Magyargyűlölő baloldaliak és északi szörnyetegek

Széky János | 2015. július 25. - 18:30 | Vélemény

A tavalyihoz képest enervált Orbán tusnádfürdői előadásából a legnagyobb, azonnali megrökönyödést ez a mondat keltette: a baloldali politikusok „egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat, és azért nem szeretik őket, mert magyarok”. 

Mintha valami újdonság hangzott volna el. Holott a miniszterelnök csak összefoglalta a magyar „jobboldal” hagyományos „baloldal”-definícióját. Általánosságban, az európai baloldalról szólva: „A bevándorlás eszkalálódása végletesen meggyengítheti, sőt felszámolhatja a nemzeti kereteket, és ezzel a baloldal eddig beváltatlan történelmi távú célja is teljesül.”

Önreklám ide, önreklám oda, nem tehetek mást, mint hogy idézem azt, amit tavaly májusban írtam erről:

„A baloldallal [»nemzeti« szemszögből] nem az a baj, hogy, mondjuk, túl sok adót szed be és túlságosan sokat költekezik, ésszerűtlen gazdaságpolitikát folytat – a »nemzeti oldal« 2002 és 2010 között szélsőbalról támadta a baloldali kormányokat, és még ésszerűtlenebb gazdaságpolitikát követelt. Hanem az a baj vele, hogy »nincs hazája«, »hazaáruló«, »idegenszívű«, »ráront nemzetére« stb. Magyar nacionalista szemszögből nézve ettől baloldal.” (A sorozatra is épülő Bárányvakság könyv 99. oldalán.)

Ezzel szemben a nemzeti oldalhoz az tartozik, vagyis az a teljes értékű magyar, aki az etnikai alapú kollektivista, Trianon-fókuszú nemzetfelfogás híve. (Ilyen értelemben nevezi Orbán könnyed természetességgel „a magyarok”-nak a felnőtt lakosságnak azt a 15 százalékát, amely egyáltalán hajlandó volt visszaküldeni a „nemzeti konzultáció” bevándorló-ellenes, átlátszóan agitprop jellegű kérdőíveit)
Amíg a magyarországi baloldal nem fogja fel, hogy a másik oldal politikai koordináta-rendszerében ezt a helyet kapta, tehát először a koordináta-rendszert kell érvénytelenítenie, addig nem tud eredményesen politizálni. Nagyobb baj, hogy amíg a másik oldal óriási többsége megelégszik a baloldal ilyen meghatározásával, és azzal, hogy ő maga viszont teljes értékű magyar, tehát mindenre flepnije van, addig Magyarországon tisztességes, komoly, erős jobboldal sem lesz, de ez már más lapra tartozik.

*

Volt még egy hökkenet. (Több is, de maradjunk ennél.) Hogy a bevándorlás veszélyeit érzékeltesse, Orbán többek között egy ENSZ-felmérést is idéz, mely szerint a világon a kis afrikai Lesotho királyság után – Svédországban a legnagyobb a 100 000 főre jutó nemierőszak-esetek száma (73,6).

Tessék?

Tényleg van ilyen statisztika, de ha jobban megnézzük, kiderül, hogy elég sok ország hiányzik belőle (például az Egyesült Államok). Vagy hogy például az egész világon Szíriában a legjobb a helyzet, legalábbis hivatalosan (egymillió főre jut évente egy nemi erőszak) – tekintettel arra, hogy onnan menekülnek a legtöbben, éppenséggel javítaniuk kellene az átlagon.

Az is érdekes, hogy például Norvégiában, ahová a lakossághoz képest lényegesen többen vándorolnak be, sokkal jobb a statisztika (26,1). Kanadában pedig, a multikulturalizmus szülőhazájában, ahol a migrációs arány körülbelül ugyanakkora, mint a svédeknél, a nemi erőszak gyakorisága a svédországinak töredéke (10,7). (Egyébként az Orosz Föderációban vagy Magyarországon is, ahol 2010-ben 4,6 ismert nemi erőszak jutott 100 000 főre. Biztosan ennyivel jobb az oroszoknál vagy nálunk a nemek kapcsolata és a közbiztonság?)

Mármost a szexuálisan aktív férfi bevándoroltak aránya Svédországban nem lehet több kb. 5 százaléknál. Bármilyen régi és hatásos az „idegenek meggyalázzák lányainkat” etnosoviniszta jelszava, az a néhány százalék, ha mind nemi erőszakot forgatna fejében, akkor se ronthatná ennyivel a statisztikát. Akkor tehát mi a kirívóan rossz svéd adat oka?

Először is lássuk Orbán valószínű forrását. A Gatestone Institute honlapjára két erősen iszlámellenes svéd újságíró írt cikket Svédország – a Nyugat erőszakfővárosa címmel. (Önmagában is meglepő, mert Svédországot eddig nem a szélsőséges machismo, hanem ellenkezőleg, a túlzásba vitt politikai korrektség fellegváraként ismertük, ahol például egy posztmodern óvodában betiltották a hím- és nőnemű személyes névmások használatát.) Idéznek olyan riasztó bűncselekményeket, amelyeket valóban muszlim vallású bevándorlók követtek el – de hát elemi szintű fejszámolással belátható, hogy ezek még nem magyarázzák a statisztikai különbséget. A lényeg – Magyarországon ismerős módon – a cáfolatból derül ki.

„Különös magyarázatnak” minősítik – ennyi a cáfolat –, hogy a svédek mostanában hajlamosabbak bejelenteni a nemi erőszak eseteit, hogy a törvény megváltozásával bővült a nemi erőszak definíciója, és hogy a férfiak erőszakosan reagálnak a nemek egyenlőségére. „Feminista mítosznak” tartják – ismét csak: ennyi a cáfolat –, hogy e bűncselekmény leggyakoribb formája a családon belüli erőszak.

Azok a nyavalyás tények. A svéd büntetőtörvénykönyvet 2005-ben úgy változtatták meg, hogy a nemi erőszak tényállásába sok minden beletartozik, ami máshol nem. Konkrétan: közösülés nélkül is lehet erőszakról beszélni. Ilyen bűncselekmény, ha például egy nő egy alvó férfit tapogat, hiszen a férfi nem egyezett bele. Növeli az esetek számát, hogy minden egyes aktust (nemcsak a nemi értelemben) külön tartanak nyilván; ha egy férj rendszeresen megerőszakolja feleségét, akkor a statisztika szerint bűncselekmények százait követi el. És igen, Svédországban – ami a nemek egyenlőségének tekintetében világelső – a nők bátrabbak, mint mondjuk Magyarországon, sokkal nagyobb a bejelentett esetek aránya.

A módszer, mondom, ismerős. A svéd szerzők ugyanazt a módszert alkalmazzák, amit bármilyen témában azok a magyarok és amerikaiak, akik Orbán keze alá dolgoznak: ha valamit kommunikációs céllal meggyőzően be akarnak bizonyítani, a tényszerű ellenérveket elhessintik, hülyeségnek vagy áskálódásnak nevezik, majd gyorsan rátérnek a Lényegre, avagy az Igazságra. Amit úgy állítanak elő, hogy valóságos tényeket – a svédek például az erőszaktévők szomáli származását, Orbánék egyetlen év GDP-növekedési adatát – indulati energiával felturbózva statisztikai szabályszerűségnek vagy trendnek tüntetnek föl a számolni és gondolkodni nem tudók számára. Óhatatlanul sikerrel.

Persze, tudom, politikai kommunikáció. De attól még nettó hazugság.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.

Címkék: Orbán, erőszak, baloldal