Aki csóró lúzer, az is marad

Barak László | 2015. április 16. - 19:19 | Vélemény

Kedves mindenki, én nektek most lapáton beadom, miért áll a bál a Váhostav-affér miatt a szlovák parlamentben. Leegyszerűsítve persze dolgokat, hogy még a másodlagos analfabéták (az általuk olvasott szöveg értelmét megfejteni képtelenek) is kapiskáljanak valamit a lényegből.

Tegyük föl, hogy én egy csallóközi kisközség „nagy” vállalkozója vagyok. Azt ne firtassuk, hogyan lettem az. És az sem lényeges, hogy a második milliómhoz sem jutottam becsületes úton… A lényegen ugyanis mit sem változtat, vagyis majdnem tök egál, honnan dőlt rám a lé. Ezért ne firtassunk itten fölöslegesen, okés…?!

Szóval én vagyok a „nagy”, ennyi legyen elég. Egyszer csak történik, hogy a helyi önkormányzat határozatban dönt, hogy teszem azt, a turizmus fellendítése okán kuplerájt kell építteteni a helység központjába. Kit érdekel, hogy ott van a templom is, no meg a kisdedóvó, hiszen mit kezdene magával a faluszélen, ráadásul a temető mellett a szexturista… Ennyi. Ami viszont a legeslegfontosabb, hogy a szóban forgó kupit, illetve fejlesztést, nagy részben a megye meg az önkormányzat büdzséjéből lehet lezsírozni. No és jó tudni, hogy mindkét szervezet kizárólag az adófizetők pénzével gazdálkodik. Méghozzá az adófizetők/választópolgárok megbízásából. (Ez akkor is így van, ha azok közül igencsak sokaknak fingjuk nincs erről.)

De mondom tovább. Az önkormányzat eldönti, hogy a megálmodott kupleráj kivitelezője pályázaton lesz kiválasztva. Értve vagyok? Meghirdeti tehát az önkormányzat, hogy jelentkezzen, aki össze tudja hozni az igényes projektet. Azzal, hogy össze tudja hozni azt a rendelkezésre álló községi pénzből. Konkrétabban, az adófizetők pénzéből.

Ekkor jövök én és közlöm, hogy mennyi az annyi. Miután, ahogy kell, teszek róla, hogy az esetleges konkurenseknek eszébe se jusson a korszakalkotó kuplerájépítési lehetőség. Hogyan teszek róla? Ez annyira hülye kérdés, kérem szépen, hogy méltatlan vele foglalkozni. Akinek esetleg mégis eszébe jutna, ne is olvasson tovább. Kár beléje. Legyen elég annyi, hogy a konkurensek kiiktatásának számtalan módja van. A közös mutyi meglebegtetésétől kezdve, a döntéshelyzetben levők lefizetésén át (értsd, kurrupció) a zsarolásig bármi bevethető.

Tehát elég az hozzá, hogy enyém a biznisz és neki is látnék a melónak. Csakhogy se mérnököm, se baggerosom, kőművesem meg még úgyse, festőkről, asztalosokról, villanyszerelőkről stb. nem is beszélve. Mit tesz ilyen esetben egy menő bizniszmen? Ne már! Hát megkeresi azokat a szakikat, akik képesek felépíteni bármit, így a kupimat is. Méghozzá a lehető legolcsóbban és határidőre - nyilván. De abból úgy se lőnek. Mármint a határidőből… Mindegy is, ezek a szakik az én BESZÁLLÍTÓIM. Ők nélkülem legfeljebb a kocsmapultot támaszthatnák, a levegőeget vizslathatnák, zabot hegyezhetnének, de maximum szerencsét próbálhatnának Londonban, mosogatással. Londontól közelebb meg valami osztrák parasztnál túrhatnák a földet. Így megy ez, amit jól tudnak az én beszállítóim is. Azt meg pláne, hogy nálam nem lehet nyomulni holmi előlegekért. És általában a munkadíjért, mert, ha sokat pattog valaki nálam, az észre sem veszi és el van küldve a búsba…

Mindeközben persze, hogy a legeslegfontosabb elemet ki ne felejtsem, már ki van számlázva az önkormányzatnak általam a zsé. Sőt, már a számlámon, illetve zsebben van! Méghozzá tisztán. Ami azt jelenti megkapta már belőle mindenki a magáét… Konkrétan a megrendelők, a polgi és emberei, azok, akik eldöntötték, hogy én legyek a kivitelező.

Eddig megvan, hogy hány az óra?

Ha igen, fölösleges tovább bonyolítani a sztorit. A kupolda végül meg van építve, kész. Ugyan kicsinyt igénytelen, gusztustalan. Szobaajtóin például csak úgy férnek be az ágyak (a majdani melóscsajok munkaeszközei), ha darabokra vannak szedve, hogy majd az összerakás után már a főpróbán leszakadjanak. A zuhanyozó meg a klozet emeletenként közös, a szobákat elválasztó falak meg olyan vékonyak, hogy még a légyfing is áthallatszik rajtuk, nemhogy a lestrapált klienseké…

De ekkor én már hetedhét országon túl vagyok, illetve az a pénz van ottan, amit a megbízóimtól inkasszáltam, és amiből az általam megbízottakat, BESZÁLLÍTÓKAT kellett volna kifizetnem. Hogyne! Majd, ha piros hó esik! Fizessen a halál! És akkor velem, mi lenne? Majd talán összekoldulnám a zsét valami aluljáróban, mi? Vagy elmennék utcazenésznek? Netán elbaszom egy-két földgyalura, darura, esetleg fandlikészletekre, hogy legközelebb készen álljak akár önkormányzati rakétakilövő-építésre, netán stadionépítési tendert is megcélozhassak a szomszédban…? Ugyan már, akit nem a falon fogtak, mint egy legyet, az tudja, hogy a senkiből csakis akkor lesz valaki, ha sok-sok számlát kiállít, a pénzt meg az utolsó fityingig behajtja, de fizetni, ha egyáltalán eszébe jutna ekkora hülyeség, kurvára ráér. Vagy megtalálja a módját, hogy soha ne fizessen. Értve vagyok, suttyók?!

Ja, hogy mindezt hogyan? Ha nem tudod, ne is érdekeljen.

Hogy mi lesz végül a szerencsétlen BESZÁLLÍTÓKKAL?

Egyrészt, aki csóró lúzer, az is marad. Másrészt, aki nem annyira az, megpróbál valami a lovettát kisajtolni, mondjuk, a polgiból... Elvégre ő meg az emberei álmodtak kupit a fatornyos falujukba, nemde? Különben meg, én a magam részéről leadtam nekik, amit le kellett... Ha nem kisstílű sóherek, löknek valamit a rinyáló pórnépnek. Úgysem a sajátjukból fog majd hiányozni az…

Hát így. Erről szól és nem másról az aktuális parlamenti pankráció. Az előre megírt kottába pedig az is bőven belefér, hogy a balhét azok viszik el, akik átlátnak a szitán. Mi több, ki is pofázzák, hogy mit látnak…