Inkubátorban erősödnek a diószegi vállalkozások

2007. július 11. - 15:19 | Régió
Több mint egy éve működik sikeresen a diószegi technológiai inkubátor, de a város polgármestere nem szűkölködik egyéb tervekben sem.
Szabó Antal polgármester a Paraméternek elmondta, a vállalkozásfejlesztési elképzelés célja az volt, hogy az inkubátorban eltöltött három év után a cégek megerősödve és a siker zálogával a zsebükben léphessenek a piacra. Jelenleg a 25 férőhelyes komplexumban 18 vállalkozás működik, közülük legalább öt innovatív technológiákat alkalmaz, főként a biotechnológia terén. Szabó Antalt a következő négy évre szóló terveiről is faggattuk. „Nem akarom, hogy megalomániásnak tűnjek, de a következő időszakban körülbelül 30 projektet szeretnénk benyújtani, amelyek 600 millió koronás bevételt jelentenének a városnak. Azt szeretném, hogy a város fejlesztése az Európai Unió által támogatott beruházások útján valósuljon meg” – mondta.

A diószegi polgármestertől megtudtuk, a városban nyugdíjas otthont és 400 néző befogadására alkalmas sportcsarnokot is szeretnének építeni.

(VK)