Bepöccent a pöcegödör kivitelezője

2007. augusztus 3. - 16:07 | Régió

Pár nappal ezelőtt számoltunk be egy első hallásra méregdrága emésztőgödörről, melyet a hodosi bérházakhoz épített a Prefa Trend vállalat. Helyi képviselők egy csoportja kifogást is emelt az ellen, hogy háromszoros árat számláztak ki a munkáért. Megszólalt a kivitelező, akinek nem tetszik, hogy laikusok vitáznak szakmai dolgokon.

Egymillió háromszázezer koronát számlázott ki a Prefa Trend Kft. Hodos önkormányzatának a befejezés előtt álló bérlakások emésztőgödreinek kialakításért. Ekkora összegből más településeken állítólag motoros víztisztítót építenek.

„Először is itt nem egyszerű pöcegödörről, hanem csatornázási rendszerről, pontosabban esővíz, szennyvízelvezető és tároló-rendszerről, olaj felfogó-berendezésről van szó, amelyet cégünk a tervdokumentáció, költségvetés és az érvényes építkezési engedély alapján épített meg – nyilatkozta a Paraméternek Varga István, a Prefa Trend ügyvezető igazgatója – A jóváhagyott műszaki dokumentációnak a szerves része a szenyvízelvezető és tárolórendszer kiépítése amelynek költségvetése a 2005-ös évi árszint szerint lett kidolgozva és 2007-ben ugyanezen az áron lett kivitelezve.” Szerinte felelőtlen és szakszerűtlen azon ’szakemberek’ véleménye, akik a helyzet és tervdokumentáció ismerete nélkül mondanak véleményt és saccolják meg a megépített mű árát. Rendelkezésünkre bocsátotta a kanalizáció és emésztőgödör tervének tételes költségvetését, melyet mi továbbítottunk egy másik építési vállalkozóhoz. A kontroll árajánlatra azonban pár napot várnunk kell.

Addigi is próbáltuk szóra bírni Tóth István polgármestert, aki továbbra sem kívánt nyilatkozni. Sőt, a kifogást emelő képviselőket is hiába kerestük.

Annyit azonban megtudtunk az illetékes hivatalokban, hogy ha valakinek kétségei vannak egy állami támogatásból kivitelezett épülettel kapcsolatban, az a régiófejlesztési minisztérium ellenőrzési osztályához intézhet kérvényt. „Az építészeti hivatal a minőséget ellenőrzi. A minisztérium ellenőrző osztálya illetékes olyan esetekben, ha valakinek kétségei vannak a támogatás felhasználásával kapcsolatban” – mondta Miroslav Bátovský, a régiófejlesztési minisztérium szóvivője.

jaks