Zsenik egymás közt

Széky János | 2015. július 30. - 14:44 | Vélemény

G. Fodor Gábor, a megbízásainak összegéből ítélve legzseniálisabb magyar think tank, a Századvég stratégiai igazgatója február végén visszahúzódott a nyilvánosság elől, miután azt a zseniális kijelentést tette, hogy a Fidesz számára a „polgári Magyarország” jelszava csak politikai termék volt.

A Fidesz ugyan már régóta magasból lecsinálja a polgári Magyarország jelszavát, de az igazmondásnak még a halvány árnyéka is sok volt, a férfiasság imádója kapott a fejire, a következő hónapokban nem cserélt eszmét a Heti Válaszban a hasonlóan zseniális Török Gáborral, és még zseniális blogjának az írását is abbahagyta.

Most azonban diadalmasan visszatért, az ATV-ben interjút adott Kálmán Olgának, és közölte, hogy a Fidesz plakátkampánya „zseniális politikai akció”, mert „működik”. Mivelhogy „a politikai csapatoknak azokat az igazságokat, amiket előállítanak, hozzáférhetővé kell tenniük az emberek részére”. És ezek szerint hozzáférhetővé tették.

Mielőtt megnéznénk, milyen politikai hasznot hajtott a zseniális politikai akció a zseniális Fidesznek, vegyünk szemügyre néhány történelmi példát arra, hogy a működés a zsenialitás bizonyítéka. Kövessünk csak egy szálat – hogyan sikerült Európában, a XX. század első felében az előállított politikai igazságot hozzáférhetővé tenni az emberek részére?

Lenin és Trockij zseniális politikai akciót hajtott végre 1917-ben, a létrehozott szovjetállam egészen 1991-ig működött.

Sztálin zseniális politikai akciósorozatot hajtott végre a húszas-harmincas években, félreállította, majd kivégeztette összes lehetséges riválisát, a diktatúra egy kézben való koncentrálása működött.

Hitler, mint a múltkor láttuk, zseniális népszavazási kampányt indított 1929-ben a célból, hogy a háborús jóvátétel kifizetésében való közreműködés minősüljön bűncselekménynek. A részvételi arány ugyan csak 15 százalék volt, de a dolog működött, Hitler országosan ismert név lett, pártja attól fogva diadalról diadalra hágott.

Működött, tehát zseniális volt a náci párt két 1932-es választási kampánya, a Reichstag felgyújtása és a kirakatper, a felhatalmazási törvény, amely bevezette a rendeleti kormányzást (ha a parlament úgyis azt akarja, amit a kormány, akkor minek a parlament?), majd az 1934-es népszavazás, amely egyesítette az állam- és kormányfő funkcióját, egyszemélyi vezérré téve Hitlert. Működött, tehát zseniális volt 1935-ben a két nürnbergi „faji” törvény.

Működött, tehát zseniális volt a müncheni egyezmény, ami néhány úgyis német lakta cseh- és morvaországi terület Hitlernek való átadása árán megakadályozta az új világháborút. Igaz, Chamberlain azzal tért haza, hogy eme „tisztességes” megállapodás nyomán „a mi korunkban” már béke lesz, és a kor végül is összesen 11 hónapnak bizonyult, de hát még a zsenik sem tudnak előre kiszámítani minden mellékhatást.

Aztán a két zseniális politikai stratéga, aki egyformán utálta és megvetette Lengyelországot, a Molotov–Ribbentrop-paktum útján felosztotta és megszüntette Lengyelországot. A dolog működött, a zsenialitásban tehát továbbra sem volt hiba.

Mivel az irónia is csak egy bizonyos pontig helyénvaló, nem hozom szóba a két zseni népirtásait, amelyek kétségtelenül működtek, és sikeresen hozzáférhetővé tették a zsenik és pártjuk által előállított igazságokat az emberek részére, akár áldozatok voltak, akár a behülyített, bevadított vagy erkölcsileg érzéketlenné tett többségbe tartoztak.

Itt abbahagyom, és visszatérek ahhoz a kérdéshez, hogy micsoda működött, azaz mennyi politikai haszna származott ebből a zseniális magyar miniszterelnöknek és pártjának. Annak, amit a plakátokra írtak, közelítőleg nulla hatásfoka volt, már csak azért is, mert az illegális határátlépők/menekültek, akiket a plakátok megszólítottak, nem értették. (Megjegyezném, hogy a nagytudományú G. Fodor Gábor, habilitált egyetemi docens következetesen „illegális bevándorlókról” beszélt, amilyenek a gazdagabb országokba érkeznek tömegestül, és zseniális hatékonysággal negligálta azt a tényt, hogy Magyarországra a fene sem akar illegálisan bevándorolni.)

Az ár – hogy negatív externáliát ne mondjak –, amit a plakátkampányért fizet az ország (nem a Fidesz): a politikai közösségben ma is ható gyűlölet és butaság mennyiségének további növekedése. A politikai haszonról annyit, hogy a Tárki legújabb felmérése szerint a kormánypártok népszerűsége statisztikai hibahatáron belül ugyanakkora (számszerűen egy picit kisebb), mint három hónappal ezelőtt, a Jobbiké szintén, a baloldali ellenzék meg ugyanott tart, mint áprilisban. Csak egyvalami nőtt a statisztikai hibahatáron túl: a pártot választani nem tudók száma. Amit nem csodálok.

Úgy tenni, mintha mindez nem volna, a szolgált kormány népszerűsége nem stagnálna, a politikai közösség állapota nem romlana még a mostanihoz képest is, egyetemen oktatni, igazságot gyártani eurómilliókért, félórás tévéinterjút adni nevetgélve, élni, mint Marci Hevesen – na, ez az igazi zsenialitás, és működik is. Kit izgat, hogy meddig?

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.