NÉPSZAVAZÁS - Tökön lőve: a matek a hibás?

Ardamica Zorán | 2015. február 8. - 00:29 | Vélemény

Ha a 7-i népszavazás nem érvényes, attól az még nem sikertelen.Sikerült ugyanis elszabadítania az indulatokat. Racionális és főleg korrektül szervezett társadalmi / szakmai vitát nem nagyon gerjesztett az elhangzott érvek ellenére sem, gyűlöletet annál inkább.

Hogy akinek éppen nem volt miért gyűlölködnie, annak most már legyen. Meg félelme is. Mert ha van kit gyűlölni, akkor félni is van kitől (akitől erősebbek vagyunk, attól nem csupán nem félünk, de dominánsabb pozíciónk miatt nem is méltatjuk „elegendő” mértékű gyűlöletre, hiszen minek...). És ha van kitől félni, akkor sajnos értelmes programok híján létezővé „nemesül” egy használható politikai ügyvitel. És akkor abból páran megélnek. Szóval sikeres volt a népszavi és kész.

Máshonnan nézve persze az is igaz, hogy az a nyomorult matek, az bizony nem nagyon enged. Úgy kell erőnek erejével belemagyarázni a számokba a tutit.

A homofób oldal azt mondja majd, hát, konkrét NEM szavazat csak kevéske akadt a szavazatra jogosultak köréből, tehát az igazukat nem győzték le...

Teljesen jogos, értsd: matematikailag alátámasztható lehet például az az ellenkező nézet (elő is másznak majd vele gyorsacskán a fejszámolók), mely szerint az összlakosságnak csupán kisebb része szavazott igennel a népszavi szerelmetes kérdéseire. Tehát a többség vagy semleges állásponton van, vagy pedig nemleges a véleménye akár nem szavazattal, akár a részvétel elkerülésével fejezte ki azt a nemet.

Csakhogy van ám a matekon kívül is élet. Azokat az embereket ugyanis, akik esetleg szívesen szavaztak volna igennel a kérdésekre – de nem tették – ez a matek kizárja a képletből. Hogy miért nem tették? Mert például – egyetértésük ellenére – ezt a fajta kérdésfeltevést és mocsárbűzös körítését erkölcstelennek tartották. Vagy azért, mert – egyetértésük ellenére – egy igen válasszal egyszerűen nem akarták olyan csoportok politikai presztízsét emelni, amelyekkel más kérdésekben nem értenek egyet. És még sorolhatnám. (Mózes Szabolcsnak részben tényleg igaza van, amikor a 2004-es magyarországi népszavazáshoz hasonlítja a szituációt). Ez a társadalmi réteg ilyen módon nem fejezhette ki árnyaltan (hát nem is a népszavazás a műfaja az árnyalt vitáknak) a véleményét.

Ezt azonban a népszavazást kezdeményezők már előre kimatekozhatták volna. Ha nem tették, szánalmasak. Ha megtették, akkor semmibe vették és kihasználták még a velük részben egyetértőket is...

De hogy tökön lőtték magukat (értsd: saját potenciá/l/jukat áldozták fel), az biztos. Mert azok a témák, amelyek lassan, tán békésebben kúsztak volna a következő években felszínre a társadalomban, amely így nem sokkoló hirtelenséggel szembesült volna velük, hanem az árnyaltabb véleményformálásra időt adó módon, most felforralták a „családvédők” ellentáborának agyát. Nem különben az első két kérdéssel megtámadott, jogaikban és társadalmi megítélésükben, sőt, e kampány után már becsületükben és önérzetükben közvetlenül érintett személyekét. Miért legyenek ők ezután türelmesek és visszafogottak, ha velük szemben ekkora türelmetlenséget engedett meg a társadalom, amelyben ők élnek, amelyért dolgoznak? Ha naprakészen akarnak reagálni, akkor jogosnak tűnhet majd részükről az az érv, mely szerint a népszavi azt bizonyította, hogy márpedig a többség nem ellenzi az ő házasodásukat, sem az általuk való adoptálást. És elkezdhetik meglobbizni és megalkotni azon törvényeket és szabályokat, amelyek ezeket a jogaikat biztosítják. S lészen akkor fogaknak és műfogaknak csikorgatása (nem mintha most nem lenne) a homofób oldalon.

Pedig ahogyan eddig, majd akkor is inkább megfontolt tudományos / szakmai párbeszédre lenne szükség.

De nem lesz.

Sikeres volt ugyanis ez a népszavazás kimenetelétől függetlenül abban is, hogy a témáit a sérelmi politizálás területére utalja. Ahogyan a nemzetiségi jogvédelem sérelmi politizálássá vált, ahogyan a jobb-bal viszony és még számos téma sérelmi politizálássá vált, úgy most ezeket a kérdéseket szintén megterheltük sérelmekkel, amelyek között antagonisztikus ellentétekké mérgesednek az egymástól tán annyira lényegükben nem különböző felek – ezentúl pólusok.

Bizonyosnak látszik hát: ez a matekozás, ez nem jó módszer, de legalábbis – ad abszurdum – nem eléggé pontos. Ebben van tehát a hiba.

Szerintem pedig nem.

Szerintem az emberekben van.