Leszakad a Dél

Az N napilap nagyszerű térképet állított össze Andrej Kiska köztársasági elnök eddigi utazásairól megválasztása óta. A térkép alján lyuk tátong: azt leszámítva, hogy Kiska egyszer összefutott magyar sorstársával, Áder Jánossal egy galántai iskolában, az elnök (legalábbis hivatalosan) nem tette tiszteletét a déli végeken. 

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy Kiska korántsem az a „magyarfaló” fajta, támogatói között is szép számmal akadtak magyarok. Távolmaradása inkább egy olyan jelenségnek a tünete, ami elkeserítő méreteket ölt: Dél-Szlovákia teljes izolálódásának.

Arról kár is beszélni, hogy milyen itt délen a gazdasági helyzet. A beruházások elmaradnak, a munkanélküliség hatalmas méreteket ölt (különösen Gömörben), a fiatalok távoznak, a kormányzati támogatások északra kerülnek. Az úthálózat kapcsán a Híd szélmalomharcot vív az R7-es és újabban az R2-es gyorsforgalmi utak kiépítéséért – ezek kulcsfontosságúak lennének abból a szempontból, hogy egyfajta közúti gerincet adnának Dél-Szlovákiának. (Ebből a szempontból érthetetlen Berényi József a minap publikált, tulajdonképpen elutasító – de szerintem inkább csak a mértékeket eltévesztett – cikke az R7 kapcsán, az asszimiláció okán: vajon ha nem épülnek sztrádák, jobb lesz?)

Dél-Szlovákia a gazdasági front mellett politikailag is izolálódott. Mondjuk ez már nem újdonság: délen a Hídon és az MKP-n kívül más nagyon nem rúg labdába. A Híd északi nyitása ezen nem változtat (hatása ennek maximum északon lehet), hiszen ennek a mozgásnak nem létezik ellentétes irányú ellenpárja: a szlovák pártok nem jelennek meg délen. Sem a Sieť, ami egyébként sok tekintetben formabontó módon politizál (és egyik alelnöke magyar nemzetiségű), sem a Grendel Gáborral felálló NOVA nem indult el ebben az irányban, az SaS-ban ilyesmi Somogyi Szilárd távozása óta fel sem merül – Petőcz Kálmán ilyen szempontból nehezen értelmezhető európai jelöltségén kívül –, az OĽaNO vegyesvágottjában releváns magyarok nincsenek. Marad a kétpártrendszer – mondjuk véleményem szerint ez is jobb, mint az egypárti monopólium.

Ez a politikai izoláció egy szinttel kijjebb is érzékelődik. A Fico-kormány távolítja magától a magyar kérdéseket, és nem foglalkozik velük (vagy ha igen, akkor tartja a status quót bármely diszfunkciót is produkál az), a Híd gesztusát pedig, hogy a magyar ügyeket oldassa meg velük A. Nagy László hivatalán keresztül hónapokon belül, eredmények nélkül dőlt dugába, főleg Smeres érdeklődés hiányában. (Lásd még: Pollák, Peter; igaz a romaügyi kormánybiztos szerintem irracionális módon azóta is hivatalban maradt, és a beígért reform helyett túrázó pénzosztással tölti az időt.) De eközben Magyarország érdeklődése is elfogyott az itteni magyar közösség iránt, legalábbis abban a tekintetben mindenképpen, hogy az új orbáni külpolitikai (külgazdasági politika) a szlovák-magyar bilaterális kapcsolatokra koncentrál, és ennek okán befagyasztotta (azaz nem nyitja ki) az itteni magyar kisebbséggel kapcsolatos, kényes kérdéseket. Ennek a kettős táncnak az eredménye a feszültségek jelentős oldódása, viszont egyben a problémák bármilyenfajta megoldásának elmaradása is. Újabba Orbánék még a kedvenc autonómiájuk kapcsán is visszakoztak egy fél lépést, szinte precedens nélküli módon. Biznisz az biznisz; sajnos megint nem sikerült megtalálni azt a középutat, ahol a szükséges kérdések ki vannak nyitva, de nem kampányelemként, belpolitikai játékok részeként, hanem megoldási javaslatok, tárgyalások révén. Most a kampányolás évei után jöttek a csend évei.

Pozsony és Budapest együttes ignoranciája azért is fájó, mert így azok a csatlakozási pontok, ahol a szlovákiai magyar közösség összeér a szlovák és a magyarországi közegekkel az egyenlő csere területei helyett elszívási pontokká válnak. Az izolálódó Dél-Szlovákia fő központjainak zöme annak határain fekszik; ez speciális helyzet. Pozsony, Szenc, Galánta, Vágsellye, Nyitra, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa – mind-mind a peremen vagy azon túl fekszenek, és mivel Dél-Szlovákiának nincsen igazi megtartó ereje, az asszimiláció és az északi irányú brain drain központjai. Mindeközben Komárom, Párkány, Ipolyság meg a magyarországi migráció kapujai. Utóbbi folyamaton az sem segít, hogy a jelenlegi magyarországi szabályozás az ott tanuló határon túli magyar diákokat megpróbálja Magyarországon tartani. Az a néhány város pedig, ami a tömb közepén fekszik (mint Dunaszerdahely, Fülek és Királyhelmec) provinciális és sok tekintetben versenyképtelen.

Ha Pozsony nem mutat majd érdeklődést Dél-Szlovákia irányában a jövőben sem, akkor ezeket a folyamatokat nagyon nehéz lesz megfordítani. Helyes az asszimilációról beszélni, de itt most ennél is rosszabb folyamatról van szó: egy régió lecsúszásáról. Budapest a hiányzó érdeklődést maximum csak részben pótolhatná (de most ezt sem teszi). Remélem, 2016-ban olyan kormány állhat majd fel, amelynek az eddigivel ellentétben számít majd ennek a régiónak a sorsa, mert most már nagyon kezd látszani délen a Smer rövid megszakítással lassan tíz éves, a délre fittyet hányó kormányzása.