Az ír út, vagy az orosz?

Ravasz Ábel | 2015. május 27. - 08:32 | Vélemény

Pénteken az ír választók magabiztos többséggel, 62 százaléknyi igen szavazattal megszavazták az ország alkotmányának harmincnegyedik módosítását, amelynek értelmében Írországban a jövőben lehetővé válik az azonos neműek közötti házasság.

Az eredmény annál meggyőzőbb, hogy az magas, 60 százalékos részvétel mellett született, és hogy az igenek egyetlen körzetet leszámítva mindenhol többségbe kerültek (abban az egyben pedig 48.5 százalék volt belőlük).

Mindez annak ellenére, hogy Írország a lakói értékrendszerét tekintve aligha mondható túlzottan liberálisnak. Erősen katolikus, hagyománytisztelő országról van szó. Az „igen” szavazatok sikeréhez jelentős mértékben hozzájárult a botrányoktól sújtott katolikus egyház térvesztése, illetve egy sikeres mobilizációs kampány is, amely úgy a fiatal választókat mint a gazdasági takarékosság politikájának negativitásától megcsömörlött középosztályt az urnákhoz tudta hívni. A Vatikán természetesen nem örül, ellenállásuk az ír eredményekkel szemben nem is annyira a konkrét esetnek, mint amennyire a trendeknek (az egyház térvesztésének és a nemi egyenlőség agendájának térnyerésének) szól.

Mindaközben az USA-ban az értékkutatások azt mutatják, hogy eldőlni látszik az egyneműek házasságának kérdése. Az ehhez hasonló morális-értékrendbeli politikai kérdések előtt mindig két útvonal áll. Az első út a törésvonallá válás – ez a helyzet például az abortusz kérdésében, ahol az „életpárti” és „választáspárti” tömbök közötti frontvonalak beszorultak, és bár az egyes táborok támogatóinak arányában vannak változások, nem úgy tűnik mintha egyhamar kialakulhatna társadalmi konszenzus. Pont ez utóbbi, a konszenzussá, társadalmi normává válás a másik út. Olyan kérdések, amelyek korábban megosztóak voltak, a körülmények megfelelő állása mellett megkérdőjelezhetetlen összhanghoz is el tudnak jutni. A tipikus példa az eltérő bőrszínű emberek közötti házasság kérdése, amelyet minimum az USA déli államaiban néhány évtizeddel ezelőtt is nem hogy tabu, de törvény is tiltott, mára viszont minimálisra fogyatkozott azok aránya, akik (legalábbis nyíltan) ellene lennének. Összességében elmondható, hogy a társadalom értékrendjének liberalizálódásával összhangban ahol kialakul a konszenzus, az általában a liberális állásponthoz szokott közelebb lenni.

Hogy kialakul-e ilyen konszenzus Európában az azonos neműek házasságával kapcsolatban, ma még nem tudható, de az írországi jelek is arra mutatnak, hogy igen. Mindeközben azonban a kontinens déli-keleti peremén egy másik hagyomány van megerősödőben, ez pedig a homoszexualitás el nem ismerése, nevetségessé tétele, sőt tiltása. A hagyomány élére 2014 óta Oroszország állt, ahol a homoszexuális közösségek ma már hatósági vegzálásnak vannak kitéve.

Közép-Európában még nem dőlt el, melyik hozzáállás diadalmaskodik majd. A térség kormányai ebben a kérdésben (is) habozóak, kivárnak, taktikáznak, egyszerre érezve a konzervatív struktúrák nyomását és a kortárs trendeket, vagy ha úgy tetszik a Kelet hagyományőrzését és a Nyugat egyenlősítő fejlődését. Orbán miniszterelnökről pont a napokban derült ki (mondjuk eddig is sejthető volt), hogy a homoszexuálisokról elsősorban viccek jutnak eszébe, és hogy legjobb esetben is tolerálja őket. Fico miniszterelnök egy teljes népszavazási kampányt vészelt át anélkül, hogy pontos választ kaptunk volna tőle arról, mit is gondol a kérdésről. A nagy arányban elbukott népszavazás után törvénykezést ígért (törvényi lazítást), de erre eddig nem került sor.

Az a civilizációs harc, vagy ha úgy tetszik civilizációs teszt, amin jelenleg Európa átmegy, ilyen típusú társadalompolitikai kérdések esetében is döntő. Nehéz elképzelni egy olyan államot az orosz vezetéssel létrehozni kívánt eurázsiai blokkban, amely az Írország által kijelölt irányban halad majd. Nyugaton viszont pont ez a trend várható, ha nem is gyorsan és egyszerűen. A végeredmény nem mindegy, hiszen az hogy régiónkban olyan polgári államok alakulnak majd ki, ahol valóban mindenki egyenlő egymással, vagy pedig a „nép” (középosztálybeli, az államalkotó nemzethez tartozó) által birtokolt országok maradnak majd, ahol lesznek olyanok akik sokkal jobban érzik majd magukat mint mások azon is múlik, hogyan viszonyulunk szexuális kisebbségeinkhez.