Alibi és szégyen 22 milliárdért

Széky János | 2015. június 19. - 07:06 | Vélemény

Ilyen még nem volt Magyarország 1989 utáni történetében, és nagyon hasonló már volt az 1989 előtti történetében. Úgyhogy könnyű elborzadni azon, hogy a szerb határon 175 kilométer hosszú kerítést építenek, de bármennyire csábító, hogy a vasfüggönyhöz hasonlítsuk, nem az a baj vele, hogy olyan, mint a vasfüggöny, és nem a kerítés (tervének a) ténye a baj.

Magyarország a schengeni övezet része, és azzal, hogy aláírta az egyezményt, polgárai a történelemben példátlan utazási, azaz személyes szabadsághoz és adminisztrációs kényelemhez jutottak. De azzal, hogy aláírta az egyezményt, vállalta ukrán, román, szerb és horvát határának az addigihoz hasonlóan szigorú ellenőrzését is. Valamit valamiért. A schengeni határ nem lehet átjáróház, védelme nem elsőrendűen humanitárius kérdés.

A helyzet úgy alakult, hogy a magyar kormány ráébredt: ma már képtelen a határok kellő szigorúságú őrzésére. Most nem részletezem, hogy embertelen provincializmusában és etnonacionalista, illiberális rögeszméinek fogságában a menekültözön okait is képtelen fölismerni, és szócsövei, tanácsadói sületlennél sületlenebb javaslatokkal állnak elő a szerintük tartós megoldásra. Elég annyi, hogy a kormányzat a konkrét magyarországi menekültválság megoldására is alkalmatlan.

Egészen a múlt hétig abban bízott, hogy Szerbia majd valahogy „biztonságos harmadik országnak” minősül, ahol lehetővé válik a menedékkérők jogainak biztosítása, vagyis a határokon átszökőket – akiknek elfogására a mostani rendészeti apparátus is alkalmas – „jogszerűen” vissza lehet zsuppolni a szerbekhez. Így nincs se túl nagy többletköltség, se szégyen.

Miután ez kútba esett, maradt a határok fizikai őrzése és a határsértők elfogása, majd bizonytalan ideig szegényes ellátása. Ez sokkal költségesebb, és több fáradságba is kerül. Egyrészt a határok ellenőrzésének gyors fejlesztését követelné meg, másrészt a menekülteket fogadó intézményrendszer gyors bővítését.

Mind a kettőre lehetne uniós pénzeket kapni – a nagy, gazdag tagországok nem bolondok, hiszen az ő érdekeikről van szó. A nagyságrendekkel nehezebben védhető határú Görögország nagyságrendekkel több pénzt kap erre a célra az Uniótól. Ezt a támogatást azonban kérni kellene, és az utóbbi évek heves Brüsszel-szidalmazó propagandája, valamint a legújabb menekültellenes kampány után ennek a kormánynak a kérés, Brüsszelnek meg a jóindulat esnék nehezére.

A mostaninál sokkal nagyobb tömegű menekült fogadása nemcsak fizikailag lehetetlen a mostani körülmények között, de az utóbbi hetek (sőt, igazából évek) szabályszerű menekültellenes uszítása után politikailag is elképzelhetetlen. (Most voltam egy konferencián, ahol az osztrák gazdasági miniszter azt javasolta – mivel a táborok csak fokozzák a menekültek kezelhetetlenségét –, hogy a helyi közösségek fogjanak össze, és, mondjuk, egy ezerfős település vállalja tíz menekült befogadását. Lehet, hogy ez Ausztriában is álom – de Magyarországon teljes képtelenség.)

A kerítés – ha egyáltalán megépül – egyáltalán nem lenne fölösleges, nem jogszerűtlen és nem is embertelen, de a tervezett „olcsó” változatban (22 milliárd forintot mondanak) hitvány álmegoldás. Ardamica Zorán elmondta a lényeget. Még az ennél jóval rövidebb, de átjárhatatlanabb „vasfüggönyt” is – az osztrák határon innen kiépített műszaki zárat – több ezer kiképzett, sorozott határőr őrizte, fegyverrel. Egy szimpla kerítést meg lehet kerülni – Horvátország és Románia felől –, alagutat lehet ásni alatta, kellő tömeges erővel ki lehet dönteni. Ám még így is fenn kell tartani, karban kell tartani, figyelni kell technikával és emberrel. Mindez iszonyú pénzbe kerül, és ha megvan is hozzá a szakértelem, a hatásfok kétséges.

Egyelőre kettős politikai haszna van a kerítés tervének, ha technikai nincs is: Orbán befelé megmutatja, sokadszor, hogy ő milyen kemény kezű, határozott vezető, Brüsszelnek pedig azt, hogy tesz valamit Schengenért. S ezzel mindkét közönség előtt feledtetni tudja egy darabig az ország nyomorúságát.

Mert az igazság az, hogy az országnak nemcsak a határok megbízható védelmére és a menekültek átmeneti fogadására nem telik pénzből és tisztességből. Magyarországra – a propaganda bódító hazugságával ellentétben – csak nagyon kevesen menekülnek józan eszük birtokában. Az ország ugyanis európai viszonylatban szegény (a 2004-es tizenkét csatlakozó közül a legszegényebb) és gazdaságilag jövőtlen. Sem minimális jóléti ellátás, sem munka, sem vállalkozási lehetőség nem jutna annak, aki itt keres jobb életet, mint amilyen Afganisztánban, Koszovóban, Szíriában jutott neki.

Mostani kormányunk nem állt elöl a sorban, amikor az emberséget osztogatták, de nincs is miből jószívűnek lenni. Marad az államilag szított gyanakvás és gyűlölet, de ha elfogynak a külső célpontok, befelé roncsol tovább.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.

Címkék: kerítés