni biztosan nyer, ha mást nem is: tiszta lelkiismeretet.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.

Címkék: jobbközép párt